Miért fél Ferenc pápa annyira a római rítustól?

Február 14-én a Liturgia Kongregáció plenáris ülésén Ferenc pápa felolvasott egy szöveget az elmúlt ötven év liturgikus fejlődéséről, ami inkább paródiának látszott, mintsem történelemnek.

Ferenc pápa azt állította, hogy az 1960-as évek egyháza "imádkozó hagyományának új kifejezésre volt szüksége anélkül, hogy veszítene több ezer éves gazdagságából". Azonban az eredmény az lett, hogy a "több ezer éves gazdagság" elveszett, az "új kifejezés" pedig kudarcot vallott.

Mintha viccet űzne ebből a katasztrófából, Ferenc pápa azt mondta, hogy ezt az utat folytatni fogja "bölcs folyamatossággal".

Az ingatag XIX. századbeli életfilozófiát használva azt állította, hogy egy "élet, ami formál", nem egy "ötlet, amit meg kell tanulni" vagy egy "valóság, ami fontosabb, mint az ötlet". De az élet ötleteken keresztül formálódik, a liturgia mögött pedig Isten élete, ötlete és valósága rejlik, nem a mienk.

Ferenc pápa szerint a liturgia az "egyházi közösség vízkeresztje". Ez igaz lehet egy párt találkozóra, de a katolikus liturgia Isten vízkeresztje, nem a mienk.

Legerősebb félelmei a több ezer éves római liturgia ellen vannak, amely ellen támadást indított:

"Ha visszanézünk nosztalgikus szemmel a múltra, és ismét vissza akarjuk hozni azt, ott az a kockázat, hogy nem az egészet látjuk. Magunkat előrébb helyezhetjük Isten embereivel szemben, az absztraktot a konkrétummal szemben, az ideológiát a szentáldozással szemben, valamint a világiasságot a spiritualitással szemben."

Így Ferenc pápa részleges, szűklátókörű "reformja" előrébb helyezi az egoizmusát az egyház haladásával szemben, az absztrakt liturgikus ötleteit a hívőkkel szemben, a liberális ideológiát az igazsággal szemben és a divatot az Szentlélek örökkévalóságával szemben.

Kép: © Joseph Shaw, CC BY-NC-SA, #newsVglkrsujqs