hu.news
274

Még Bergoglio híve is bevallja: "Ferenc pápa rosszul idézi a kánonjogot"

A Genovából induló repülőn Ferenc pápa azt mondta június 21-én, hogy a kánonjogok szerint a püspöki konferencia nem, de a püspökök bevezethetik a nem katolikusok szentáldozását. Ferenc pápa …több
A Genovából induló repülőn Ferenc pápa azt mondta június 21-én, hogy a kánonjogok szerint a püspöki konferencia nem, de a püspökök bevezethetik a nem katolikusok szentáldozását.
Ferenc pápa szerint a szentségtörő német kezdeményezés "nem újdonság, hanem egy jól megírt, korlátozó, kigondolt dokumentum, ami az egyház szellemében született", sőt, a pápa szerint ez a kánonjogokat nem sérti.
Szerinte az egyéni püspököknek joga van bevezetni a nem katolikusok szentáldozását (pedig ez nem így van).
Még a Bergoglio-hívő Robert Mickens újságíró, aki "patkánynak" hívta XVI. Benedeket, is azt mondta Twitteren, hogy Ferenc pápa "nagy hibát követett el, rosszul idézi" a kánonjogokat.
A 844-es kánonjog a következőt írja a szentségáldozással kapcsolatban: "A többi nem katolikus keresztények ugyanezeket a szentségeket akkor vehetik fel katolikus kiszolgáltatótól, ha: 1) életveszély vagy súlyos szükség áll fenn, 2) nem tudnak saját közösségük szolgálattevőjéhez járulni, 3) önként kérik, 4) kellően fel …több