Isteni Irgalmasság Mária (MDM) – egyházi tiltás alatt

Frissítve: A Gloria TV magyar oldalán, valamint számtalan magyar – MDM, Vassula, Mária Julianna állitólagos üzeneteit is tartalmazó – honlapon továbbra is megjelennek a második eljövetelre, tévtanítások tömkelegére hivatkozó írások, melyek szerzője legtöbbször lowoa ((bevallása szerint kutatói ill. írói) álnéven aposztrofálja magát. A megjelent írások zöme ismeretlen forrású, vagy egyszerűen plagizált módon került a lowoa által gondozott honlapcsaládok oldalaira. A szerző tudatosan keveri a tiszta katolikus tanítást az ellenőrizetlen, ill. MDM esetében egyházi tiltás alatti anyagokkal. Nagyon nem ajánljuk ezen honlapok olvasását. A szerk.

A Hittani Kongregáció Eljárási normák a feltételezett jelenések és kinyilatkoztatások megítéléséhez című dokumentumában leszögezi: „elsősorban a helyi Ordináriusé a feladat, hogy felügyeljen és eljárjon” a magánkinyilatkoztatásokkal kapcsolatban.

A „nagy figyelmeztetésről” szóló írországi próféciák esetében a döntés a Dublini Főegyházmegye érsekét illeti, akinek alábbi állásfoglalása 2014 nagyhetében jelent meg a főegyházmegye honlapján:

 A DUBLINI FŐEGYHÁZMEGYE KÖZLEMÉNYE AZ „ISTENI IRGALMASSÁG(RÓL NEVEZETT) MÁRIA” ÁLLÍTÓLAGOS LÁTNOKKAL KAPCSOLATBAN

 A Dublini Főegyházmegyébe folyamatosan érkeznek a kérések, hogy nyilatkozzék azoknak az állítólagos látomásoknak és üzeneteknek a hitelességéről, amelyeket egy magát „Isteni Irgalmasság(ról nevezett) Máriának” nevező és feltehetően a Dublini Főegyházmegye területén élő személy kap.

Diarmuid Martin érsek megállapítani kívánja, hogy ezek az üzenetek és állítólagos látomások egyházi jóváhagyással nem rendelkeznek, és számos olyan szöveget tartalmaznak, amelyek ellentmondanak a katolikus teológiának.

A Katolikus Egyházhoz tartozó közösségekben nem szabad terjeszteni és használni ezeket az üzeneteket.

A közlemény a Dublini Főegyházmegye honlapján olvasható.
Forrás magyarul

 


További írásaink:

Létrehozva 2018. november 5.