Az abortusztabletta veszélyeiről

Az abortusz tabletta megölt 3,7 millió meg nem született csecsemőt és megsebzett több ezer nőt (USA)

Drámaian megváltozott a kormányzati szabályozás a kémiai abortusz tablettát illetően az elmúlt hetekben.

A múlt hónapban egy szövetségi bíró úgy döntött, hogy a COVID-19 világjárvány során az abortuszt végző szolgáltatóknak nem kell megkövetelniük, hogy egy terhes nő személyesen jelenjen meg az orvosnál, hogy megkapja az abortuszhoz szükséges gyógyszereket. Annak ellenére, hogy maga az abortuszipar vitatta a meglévő szabályozást, nem pedig a betegek, a döntést hozó Theodore Chuang kerületi bíró (Maryland) kijelentette, hogy a „személyes követelmények” „jelentős akadályt” jelentenek azoknak a nőknek, akik abortuszra készülnek.

Ennek eredményeként a bírói döntés lehetővé teszi, hogy az abortusz végző vállalkozások az abortusz tablettákat közvetlenül a terhes nőknek értékesítsék anélkül, hogy azok személyesen megjelennének egy vizsgálaton.

A kémiai abortusz tablettákhoz való széleskörű hozzáférés fontos cél volt az abortusz ipar számára már a világjárvány előtt. 2017-ben az Amerikai Polgárjogi Unió pert indított, hogy az abortusz tablettákat az orvos felkeresése nélkül is elérhetővé tegye. 2008-ban, a távgyógyászati abortuszok elérhetővé váltak Iowa államban. A távgyógyászati abortusz során a nők abortusz tablettákat kapnak, miután távbeszélgetést folytatnak egy orvossal. A Planned Parenthood (abortuszklinikai hálózat) 2019-ben 10 államban kínált távgyógyászati abortuszt.

Valóban, az elmúlt 20 évben az abortusz tabletta egyre gyakoribb az Egyesült Államokban. Annak ellenére, hogy az amerikai általános abortusz ráta csökkent, a kémiai abortuszok száma növekszik.

Guttmacher Intézet legfrissebb adatai szerint 2001 és 2017 között több mint 400%-kal nőtt a kémiai abortuszok éves száma az Egyesült Államokban. Továbbá 2001 és 2018 között 5-ről 39%-ra nőtt az abortusztabletta-kezeléssel elvégzett abortuszok aránya.

A kémiai abortusz számának jelentős növekedése ellenére hiányzik a kellő felügyelet erre a halálos gyógyszerre. Az abortusz tablettát az FDA [Élelmiszer és Gyógyszer Hatóság. A ford.] hagyta jóvá 2000-ben, és röviddel ezután vált nyilvánosan elérhetővé. Sem meghallgatás, sem bírósági tárgyalás nem volt a kémiai abortuszok egészségügyi kockázatairól.

Azon túl, hogy a több mint 3,7 millió gyermeket jogszerűen megöltek az abortusz tablettával, jelentős mennyiségű kutatás azt mutatja, hogy a kémiai abortusz komoly egészségügyi kockázatot jelent a nők számára.

Például egy 2015-ös tanulmány az Obstetrics and Gynecology folyóiratban elemezte a Medicaid számlázási nyilvántartásokból származó átfogó adatokat Kaliforniában. Azt találták, hogy a kémiai abortuszok eredményeként a szövődmények aránya négyszer magasabb, mint az első trimeszterben végzett sebészeti abortuszoknál. A kémiai abortusszal járó jelentős szövődmények kockázata közel kétszer olyan magas, mint az első trimeszterben végzett műtéti abortuszok szövődményei.

Ezen túlmenően, egy 2009-es tanulmány szerint Finnországban több mint 42,000 nő közül a kémiai abortuszon átesett nők 20%-a tapasztalt „nemkívánatos eseményt” utána.

Az USA-ban, 4,195 nemkívánatos eseményt jelentettek az Élelmiszer és Gyógyszer Hatóságnak az abortusziparból, de a valós szám valószínűleg sokkal magasabb, mivel gyenge a jelentéstételi mechanizmus.

Azok a nők, akiknél a mellékhatások jelentkeznek, valószínűleg a sürgősségi osztályokon kérnek ellátást, melyek nem kötelesek jelenteni a nemkívánatos eseményeket az FDA részére, még ha a beteg el is mondja, hogy ő lenyelt egy Mifeprex tablettát.

Egy  1200 emberrel nemrégiben készült felmérés szerint (a Live Action életvédő csoport megbízásából) az USA-ban azt mutatja, hogy az abortusz tablettára vonatkozó információk által jelentősen csökken a közvélemény támogatása a kémiai abortuszokkal kapcsolatban. A felmérés megállapította, hogy az emberek 45% -a kezdetben úgy gondolta, az abortusz tablettának elérhetőnek kell lennie. A résztvevők ezután megnéztek egy videót, hogyan működik az abortusz tabletta, hogy véget vessen a terhességnek. Elmagyarázták, hogy a kémiai abortusz alatt a nő erős vérzést fog tapasztalni, és valószínűleg szembesül a baba maradványaival. A videó után a többség ellenezte az abortusz tablettát, és az abortusz tabletta nettó támogatottsága 17 százalékponttal csökkent.

A videó legnagyobb hatással azokra volt, akik bizonytalanok voltak abortusz ügyben. Azonban még azok is, akik saját maguk abortuszpártiként azonosították, a videó megtekintése után kevésbé gondolták, hogy a kémiai abortusznak nyilvánosan elérhetőnek kell lennie.

A videó után a válaszadóknak további információkat adtak a Mifeprexről, ami az FDA által jóváhagyott gyógyszer a kémiai abortuszhoz. A Mifeprex támogatásának legnagyobb csökkenését okozó információ az volt, hogy az online elérhetőség veszélyeztetné a nőket azáltal, hogy megszűnik a méhen kívüli terhesség orvosi diagnózisa. Ez különösen szembetűnő annak tükrében, hogy ez a bírósági döntés lehetővé teszi a nők számára, hogy kémiai abortusz tablettákhoz jussanak anélkül, hogy valaha is betennék lábukat egy klinikára, vagy találkoznának egy képzett orvossal.

Mivel összességében a műtéti abortuszt végző létesítmények száma az USA-ban tovább csökken, az abortuszipar megpróbálja növelni az abortusz tabletták értékesítését.

A társadalomnak ébernek és proaktívnak kell lennie, és sürgősen követelni ennek a halálos gyógyszernek az amerikai piacról történő eltávolítását. Sokkal jobb tájékoztatás szükséges az abortusztabletta halálos veszélyeiről a nők, a politikai döntéshozók és a nagyközönség számára.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. október 24.