Czirják Árpád, a fórum díszmeghívottja. A szerző felvétele

Székelyföld jelenéről és jövőjéről szervezett telt házas fórumot a Kézdiszéki Székely Tanács kézdivásárhelyi, illetve kézdiszéki magyar pártokkal és civil szervezetekkel – az RMDSZ-szel, az EMNP-vel, az MPP-vel, a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével és a Történelmi Vitézi Renddel – együttműködve szombaton Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház Színháztermében.

A háromórás rendezvény nyitányaként három közismert kuruc nóta hangzott el tárogatón Fórika Balázs kántor előadásában. A ceremóniamester szerepé­ben Kónya Zita angoltanár, a Siculus Rádió főszerkesztője köszöntötte a mintegy kétszázötven résztvevőt, külön üdvözölve Gyergyó-, Udvarhely- és Csíkszék küldötteit, a környékbeli települések polgármestereit, önkormányzati képviselőit, Kézdi-Orbaiszék római katolikus plébánosait.

A fórumot Fekete Miklós ny. zenetanár, a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke, a rendezvény megálmodója és főszervezője nyitotta meg. Közölte: rövid, alig négy hónapos elnöki megbízatása alatt kétszer is végigjárta Kézdiszék településeit, és megdöbbenve tapasztalta, hogy a székely nép az önfeladás szélére sodródott. Ezért is választotta a meghívó mottójának Kossuth Lajos szavait: „Eltiport nemzet újjászülethet, de öngyilkos nemzetnek nincs feltámadás.”

Bokor Tibor kézdivásárhelyi polgármesternek a fórum résztvevőihez intézett üzenetét Kónya Zita tolmácsolta. Az első előadó Ambrus Ágnes ny. egyetemi adjunktus volt, aki az irodalmi műveltség és autonómia témában Tamási, Nyirő, Reményik, Wass Albert – avagy a székely fiatalok irodalmi műveltsége címmel tartotta meg előadását, majd Sántha Attila költő, nyelvkutató Kulyak, odor, pereszlen – honnan jövünk mi, székelyek? című, a székely nyelvjárásról szóló értekezése hangzott el.

A szünet után Czirják Árpád pápai prelátus, ny. aranymisés kolozsvári plébános lépett a pulpitushoz, és megtartotta Székelyföld nem eladó! Lenni vagy nem lenni, az itt a kérdés! című előadását.

A díszmeghívott felidézte azt az időszakot, amelyet Kézdivásárhelyen töltött. Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1968-ban érkezett a városba, ahol két évig segédlelkészként, majd egy év megszakítással plébánosként tevékenykedett 1984-ig, amikor Kolozsvárra helyezték át. Felidézte: amikor 1983-ban a temetőben felállították a kettős kopjafát, az akkori állambiztonsági szervek rászálltak, maga a megyei parancsnok jött el Kézdivásárhelyre, és megkérdezte, hogy milyen nevek szerepelnek a kopjafán (a hét vezér nevét véste rá az emlékmű készítője). Czirják Árpád válasza az volt, hogy hősi halottak, akik a kantai temetőben nyugszanak. Akkor a parancsnok ezt el is hitte – elevenítette fel az akkori eseményeket a pápai prelátus –, de később alaposabban tájékozódott, berendelte az akkori kézdivásárhelyi plébánost a megyeközpontba, és parancsba adta, hogy tüntesse el a kopjafát. Czirják Árpádnak kétnaponta kellett jelentkeznie a megyei Securitatén, de nem tudták megtörni, az volt a válasza: „nem azért tették oda, hogy onnan elvigyék, vigyék el önök, de ne tessék elfelejteni, hogy Háromszék nem alkuszik”. A végeredmény az lett, hogy a kopjafa a helyén maradt.

Az előadó arra hívta fel a figyelmet, hogy városainkban, falvainkban járva egyre több ingatlanon látható az Ez a ház eladó felirat. Ha ez így folytatódik, előbb-utóbb idegenek tulajdonába kerülnek az ingatlanok, és akkor Székelyföld véglegesen gazdát cserél. „Székelyföld fennmaradásáért harcolunk, és egy székely zászlót nem merünk kitenni, a sokat emlegetett székely virtusból már csak ennyire futja” – kongatta meg a vészharangot. „A katalánok kikiáltották függetlenségüket, a skótok a szétválásért küzdenek, és a mi politikusaink az autonómia követelésébe maholnap belefulladnak” – jegyezte meg. A pápai prelátus Háromszék nagyjait – a dálnoki Dózsa Györgytől a torjai Apor Péterig – sorakoztatta fel követendő példaként a mai nemzedék számára.

Felelevenítette az RMDSZ politikusainak a kolozsvári Szent Mihály-templomban tett esküjét is: „Hű magyarként szolgálni fogom népemet, mely bizalmával felhatalmazott, hogy érdekeit képviseljem, küzdjek fennmaradásáért, amelynek egyetlen szilárd biztosítéka a belső önrendelkezés. Isten engem úgy segéljen!”

„Azt vártuk és azt várta minden erdélyi magyar ezek után, hogy a belső önrendelkezés, az autonómia követelésével lép a román politika színpadára az RMDSZ, de válasz helyett a marosvásárhelyi véres március után magyarázkodás következett, hogy ne borzoljuk a kedélyeket, később, majd alkalmas időben tűzik a politika napirendjére ezt a kényes kérdést. (...) Később a mérleg nyelvéről szólt a fáma. Részt vesz az RMDSZ a kormányban, vagy távol marad. Részvétel vagy távolmaradás szinte egyre ment.

A kisebbségi jogok kivívásában érdemleges változás nem történt, be kellett érni apró, jelentéktelen engedményekkel. Az RMDSZ megkésve vette be programjába az autonómiát. Az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői hallathatták volna a hangjukat, de legtöbbször ők is a háttérben beérték egy-egy fejcsóválással” – ecsetelte az előadó. Nyomatékosította: ő maga nem az RMDSZ ellensége, hiszen tagja a szövetségnek, hanem az RMDSZ kritikusa, és ugyanolyan kritikusa a Magyar Polgári Pártnak és a Székely Nemzeti Tanácsnak is.

„Nagy formátumú politikusokra van szükségünk, akik kilépnek árnyékukból, és nem csupán szélmalomharcot folytatnak a román parlamentben és Budapesten kilincselnek, hanem olyanokra, akik rendszeresen járják a nyugati fórumokat, kitűnő angolnyelv-tudással elpanaszolják az erdélyi, székelyföldi magyarság nyomorúságát, világgá kiáltják, hogy a legnagyobb európai kisebbséggel a román politika mit művel el” – javasolta a pápai prelátus. Leszögezte azt is: nem ért egyet azzal az egyházvezetéssel, amely szerint „a pap ne politizáljon, végezze egyházi teendőit”. Erre ellenpéldaként Márton Áron és Prohászka Ottokár püspököket hozta fel.

Végezetül arra kérte a teremben levőket, hogy ismételjenek meg utána hangosan két fontos mondatot: „Székelyföld idegenek számára nem eladó! Háromszék nem alkuszik!”

Az előadás után több hozzászólás is elhangzott. Borsos Géza gyergyószéki küldött bejelentette, hogy a XVIII. Székely fórumot november 11-én 10 órai kezdettel Gyergyócsomafalván a Borsos Miklós Művelődési Házban szervezik meg, ahol a meghívott előadó ugyancsak Czirják Árpád pápai prelátus lesz.

A fórumon fellépett a Cantus kamarakórus, a Református Kollégium versmondói, Fekete Dániel, Jánosi Zsolt és énekese, Babos Abigél, valamint a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. A rendezvény himnuszaink közös eléneklésével ért véget.

Iochom István  / Háromszék