Clicks935
hu.news
13

Sarah bíboros burkoltan "hamis prófétának" nevezte Ferenc pápát

Robert Sarah bíboros azt mondta május 25-én Párizsban az új könyve kiadásakor, hogy azok a prelátusok, akik "hangosan változást és szakadást hirdetnek hamis próféták".

Sarah továbbra is kiemeli, hogy nem ellenfele Ferenc pápának, azonban Ferenc pápa azok között van, akik "hangosan változást hirdetnek".

2014 októberében azt állította, hogy "a világ megváltozott, az egyház pedig nem zárhatja be magát a dogma állítólagos értelmezésében" - (La Nación).

2014 októberében azt mondta, hogy az "egyháznak nem kellene félnie a változástól" - (Vatican Radio).

2015 októberében győzködte az embereket arról, hogy az egyház nem lehet egy múzeum, nyitottnak kell lennie a "változáshoz" - (Reuters).

2015 novemberében azt mondta egy olasz egyházi összejövetelen, hogy a katolicizmus meg tud és meg is fog "változni" - (Radio Vatican).

2019. június 8-án azt mondta a Karizmatikus Megújulás tagjainak, hogy a "változástól" való félelem az ördög csábítása.

Ferenc pápa de facto megváltoztatta az egyház házassággal, szentáldozással, halálbüntetéssel, pokollal és a Miatyánkkal kapcsolatos tanításait.

Kép: Robert Sarah, © Michael Swan, CC BY-ND, #newsPlthtvknfg
lowoa
Bazsó-Dombi Attila and 2 more users like this.
Bazsó-Dombi Attila likes this.
charisma likes this.
lowoa likes this.