🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > K > keresztényüldözés
következő 🡲

keresztényüldözés (lat. persecutio christianorum): tág értelemben a keresztényeket a hitük vállalásáért ért nyílt vagy burkolt támadások összessége; szoros értelemben a keresztényeket ért üldözések az első három évszázadban. A ~ oka lehet vallási (zsidóság, iszlám), és →istentagadásból v. torz istenképből fakadó ~ (→ateizmus, →szekták). Pol. és gazd. okok mindkettőt átszőhetik. - I. A Szentírás szerint az →üldöztetés részesedés Jézus Krisztus sorsában, akit már mint gyermeket üldözött Heródes (→betlehemi gyermekgyilkosság, →aprószentek). Jézus a →hegyi beszédben boldognak mondja övéit (Mt 5,10), akiket üldözni fognak az →igazságért, amint a próf-kat is üldözték (Mt 5,12; . ApCsel 7,52). Tudta, hogy üldöztetése az ósz-i jövendölések szerint (→Isten Szolgája; vö. Zsolt 21,14-15) a →kereszten fog beteljesedni (Mt 16,21; Mk 8,31; 9,12; Lk 9,23; 17,25; 24,46), és tanítványainak megmondta: „ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak” (Jn 15,20). Fölszólította tanítványait, hogy imádkozzanak üldözőikért (vö. Mt 5,43-48), →ellenségszeretetre és állhatatosságra buzdította őket (vö. Mt 6,14; 10,24-39; 18,33; Mk 10,30; 11,25; Lk 6,27.35; 1Jn 4,20; 5,1; ApCsel 7,58; 1Kor 4,12; 1Tesz 5,15; 1Pt 3,9; Róm 5,10; 12,14-20; Kol 1,21; →vértanúság). - A ~ egyrészt kipróbálttá teszi a hitet, másrészt nyilvánvalóvá teszi, kinek mi lakik a szívében (vö. Lk 2,34-35). A Péternek és az →Egyháznak adott ígéret („a pokol kapui nem vesznek erőt rajta”; Mt 16,18) a ~ végső kimenetelére utal. - A Jézus halálát követő, első ~ alapja a Názáreti Jézus és a zsidóság közötti vallási jellegű ellentét, a zsidóság számára elfogadhatatlan tény volt: a Názáreti Jézus, József és Mária fia az a Messiás, akit a próf-k hirdettek, akire Izr. egész történelme során várt; Ő az Egy Isten Fia, aki Isten az Istentől, az egész világ, pogányok és ker-ek, zsidók és nem zsidók Ura és Istene. Ura a mózesi Törvénynek is, melyet nem törölt el, hanem a szeretet →új parancsában beteljesítette. Összeütközése népével a →keresztrefeszítéssel zárult. -

Ez a teol. ellentét a zsidók és ker-ek szembenállásában mindvégig megmaradt. S jóllehet idők folyamán sok pol. és társad. motívum is megterhelte, az összeütközés lényege az ember legmélyét érintő olyan vallási meggyőződésben gyökerezik, melyen csak Isten kegyelme, a Jézus Krisztusba vetett hit ajándéka képes változtatni (→megtérés). - A vita arról, hogy a keresztrefeszítés mennyire terheli a zsidóságot, s mennyire csak a rómaiak jogi aktusa volt (főként a 20. sz. elméletek szerint), eltereli a figyelmet a →megváltás alapvető igazságáról. Eszerint az Isten Fiának életét senki sem vehette volna el, ha Ő maga ezt nem akarta volna az Atya és az ember iránti szeretete miatt. Jézus az Atya iránti engedelmességében a mindenkori emberért adta életét, aki vétkezett és ezért elvesztette az üdvösséget. Jézus meghalt a kereszten azokért, akik a keresztrefeszítést végrehajtották (zsidókért és rómaiakért egyaránt), és azokért, akik az Ő földi élete előtt v. után éltek (élnek), s követnek el bűnt: →keresztáldozata fölötte áll az időnek. A konkrét ember (ma élők és a keresztrefeszítésnél jelenlevők) szempontjából nem az az elsődleges fontosságú, hogy Jézus halálának okozói mintegy kizárólagos bűnbakként megjelöltessenek (zsidók v. rómaiak), hanem az, hogy az Isten Fia előtti meghajlás és bűnbánat által a személy részesüljön a megváltás gyümölcsében. E ténynek pol. v. bármely más elméleti síkra való leszűkítése a személy Isten előtti felelősségéről tereli el a figyelmet, istenkapcsolatát torzítja, ill. semmisíti meg.

II. Tört. 1. Az apostolok kora. Az első ker. nemzedék nem kereste az összeütközést a nem-keresztény világgal, sőt bizonyos modus vivendit talált a zsidó és pogány hatóságokkal szemben Jézus szavai alapján: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, s Istennek, ami az Istené” (Mt 22,21). Szt Péter a jogos állampolgári kötelességek teljesítésére intette a híveket (1Pt 2,13), ugyanígy Szt Pál is (1Tim 2,2), aki büszkén hivatkozott arra, hogy születésénél fogva római polgár (ApCsel 22,28). Az ősker. írók műveiben sehol sincs szó államellenes v. általában pol. törekvésekről. Az ap-ok először a zsidóknak hirdették az evang-ot, s csak akkor fordultak a pogányokhoz, amikor ezek, kevés kivétellel, elutasították őket. - A ~ akkor indult, amikor a zsidóság (kezdetben vallási indíttatással) az államhatalom minden eszközét fölhasználta a ker-ek ellen. Az ApCsel tanúsága szerint a →főtanács csakhamar üldözni kezdte a jeruzsálemi híveket, s csak Gamáliel bölcsessége (5,36) és Isten beavatkozása mentette meg akkor az ap-ok életét. István diákonus vértanúhalálát heves üldözés követte, a híveknek el kellett hagyniuk Jeruzsálemet (8,1). A damaszkuszi ker-eket Saul (Szt Pál) csodálatos megtérése mentette meg a hasonló üldözéstől. Heródes Agrippa Kr. u. 42 k. „kedvezni akarván a zsidóknak” kivégeztette Jeruzsálem pp-ét, id. Jakab ap-t, Pétert börtönbe vetette (ApCsel 12,1-4). Az ap-ok ekkor hagyták el (ifj. Jakab kivételével) Palesztinát.

Az ellentét azonban ezzel nem szűnt meg: az elüldözött ker-eket a →diaszpórában élő zsidóság nagyobb része is ellenségesen fogadta, Szt Pált szinte nyomon követte a zsidóság haragja, s hol alattomban izgattak ellene (13,50), hol nyílt lázadásra biztatták a tömeget (17,5.13), v. életére törtek (23,12; 2Kor 11,24). Szt Pál végül a cs-hoz fellebbezett az üldözés miatt, melyet honfitársai részéről kellett elviselnie, s melytől Rómában sem volt biztonságban. A nérói üldözést, melynek a két főapostol is áldozatul esett, részben szintén a zsidó ellenszenv zúdította a római ker-ekre. -

2. A ~ a római birod-ban.

a) A római valláspolitika sajátosságai. A római birod-at vallási szempontból a sokféleség és a vallási türelem jellemezte: minden tartományának, vidékének megvolt a maga vallása, és senki sem gondolt arra, hogy a másik isteneinek létét kétségbe vonja. E sokféleség fölött volt a római államvallás, mely rendkívül türelmes volt az idegen vallásokkal szemben. A meghódított ter-eken sem nyomta el v. irtotta ki a leigázott népek vallásait, hanem számukra, mint religio licita, 'megengedett vallás', létjogosultságot biztosított. A tökéletes vallásszabadság mellett csupán a →császárkultusz bizonyos alkalmakkor történő elvégzése volt kötelező. Vallásilag e két tényező tartotta össze a hatalmas birod-at. - A római állam nemcsak tűrte, hogy polgárai idegen, de elismert vallásokat (pl. egyiptomi Isis-Serapis-, szemita Baal-, frigiai Attis-vallást stb.) kövessenek, hanem maga is átvett idegen kultuszokat, isteneket, így a →görög vallás és mitológia teljesen összefonódott a római hitvilággal. A nemzeti vallás tiszteletben tartása azonban szigorú polgári kötelesség volt, a hazai istenek megvetése hazaárulásnak számított. - Egyedül a zsidóság nem olvadt be e vallási világba, s kiválasztottsága alapján elkülönült a többiektől. A →babiloni fogságban szerzett tapasztalatok alapján a →diaszpórában is megőrizte hitét az egy élő Isten iránt és hűségét a Törvényhez, s inkább →gettóba vonult, mint hogy részt vegyen a pogány kultuszokban és a rómaiak császárkultuszában. A →hellénizmus hódításának fegyveresen is ellenállt (→makkabeusok). Ennek ellenére Nagy Sándor (ur. Kr. e. 336-323) utódai (→Szeleukidák) kiváltságos helyzetet biztosítottak a zsidóknak: vallásukat szabadon gyakorolhatták, megülhették a szombatot, katonai szolg-ot nem kellett teljesíteniük, bírósági tárgyalásokon az istenekre esküdniük nem kellett.

Palesztina meghódítása után Augustus (ur. Kr. e. 31-Kr. u. 14.) és Tiberius (ur. 14-37) a zsidók vallásának megadták a religio licita rangot, jóllehet e vallás a császárkultusszal összeegyeztethetetlen volt, s zsidók a rómaiakkal is állandóan éreztették vallási függetlenségüket (→Pilátus). A magasabb áll. hivatalok a zsidó vallásúak számára is nyitva álltak. - Amikor a római zsidóságban a közöttük is jelentkező kereszténység folytán egyenetlenkedés támadt, Claudius cs. (ur. 41-54) 50 k. száműzte őket Rómából (ApCsel 18,2). Tiberius cs. (ur. 14-37) is elűzte a zsidó vallású róm. polgárokat Itáliából. Hadrianus cs. (ur. 117-138) a róm. állampolgároknak megtiltotta a →körülmetélést. - A kerségben a római állam kezdetben zsidó szektát látott (vö. ApCsel 28,22), ezért külön nem foglalkozott vele, s Tertullianus szerint sub umbraculo insignissimae religionis certe licitae ('a legjelesebb megengedett vallás árnyékában') terjedt el a birod-ban. Amikor azonban fölismerték a kerség önállóságát, a helyzet megváltozott: a kerség új és idegen vallás (religio nova, illicita) lett, s mivel hívei nem egy népből, hanem a birod. minden néprétegéből voltak, a ker. vallás fokozottan fenyegette az államvallás létérdekeit. A ker-ek ellen a fő vád az istentagadás (ateizmus), az államvallás megtagadása (crimen laesae religionis) lett. Az ilyen bűnöst a római jog közellenségnek (hostis publicus) tekintette. Ezzel együtt járt a felségsértés vétke (crimen laesae maiestatis), mert a ker-ek megtagadták a birod. urától az →apoteózis alapján követelt császárkultuszt. -

b) A római joggyakorlat 249-ig. Bár a ker-ekre vonatkozó első római törv-eket nem ismerjük (a Tertullianus által említett institutum Neronianum, 'Néró-féle rendelet' nem maradt fönn), két forrásból megállapítható, milyen jogi alapon jártak el a rómaiak a ker-ekkel szemben:

A legjelentősebb forrás Kr. u. 112: ifj. Plinius (61-113) és Trajanus cs. (ur. 98-117) levélváltása. Plinius Bithynia császári tart. helytartója volt Nikodémiában. Levélben fordult a cs-hoz a ker-ek ügyében (Epistola 96): előadta, hogy eddig ker. pereket még nem folytatott le, tehát nem tudja, hogy a ker-eket pusztán a vallásuk miatt is, v. csak az ezzel kapcsolatos vétkeik miatt kell-e üldözni. Elégedjék-e meg tehát a ker. vallás megállapításával, v. derítse ki a vétkeket is? Mindaddig úgy járt el, hogy a részben névtelenül, részben szabályosan följelentett személyeket kihallgatta; akik azt állították, hogy korábban ker-ek voltak, de már nem, azokat a cs-nak bemutatott áldozat után elbocsátotta. Ezek a volt ker-ek azt vallották, hogy bizonyos napokon napfelkeltekor istentiszt-eket tartottak, Krisztus tiszt-ére himnuszokat énekeltek, a jóra fogadalmat tettek (keresztség), esti áldozatra (eucharistia) gyűltek össze. Vallomásukat két rabszolganő, diakonissza is megerősítette, akik megkínzatásuk után is kitartottak „ostoba és irdatlan babonájuk” mellett, s e makacsokat az állami engedelmesség megszegése miatt halálra ítélte. Plinius véleménye szerint azonban az ügy behatóbb tanulmányozást érdemelne, mivel a kereszténység minden néprétegben és minden vidéken jelentősen terjed. - Trajanus cs. levélben (Epistola 97) röviden azt válaszolta, hogy az egész birodalomra vonatkozólag nem lehet egy szabályt fölállítani. Egyébként a köv. normákat kell figyelembe venni: a ker-eket nem kell hivatalból üldözni (conquirendi non sunt); a névtelen följelentéseket, mint általában, nem kell figyelembe venni; szabályos följelentés esetén a vádlottat le kell tartóztatni; ha azt állítja, hogy nem ker., áldozatot kell bemutatnia a cs-nak; ha bevallja, hogy ker., el kell ítélni. -

A 2. sz. elején tehát még nem volt róm. törv. a ~ről. Csak akkor kellett elítélni a ker-eket, ha hivatalosan följelentették őket, s az ítélet indoka nem a vallás, hanem a crimen laesae majestatis, 'felségsértés', a császárkultusz megtagadása volt. - A másik fontos forrás a római joggyakorlat megismeréséhez Hadrianus cs. (ur. 117-138) utasítása 124: Minucius Fundanus asiai prokonzulhoz. Fundanus elődje arról számolt be, hogy pogányok tömegesen kérték a ker-ek elfogatását. A cs. utasította őt, hogy tömeges följelentéseket ne vegyen figyelembe, a rágalmazó följelentőt büntesse meg, és a ker-eket vétküknek megfelelően ítélje el. - Hadrianus ezzel kiegészítette Trajanus rendelkezését, és ismét bizonyította, hogy a császári valláspol. kezdetben a ker. pereket csendesíteni, és nem szítani akarta. Ennek megfelelően Decius cs-ig (ur. 249-251) valójában →keresztények elleni perekről kell beszélnünk (Néró ~e kivételével), melyek elsősorban a feljelentőktől függtek, s főként természeti csapások és katonai balsikerek esetén (amit az istenek bosszújának tartottak megsértésük miatt) sokasodtak meg.

c) A ~ története 313-ig. Róma nagy részét Kr. u. 64. VII: óriási tűzvész pusztította el. A nép Néró cs-t (ur. 54-68) gyanúsította a város felgyújtásával, aki erre elhíresztelte, hogy a gyújtogatók ker-ek voltak, s tömegesen vetette börtönbe őket. A vizsgálat ugyan kiderítette, hogy a ker-ek ártatlanok, de a pogány élettől való elkülönülésük miatt az odium humani generis, 'emberiség gyűlölete' vádjával halálra ítélték és Néró vatikáni kertjeiben a legkegyetlenebb módon kivégezték (Tacitus szerint) a ker-ek „óriási tömegét” (→római vértanúk). A vadállatok bőrébe varrt ker-eket vadállatok marcangolták szét, másokat keresztre feszítettek v. szurokkal öntöttek le, s az est beálltával égő fáklyákként égették el őket. Ebben a ~ben lett vt. Szt Péter és Szt Pál ap. is. A nép dühének csillapodásával alábbhagyott a vérengzés, mely vsz. nem terjedt túl Róma határain, de a ker-ek ettől kezdve ki lettek szolgáltatva a pogány hatóságoknak, bármikor kényszermunkára v. kínhalálra ítélhették őket. - A tervszerű ~t Decius cs. indította meg. 249. XII: rendeletet adott ki, hogy a nagy ker. egyhközs-ek elöljáróit fogják perbe és a szokásos módon ítéljék el. 250 tavaszán elrendelte, hogy a cs. trónralépésének évfordulóján (dies natalis imperii) a birod. valamennyi alattvalója köteles áldozatot (supplicatio) bemutatni az állam isteneinek és a cs-nak, amiről a hatóságok igazolást (libellus) adtak. - Elhatározásában a néphangulat döntően befolyásolta, mert a birod. külső és belső bajainak okát a pogányság a kerségben kereste. Decius úgy gondolta, hogy az egységes államvallás fogja megmenteni a birod. egységét. Elrendelte, hogy mindenki, a nők és gyermekek is, mutasson be áldozatot az isteneknek, s vegyen részt az áldozati lakomán. Bevezette a kínzást, minek következtében sokan lettek félelemből hittagadóvá (lapsi), áldozatbemutatóvá (sacrificati, thurificati), v. igazolást szereztek be ezekről (libellatici).

A tervszerű ~ az egész birod-ra kiterjedt. Rómában az elsők között Fábián p. (ur. 236-250), Szicíliában Ágota, Galliában Saturninus pp., Szmirnában Pionius pap lett vt. Babülasz antiochiai, Sándor jeruzsálemi pp. börtönben halt meg, Órigenészt megkínozták. Ciprián Karthagóban, Csodatevő Gergely Neocaesareában, Dénes Alexandriában úgy menekült meg, hogy sikerült elrejtőznie. Egyiptomban a ker-ek nagy számban menekültek a sivatagba (→remeteség, Remete Szt Pál). Decius halála után 251: afrikai zsinat foglalkozott a hittagadók ügyével, s egész életükön át tartó penitenciára kötelezte őket (→búcsú, →kiközösítés). - Gallus cs. (ur. 251-53) alatt a ker-eket tették felelőssé a járványért. Kornél p-t Dalmáciába száműzték. - Amikor Decius megindította a ~t, a legfőbb polgári közigazg. Valerianus kezében volt, s vsz., hogy a ~ gondolata is tőle származott. Trónralépése (253) után hadjáratokat folytatott és csak azok kudarca után fordult a ker-ek ellen. 257: rendeletet adott ki, melyben minden alattvalónak lelkiismereti szabadságot biztosított ugyan, de a császárkultuszt megkövetelte (ii, qui Romanam religionem non colunt, Romanas caeremonias recognoscere debent), és a pp-öket, papokat s diákonusokat az áldozatokon való részvételre kötelezte. - A rendelet eredménytelensége láttán úgy döntött, hogy az állhatatos pp-öket azonnal ki kell végezni, a vagyonosabb hívőket is, ha a vagyonelkobzás nem használt. Halálbüntetés terhe alatt megtiltotta, hogy a ker-ek a →katakombákban összejöjjenek, s e tilalom végrehajtására még a róm. jog szerint is szt helynek tekintett temetőkbe is betörtek (ismertebb vt-k Crisantus és Daria, II. Sixtus p., Szt Lőrinc, Tarzicius, Hippolütosz, Protus és Hiacynthus, Pongrác, Abdon és Sennen Rómában, Fructuosus pp. diákonusaival Hispániában, az uticai →massa candida és Ciprián pp. Afrikában). E ~nek a perzsa háború vetett véget. -

Gallienus (ur. 260-268) ker. felesége, Salonina hatására mindjárt trónralépése után hatálytalanította apja rendeletét, az elkobzott temetőket visszaadta a ker-eknek. - Aurelianus cs. (ur. 270-275) nem üldözte a ker-eket, de kísérletet tett arra, hogy a római államvallást a Nap-vallásokkal összeegyeztesse (Rómában ekkor ért tetőpontjára a babiloni asztronómia, a szemita Baal- és a perzsa Mithrasz-kultusz). A cs. a Napistent a római istenek közé iktatta és mint Sol invictust, a 'Legyőzhetetlen Nap'-ot a róm. birod. urának és a világ üdvözítőjének nyilvánította (ünnepét dec. 25: ülték). ~i szándékának végrehajtásában megakadályozta erőszakos halála. - Diocletianus cs. (ur. 284-305) indította meg a leghosszabb és legvéresebb ~t. Gallienus 260: kiadott türelmi rendelete óta az Egyh. viszonylag békét élvezett, ker-ek a társad. minden rétegében akadtak már, még a cs. udvarban is. Diocletianus az egész birod. közigazg. reformjába kezdett, s ennek legnagyobb akadályát a kerségben látta. A katonaság és az adórendszer megreformálása után negyedes uralmat, tetrarchiát vezetett be: maga mellé vette augustusnak Maximianust, és kinevezte caesarnak Galeriust és Constantius Chlorust. Rómából Nikomédiába tette át székhelyét. Neje és leánya állítólag ker. volt, ezért eleinte kedvezett a ker-eknek, kiknek száma a 40 éves béke alatt erősen megnőtt. Megengedte, hogy Nikomédiában szegyh-at építsenek, a katonaságnál és az udvarban sok ker. volt vezető állásban, sőt a cs. egyes tart-ok kormányzását is pp-ökre bízta. Később az →újplatonikusok hatása alatt álló Galerius biztatására elhatározta az egységes államvallás helyreállítását. A kormányzat abszolút és teokratikus jelleget öltött, a cs. lett a dominus imperii Romani, 'a birodalom legfőbb istene'. -

Először a katonaságot kezdte megtisztítani a kereszténységtől. 297: fölszólították a ker. tiszteket és tisztviselőket, hogy áldozzanak az isteneknek, v. hagyják el állásukat. Mivel a rendelet keveset használt, az államtanács és Apollo isten tanácsával élve, megindították a nyílt ~t (→tébai légió). 303. II. 23: lerombolták a nikomédiai ker. tp-ot, elégették a benne talált szt kv-eket. II. 24: elrendelték: a ker. tp-okat rombolják le, kv-eiket semmisítsék meg, ker. istentiszt-et többé ne tartsanak; a ker-ek, ha hitükhöz ragaszkodnak, veszítsék el állásaikat, polg. jogaikat; a ker. szabadokat adják el rabszolgának; ker. rabszolgák sohasem lehetnek szabadok; vallatáskor a ker-eket kínpadra is szabad vonni. - A cs-t szigorúan a Dominus, Deus és Sacer megszólítások illették meg, a legfőbb tisztviselőknek is térdre kellett borulniuk előtte. A cs. palotában előfordult tűzeseteket a ker-ek bosszújával magyarázták, mire föllángolt a vérengzés, mely ~ K-en volt a leghevesebb. A ker-eket ezrével végeztették ki (tébai légió), a szemtanú Euszébiosz leírása szerint a vér patakokban folyt (aera martyrum). Ny-on Maximianus Herculeus a ker-eket inkább kényszermunkára, kőbányába, v. száműzetésre ítélte. Rómában Marcellin és Péter vtságát az ifjú Damasusnak, a későbbi p-nak maga a hóhér beszélte el. Candidát a Pontianus-katakomba →lucernáriumába vetették, mint Castulust és Eutychiust is. Ekkor lett vt. a →négy megkoronázott és Szt Sebestyén, Ágnes, Cecília, Nereus és Achilleus, Sebestyén, Pongrác, Félix és Vince diákonus. Az új üldözési módszer, a kínzások sok ker-t megingattak, még pp-öket is. Akadtak klerikusok, akik egyh. kv-eket szolgáltattak ki (traditores), de a többség hű maradt, és az Egyh. lelkes vértanúk példáján épült. - Ez a ~ nem egyszerre szűnt meg.

Amikor ui. Diocletianus és Maximianus 305: lemondott, utódjuk a két (addigi) caesar, K-en Galerius (ur. 305-311), Ny-on, Constantius Chlorus (ur. 305-306) lett. K-en Maximinus Daia, Ny-on Severus lett caesar. 306: meghalt Constantius Chlorus, s utódjának a Ny-i hadsereg a fiát, (a későbbi Nagy) →Konstantint, a D-i hadsereg Maxentiust kiáltotta ki. Galerius, a ker-ek halálos ellensége és az eddigi üldözések értelmi szerzője elégedetlen volt a választással, ezért 308: tábornokát, Liciniust nevezte ki Ny-i cs-nak (ur. 311-323), Konstantinnak azonban sikerült megtartania a hatalmat (ur. 306-337). Galerius ezért halálát érezve kénytelen volt tárgyalást kezdeni Konstantinnal a birod. fölosztásáról, s eleget tenni kívánságának: 311. IV. 30: a ker-re vonatkozó →türelmi rendeletet bocsátott ki, mellyel engedélyezte a kerséget (ut denuo sint christiani). - Az új K-i augustus, Maximinus Daia a türelmi rendeletet visszavonta, és folytatta a ~t. Konstantin, aki győztesen került ki a Maxentiusszal támadt összeütközésből, 313: szövetséget kötött Liciniusszal, és közösen kiadták híres türelmi rendeletüket. Maximinus Daia későn megkezdett támadását Licinius megsemmisítette. - A Konstantin és Licinius közötti versengésnek vallási jellege is volt. Mivel a K-i kerség Konstantinhoz húzott, Licinius egyre inkább a pogányságra támaszkodott, és igyekezett visszaszorítani a ker-eket. A katonai siker ezúttal is Konstantinnak kedvezett: megverte és lemondásra bírta, majd kivégeztette Liciniust. A nyílt ~nek a →milánói ediktum vetett véget. - A szellemi fegyverekkel való ~ azonban nem ért véget. Celsus nyomában az újplatonikusok irataikkal (Porphyrius, Hieroklész), az újpüthagoreusok (Philostratus) tiénei Apolló kultuszával akarták visszaszorítani a kerséget. Hatásuk és Konstantin utódainak félrevezetett családi pol-ja lobbantotta lángra ismét a ~t Julianus aposztata cs. (ur. 361-363) idején. A cs. nem akart ugyan vért ontani, de miután törv-eivel s irataival nem ért célt, erőszakhoz nyúlt. A ker. elvekkel már átitatott társad-ban azonban már nem tudta föléleszteni a pogányságot. -

3. A ~ 313 után. A római ~ek megszűntével az addig kereszténypártolónak mutatkozó perzsa kir-ok kezdtek heves ~t (későbbi századokban pol. okokból ezek többször felújultak). A →népvándorlás gyakran járt ~sel, a hódítókat ui. a maguk pogány vallása tartotta össze (→gótok, →longobárdok, →vandálok), annak elhagyásában és a ker. tanban (bármely nép, törzs fia lehet ker., szeretet-parancs stb.) széthúzó és gyöngítő erőt láttak. - A muszlimok kezdetben, főként K-en megtűrték a ker-ek diaszpóráit, majd a 7-8. sz: a vandálok után elpusztították a kerséget É-Afrikában (→Hippo), Arábiában és Spo-ban. - A legkegyetlenebb ~eket mégsem a pogány népek, hanem a különféle eretnekségek által szított fanatizmus indította (→albigensek, →husziták, →csehországi vértanúk). - Az újkori ~ek részben a →reformáció következményei (→angliai vértanúk, Morus Szt Tamás, Mary →Ward, →Írország, →alkmaári vértanúk, →kassai vértanúk stb.); részben forr-ak kísérői (→francia forradalom, →compiègne-i vértanúk, →orange-i vértanúk, →szeptemberi vértanúk). Az amerikai (→kanadai vértanúk), távol-keleti (→annami vértanúk, →japán vértanúk, →kínai vértanúk, →koreai vértanúk) és afrikai (→ugandai vértanúk) missziónak is sok vt-ja volt. - A legújabb kor ~ei közül Napóleon mellett a cári Oroszo. nemcsak a leigázott kat. népeknél kezdett hosszas ~t (Lengyo.), hanem saját országában is üldözte a kat. papokat, bezárta a tp-okat, még az I. vh. alatt is. A fro-i, majd portugáliai →szekularizáció és szerzetesüldözés, az É-eu. prot. államok kat-ellenes törv-ei, az USA sorozatos, időnként véres kat-üldözései (knownothingism, ku-klux-klan) a 19. sz-ból a 20. sz-ba is átnyúló ~eknek mondhatók. Az or. bolsevik uralom eleinte a cárizmus államgépezetéhez tartozó pravoszláv egyh-at üldözte, főképp pol. okokból, de már 1923: ~t kezdett a kat-ok, főleg a kat. papok ellen. A forr. Spo-ban is ~be csapott át. →Kínában és →Japánban csak a 20. sz. elején születtek jelentősebb kezdeményezések a ~ felszámolására. -

III. A ~ burkolt formái. A ~ évszázadai alatt bebizonyosodott, hogy a vértanúság mag-természetű: minden odaadott élet százszoros termést hoz (Tertullianus: „Sanguis martyrum semen christianorum”). Az intézményes ~ fölszámolásának (a római birod. gyengülésén túl) oka volt az is, hogy a ~ csak további megtérések forrása lett. A nyílt ~t azonban lassanként fölváltotta a szellemi téren folytatott, burkolt ~. - A ker. tanítás gúnyolása, lejáratása mindig része volt a tényleges ~nek is (pl. újplatonikusok, Porphyrius, Hieroklész; újpüthagoreusok, Philostratus írásai). A 20. sz-ra azonban kinőtte magát az a burkolt ~, mely mindennél jobban ügyel arra, hogy ne „termeljen” mártírokat, kioltsa a vértanúság fényét. A diktatórikus rendszerek a hitükért megkínzott és megölt kat-okat ismeretlen helyen titokban hantolták el, haláluk okát meghamisították, →koncepciós perekben köztörvényes bűnözőknek v. fölbujtóknak tüntették fel őket. - Mo-on 1945 u. a komm. államhatalom nyílt ~ét (→Grősz és társai pere, →pócspetri per, →Mindszenty József, →hitoktatók pere stb., vö. →békemozgalom; →klerikális reakció) 1964: fölváltotta egy olyan egyházpol., melyet mind a Vatikán, mind a világ közvéleménye előtt pozitívnak igyekeztek beállítani. Ugyanakkor az →ügynökrendszer megszervezésével rombolták a m. egyh-at. Az el nem titkolható vértanúk (Apor Vilmos, Brenner János, Márton Áron, Mindszenty József) mellé a „forradalmi munkásmozgalom” és az →osztályharc valós és kitalált áldozatainak sorát tüntették föl (kv-ek, filmek, utcák, terek nevei), egyenlővé téve ezzel a mások üdvösségéért Istennek ajándékozott életáldozat értékét az emberi szempontokból (nemegyszer puszta érdekből) vállalt halállal. A betegápoló, szegénygondozó, haldoklókkal, árvákkal stb. foglalkozó szerz-rendek fölszámolásával a másik emberért Istennek adott élet példáját fölváltotta az „állam szociális gondoskodása”, mely a fogyasztói társad. szempontjai közepette mind kevesebb eredménnyel jár, s épp az igazán gazdag országokban nap mint nap csökken. - Az áll. oktatás, az újságírás, a sajtó, majd a →tömegtájékoztatási eszközök hatalmi eszközzé válásával a kat. tanítás tárgyilagos megismertetése és megismerése társad. méretekben ugyanúgy lehetetlen, mint az első századok nyílt ~e idején volt. A médiában rendszeres a ker. tanítás gúnyolása, félremagyarázása, torzítása, a ker. világnézetű emberek tudománytalanként, élet- és világellenesként való beállítása; alaptételek hirdetése, melyek szerint az embert a ker. rabszolgaságból a →humanizmus, a ker. →középkor sötétségéből a →felvilágosodás vezette ki, a személyt a →gondolkodás szabadságát megkötő törvénytisztelettől a →liberalizmus, egyéni kibontakozását akadályozó emberi és isteni kötelékeitől a →gyakorlati materializmus eszméi és intézményei mentik meg (→szabadkőművesség). A világnézetileg „semleges” hatalmat és képviselőit napjainkban is megkísérti a ~ (→világnézeti semlegesség). - Az 1980-as évektől a főként Amerikából Eu-ba telepedett szekták folytatnak olykor nem is burkolt ~t (sátánizmus). **-A.G.

KL III:44. - Adriányi 1975. - BL:1893.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.