2022. december 31., szombat

Egyház, pápa nélkül…

 


A keresztény világ ma nem ünnepel. A keresztény világ 2022. december 31-én gyászol, mert árván maradt. A jelen negatív korszakváltás elleni harc utolsó reménye, Őszentsége XVI. Benedek pápa, Róma püspöke, a Világegyház szellemi és leli vezetője eltávozott.

XII. Pius után Ő volt az, aki ragaszkodott a Szent hagyományokhoz, aki belátta, hogy a sokak által még ma is szemellenzősen követett II. Vatikáni Zsinat miben és hogyan hibázott, milyen súlyos negatív eredményei lettek az 1965-ös zsinati atyák botor, modernizációs elképzeléseinek. S mert meglátta és igyekezett a hibákat orvosolni, megzsarolták és lemondatták…

Egyedül maradtunk! Egyedül, földi vezető nélkül maradt az egységes kereszténység, a józan, krisztusi ökumenizmus, a világ Krisztust követői, akik ragaszkodnak kétezer év töretlen és átértelmezhetetlen tanításához, nem akarnak hamisítani és új isteneket befogadni csak azért, mert ez mára divat lett. Egyedül maradt az a keresztény világ, amely tudja az Istent és tisztában van azzal, hogy üdvösség csak az egyház alapítója, Jézus Krisztus által lehetséges.

Őszentsége elment… És megjárta a tisztítótűz minden fájdalmát, mert látnia kellett, mi történik az egyházban, mi történik a német püspökök által és a világ azon püspökei által, akik megtagadták Jézust, megtagadták többek között a zsinati határozatok okán és miatt a krisztusi igazságokat, az Igét.

Ma nem ünnepelünk és valamiképpen égi jelnek tudjuk be azt, hogy az év utolsó napján ment el az utolsó pápa. Ezzel is felhívva a keresztény világ figyelmét az utolsó pillanatra, amelyben élünk, az összetartozás és a Krisztusban való egyesülés követelményére, a hit megerősítésére, és a kitartásra, a bűnbánatra… Krisztusra!

Benedek pápa elment, az egyház, azaz, a Krisztust követő hívek közössége azonban a Szentlélek irányításával itt maradt. A Szentlélek irányításával, hogy ebből a drámai helyzetből, amelybe a keresztény világ saját hitetlensége, önzése és kapzsisága okán került, új erőre kapjon, hitében megerősödjék és elkerülje azt a végzetet, amelyet a bűnös és erkölcstelen, sátáni szellemiség hamarosan magával hoz a Földre.

Benedek elment és ma nyitott kérdés, hogy Hozzá vagy érte kell-e imádkozni… Ami pedig, hitünk szerint bizonyosság, hogy Ő imádkozik értünk, mert a Mennyben nem mondatták le… Pápaként, Péter utódaként tért haza a Teremtő Isten országába, magával vivén minden bajunkat, bánatunkat, hitetlenségünket és erőtlenségünket. Nekünk azonban itt hagyva életszentségének példáját, tanítását és a felszólítását a bűnbánatra. Mert mi sem ismerjük sem a napot, sem az órát…

https://www.youtube.com/watch?v=Wll8c20bSKY

Stoffán György   

*****


Ratzinger: "A Novus Ordo NEM felel meg a II. vatikáni zsinatnak"

A következőkben Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek emeritus pápa néhány idézete olvasható a II. vatikáni zsinatról és a liturgiáról.

"Teljes bizonyossággal állíthatom, a zsinati problémáinak ismeretében és a zsinat atyjai által mondott beszédek ismételt olvasása alapján, hogy [az új misekönyv] nem felel meg a II. vatikáni zsinat szándékainak." - írta Joseph Ratzinger atya Wolfgang Waldsteinhez címzett levelében, 1976-ban.

"Részben egyszerűen arról van szó, hogy a zsinatot egyszerűen háttérbe szorították. A latin rítus nyelve maradjon latin, megfelelő teret hagyva a népnyelvnek. Ma azt kérdezhetnénk: van-e egyáltalán még latin rítus?" - írta Ratzinger bíboros a The Feast of Faith: Approaches to a Theology of the Liturgy című könyvében, 1986-ban.

"A liturgikus reform a konkrét kivitelezésben egyre távolabb került ettől az eredetétől [értsd: a liturgikus mozgalomtól]. Az eredmény nem újjáéledés, hanem pusztulás lett" - mondja Ratzinger 1990-ban (Theologisches).

"A katolikus liturgikusok egy tekintélyes része gyakorlatilag arra a következtetésre jutott, hogy a XVI. századi reformáció okozta vitában lényegében nem Trentnek, hanem Luthernek volt igaza. Csak a tridenti hatalom tényleges tagadásának eme hátterében érthető meg a harc keserűsége az ellen, hogy a liturgikus reform után az 1962-es misekönyv szerinti mise celebrálását engedélyezzék." - írta meg Ratzinger az Address in: Looking Again at the Question of the Liturgy című könyvében, 2003-ban.

"A liturgia történetében megfigyelhető a növekedés és a fejlődés, de nincs szakadás. Amit a korábbi nemzedékek szentnek tartottak, az számunkra is szent és nagyszerű marad, és ezt nem lehet hirtelen teljesen betiltani vagy akár károsnak tekinteni." - írja már XVI. Benedek pápaként a Summorum Pontificum motu propriójában, 2007-ben.