Váralljai Csocsán Jenő "A Szent Korona eredete" című kötetéhez előzetes

Prof. Dr. Váralljai Csocsán Jenő Atya a gyimesbükki görögkatolikus magyar – ma ortodox román adminisztrációjú – temetőben, megboldogult Gergely Viktor, utolsó görögkatolikus magyar parókus síremlékénél.
(Fotó: B. D. A.)

Váralljai Csocsán Jenő Atya életében engedélyezte, hogy a gyergyószentmiklósi ikon-könnyezésről a Szózat havilapban Szűz Mária Kegyelmi Uralma címmel közölt 3 részes sorozatomban idézhessek a még kiadatlan könyvéből.

Alább olvashatóak az idézetek, az I-II. részek szövegkörnyezeteiben:

Szűz Mária Kegyelmi Uralma I.
(részlet)

A Szentszék, a Bizánci Patriarchátus és a Nyugat-római császárság egyaránt a kezdetektől elismerte, majd a későbbi hatalmi fórumok is érvényesnek tartották a Szent István-i adományozást, amellyel Szűz Mária a Szent Korona és a hozzá tartozó területek vitán felüli tulajdonosa, Nagyasszonya és Úrnője lett. Ez a Kárpát-medencét és őshonos népeit egy sajátos üdvtörténeti síkra emelte, ami számukra megtartó erő és vezető elv forrása volt az évszázadokon át tartó megannyi megpróbáltatás közepette. A Szűzanya Szent Fia – mint az egész Teremtés Tulajdonosa, Akiért az embernek uralma alá kell hajtania a Földet, hogy feladatvégrehajtó szolgálatával azt Istennek alávesse – tehát az általánosan érvényes isteni jogán túl egyedi módon, önkéntesen adományozott jog szerint Örökös és Úr Édesanyja Országa fölött. „Ezért nevezte Aenae Sylvius Piccolomini, a későbbi II. Pius pápa, 1445-ben a Magyar Királyságot Archiregnumnak40, azaz főkirályságnak, őskirályságnak, mintakirályságnak. Ez az ősi királyság hitből épült, a menny földi visszatükröződéseként.”41 Mindennek felelőssége öröklődött a mai magyar egyházi és világi vezetőkre egyaránt, de sajnos kevesen veszik komolyan, még kevesebben ismerik kielégítően, és sajnos nem kevesen lesajnálják, vagy egyenesen támadják, bizonyítékait meghamisítják. Hogyan lehetne más nemzetek vezetőitől remélni, hogy a magyarokat és jogaikat tisztelnék, ha a magyarok vezetői Mária Országában nem tisztelik Isten és a Szűzanya jogait?! Az idők jelei azonban egyre többek számára ébresztenek vonzalmat Mária Országa és a Szent Korona misztériuma iránt, bár megfelelő iránymutatás híján sokan kísértő valótlan, olykor egyenesen szentséggyalázó elméletekbe és gyakorlatokba tévednek.
Váralljai Csocsán Jenő42 professzor a Szent Koronát és a Korona-misztériumot a keleti keresztény szellemiség és a katolikus teológiai hitigazságok fényében – azokat görögkatolikus papi mivoltában tevékenyen élve – tudományos igénnyel kutatta. „A Szent Korona eredete”43 című könyvében kifejtett saját eredeti „kétkorona” elmélete szerint a „latin korona” Szent István koronázási diadémja, a „görög korona” Szent László hercegi stemmája, amelyeket III. Béla király az általa Bizáncban megismert császári kamelaukion módján egységesített. A szerző Szent Korona keletkezéséről szóló elméletében az „egykorona”, illetve „kétkorona” elméleteket vallók egyaránt találhatnak ellenvetéseket, ha ez a céljuk. Váralljai Csocsán Jenő könyve azonban a téma polihisztor jellegű körüljárásán túl meglepő – talán a szerző előzetes szándéka nélkül is – nagy érdeme, hogy égi ihletés olvasható ki belőle, amely az ikonteológia kép-őskép egységelve fényében nemcsak dilemmává szelídíti a „kétkorona” akadémikus vonal és a Csomor-féle „egykorona” irányzat közötti ellentmondásokat, hanem egyenesen új távlatot nyit a Csomor Lajos nevével fémjelzett „egykorona” elmélet végső rendeltetésének felismeréséhez. A teljes összefüggésrendszerben az „egykorona” irányzatot vezető Csomor Lajos kulcsszerepet44 kapott abban a folyamatban, amelynek gyümölcseként Boldog II. János Pál Pápa által megáldott Szent Korona-példánnyal Boldogságos Szűzanyánk valóságos Földi Királynővé koronázása megtörtént.
Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy az Árpádok Koronájához viszonyítva – önmagában, illetve az ikonteológia fényében – minek minősül a Csomor Lajos által készített, eredetinek feltételezett állapota szerint „rekonstruált” Korona, amely a Pápa kijelentése szerint „megvilágosító” értékkel rendelkezik? Bár érdemes Váralljai Csocsán professzor fejtegetéseit és rendkívül gazdag, polihisztor módján elemzett forrásanyagát részletesen megismerni, ezen gondolatkörben szorítkozzunk a Szent Korona-eszme és Mária Országa rendeltetésének gondolatmenetünkhöz kapcsolódó szempontjaira, hogy mielőbb láthassuk az említett dilemmát feloldó következtetést és azáltal megnyitott új távlatot. A szerző általános teológiai, ikonológiai45 és monarchiaelméleti szempontok összefüggéseiben vizsgálja a Szent Koronával szerves egységet képező „Koronázási Kelengyét” is, amelynek darabjai közül jelentőségét tekintve kiemelkedik az egyébként méltatlanul elhanyagolt Koronázó Palást. Azt is hangsúlyozza, hogy a Szent Korona nem egymagában használatos eszköze a csak jól meghatározott feltételegyüttes és rítus betartásával érvényes koronázásnak, amellyel a Magyar Király földi személyként a földi hierarchiában legmagasabb rangú trónt foglalhatja el azáltal, hogy a Napbaöltözött Asszony végidői birodalmát előkészíteni hivatott Szakrális Királyság uralkodója. Váralljai Csocsán professzor egyrészt kimutatja, hogy a Szent Korona eleve „Szent” céllal készült46: ékköveinek biblikus szimbolikája és az ábrázolt szentek tanúsítják, hogy felépítését és jelentését csak a Szentírás szent nyelvén lehet helyesen értelmezni; szerkezete az égi szent angyalok kilenc mennyei rendjét tükrözi; továbbá, Szent István és Szent László szent királyok által viselt korona. Másrészt kimutatja az „Égi Korona” ősi magyar hagyomány és a bizánci császárság-teológia közötti korábbi párhuzamokat és későbbi szerves egybefonódásokat: a Szent Korona és a Koronázó Palást a lehető legnagyobb következetességgel egymásra irányulnak mind a koronázási szertartásban betöltött szerepük, mind a biblikus-apokaliptikus-ikonteológiai programjuk szerint, amelyekkel a földi uralkodónak az égi uralkodó nevében kell szolgálnia – az Ősevangélium jövendölését teljesítve – az őskígyó/sárkány letiprását a Napbaöltözött Asszony lábai alá.
A Korona és a Palást egybehangzóan tanúsítják Szent István apostoli királyságát, és azt is, hogy a Szent Korona Országa a keresztény római császársággal – amelyhez később a brit-német-orosz-osztrák uralkodók is igazodni igyekeztek – analóg méltóság és égi képviseletű hatalom. Ezt elégségesen alátámasztják egyrészt a koronázási szertartás sajátságainak papszentelési analógiái, másrészt a bizánci császárkoronázási öltözékek47 égi eredetének hagyománya, mint az érvényes koronázás fő feltételegyüttese. „Szent István korának szakrális világában a koronázást nemcsak a görög egyházban tartották szentségnek48, mint arra Géza király képének vizsgálatánál49 már kitértünk, hanem a nyugati egyházban például Damjáni Szent Péter szerint a koronázás az ötödik szentség50 volt. Ezért is kenték föl Szent Istvánt is a koronázásakor krizmával [...], mint a nagyobb legenda51 tanúsítja, s nem a későbbi általánossá vált szokás szerint a hitjelöltek (katekumenek) olajával, ami csak szentelménynek számít.”52 Harmadrészt, a Szent Korona-misztériumot a magyar Szakrális Királyság-hagyománnyal is szerves egységben kezeli: az égi monarchia és koronája földi vetületének egységével „már Szent István Intelmeiben, sőt, a nagyszentmiklósi kincseken találkozhatunk. III. Béla udvarában különbözőre rajzolt földi és égi koronák tulajdonképpen a Szent Korona Eszmének a kialakulását tükrözik. A Szent Korona Tana ugyanis a Szent Korona jogi személyiségében, a Szent Korona szuverenitásában, a Szent Koronából eredő hatalom forrásában, a Szent Koronának a király haszonélvezetén felül álló jogában, nemkülönben a Szent Korona testének és tagjainak elméletében szükségképpen elvonatkoztat a Szent Koronának a koronázáskor látható megvalósulásától.”53 Az Égi Korona földi vetülete fokozatosan valósul meg abban a mértékben, ahogyan az illetékes egyházi és világi felelősségviselők egyéni és közösségi élete és szolgálata megfelel Isten akaratának.

40Erre a kijelentésre akkor került sor, amikor még Aenea Sylvius Piccolomini, mint III. Frigyes titkára tárgyalt Bécsben a magyar követséggel V. László és a Szent Korona hazahozataláról. A találkozóról Szécsy Dénes érseknek levélben számol be, melyben szerepel a magyar királyság fent idézett megjelölése. Der Briefweschel des Eneas Silvius Piccolomini. Hrsg.: Rudolf Wolkan. I. Abt. Briefe aus der Laienzeit (1431-1445). I. Bd.Privatbriefe. Wien, 1909. Nr. 189. 548-558. Eleinte ”regnorum regina”-nak, azaz a királyságok királynőjének nevezték, majd az Anjouk alatt már szokásossá válik az „Archiregnum Hungariae” kifejezés használata. (Vajay Szabolcs: Dominae Reginae Milites. Árpádházi Jolánta magyarjai Valencia visszavétele idején. In.: Mályusz Elemér emlékkönyv. 397-398.)
41Varga Tibor: A Szent Korona engesztelése 1440-1464 – ”Pannónia nem veszítheti el angyal adta koronáját” – Magánkiadás Budapest, 2004.
42Váralljai Csocsán Jenő görögkatolikus pap, szociológus, akadémikus. Miután a Budapesti Hittudományi Karon doktorrá avatták, közel másfél éven át tanulmányozta a bizánci művészetet Görögországban, majd a Pápai Gregorián Egyetemen folytatott tanulmányai idején Rómában, Szicíliában, Ravennában és Velencében. Első történelemtudományi értekezése 1959-ben jelent meg. Az Oxfordi Egyetem professzora 1966-1994 között, fő területe a népesedés. Magyar vonatkozásban a Szent Korona jogrend és az abból eredő népesedéstörténet kutatója, ilyen irányból kezdte kutatni a Szent Korona és „kelengyéje” teljes összefüggéstárát, beleértve a Turini Lepel magyar vonatkozásait is. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja 1994-ben meghívta, hogy Piliscsabán szervezze meg a Társadalomtudományi Intézetet, amely 1996-ban már elnyerte az akkreditációt. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek is meghívott oktatója.
43Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona eredete – kiadatlan kézirat (látványos képanyaggal ellátott polihisztori színvonalú könyv)
44A Magyarországon egyházi tiltással sújtott „Sükösdi” állítólagos jelenésekben az Úr Jézus első péntekenként saját nagypénteki szenvedéseiben részesíti Takácsné Rogács Mária állítólagos látnokot, amely során üzeneteket is ad az engesztelésre, az Egyházra, Mária Országára és Népére vonatkozóan, amelynek keretében kapott útmutatások szerint készült el a Csomor Lajos által „rekonstruált” Szent Korona: „[...] testvérem (Csomor Lajos – megj. B.D.A.), már nem kételkedett [...], hogy a magyar nép megtehesse, hogy az Édesanyát, a Pátrónát Királynőjükként tisztelhesse a kegyelem szeretetében. [...] De hogy e gyermekek megadják-e ennek az Édesanyának azt a tiszteletet [...] és hogy elfogadja-e ezt az Édesanyát Királynőnek, azzal nem törődnek. Hogy ezt az Édesanyát megbántják, kicsúfolják és megalázzák, hogy ez az Édesanya siratja Anyai Könnyeit ezért a nemzetért, aki sokszor kimondja magáról, hogy: „Mária Országa vagyunk.” És hol lehet ezt érezni és megtapasztalni, hogy „Mária Országa vagyunk”? Hajlunk-e e felé, hogy a változás útján elinduljunk e szakasz részében vagy nem törődünk vele? [...] Ekkor már a Szeretet Házában jelen van az oltár. Elfoglalja helyét ebben a szép trónusában, amely várja testvéreimet az engeszteléshez. De elkészül e kérés révén e Korona, amely a Szívem Ünnepében, jelképben, jelen lett – elhozva áldásra, bemutatásra, felajánlásra. Felkészítve benneteket az útra, az út kegyelmére az ajándékban, amit nyújt számotokra, hogy a földi helytartó Péter utódjában, akire azt az Anyaegyházat reá bíztam, amit Én, Jézus Krisztus Uratok megalapoztam. És elfogadva, áldását adva Reá, megszentelve, Szent István Intelmeivel útnak indítva, hogy a magyar nép segítségében e Korona az Édesanyák Királynőjében elfoglalva helyét segítséget nyújthat a magyar nemzetnek a magyar nemzetében, ha elfogadja mindazt, amit Mária Országában a cselekvésében tennie kell. És elfogadja mellette, aki örökségül hagyta e országot e Édesanyának a Szent István Intelmeiben. Amit sokan és sokan csak fél szavakkal értenek és tudnak, és nem beszélnek róla. És nem fontos számukra ez a Kincs, ez az Ajándék, ami szintén jelen van ennek a nemzetnek. Hisz ez már nem másolat a szavak mondásában, ahogy már ezt akkor is elmondottam, és most is mondom. Hisz a másolatában a kegyelem-ajándék ugyanúgy jelen van a működésében, és ugyanúgy, mint az elsőt, most is Péter utódjában a földi helytartó áldásával került országotokba. Hogy elfoglalhassa azt a bizonyos helyet a trónusában, ahova készítettétek. Hogy óvja és védje ezt a nemzetet, hogy ez az Édesanya a Királynőjében borítsa palástját e nemzetére, és nyújtson segítséget [...] minden embernek a nemzetben, akinek szüksége van erre a kegyelem szeretetére az ajándékában.” (Jézus Krisztus Urunk 2003. április 25-i tanítása a magyarságról – kivonatos idézés)
45ikonológia (a gör. eikón, 'kép' és logía, 'tan' szavakból): a műalkotások formai elemeinek (szimbólumok, allegóriák, attribútumok) tartalmával, jelentésével foglalkozó tudomány. Az ikonográfiára támaszkodik, de magában foglalja az irodalmi források mellett a szellem- és teológia-történeti, és a vonatkozó szakirodalmat. (Vanyó László: Magyar Katolikus Lexikon)
46V.ö.: Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona eredete, I. Fejezet
47„Ezeket a stólákat és koronákat, amiket (mi) kamelaukionoknak (nevezzük,) [...] nem emberi mesterséggel tervezték és készítették, hanem [...] amikor az Isten Nagy Konstantint alkotta, aki az első keresztény császár volt, angyal révén küldte ezeket a stólákat és koronákat [...] s elrendelte, hogy azokat az Istennek a nagy szentegyházában helyezzék el, amelyet Isten önmagában (személyben) fönnálló Bölcsessége után Hagia Szophiának nevezünk... Így tehát Isten rendeletére letétként azon templom szentélyében az oltárasztal fölött függ és az egyház díszét alkotja...” (Porphyrogenitos, Constantine: De administrando imperio – Moravcsik Gyula kiadásában, R. J. H. Jenkins angol fordításával, in: Magyar-Görög tanulmányok 29. – Budapest 1949., 66. / publ. Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona eredete)
48Balsamonis, Theodori: Opera, I. kötet; Migne, J.P.: Patrologia Graeca, CXXXVII., 1156. oszlop; Psellos, Michel: Chronographie, Emile Renauld kiadásában, I. kötet, Paris 1926., 88.
49Azt, hogy a bizánciak az Árpád-korban is szentségnek tartották a koronázást, kétségtelen először is a híres kánonjogász és az 1185. körüli évektől antiochiai pátriárka, Theodor Balsamon tanúságából, aki korábban a konstantinápolyi patriarchátus levéltárosa volt, és [...] a következőket jegyezte fel: „[...] Őszentsége Polyeuktosz patriarcha úr (956-970.) előbb (I.) Joannész Tzimiszkész császár urat (969-976.) a Hagia Sophia környezetéből (ámbitusából) kikergette, mert (II.) Nikephorosz Phokasz császárt megölte, utóbb azonban befogadta. Az akkor tartott szinódusnak a levéltárban őrzött végzése szerint ugyanis a szent szinódussal megállapította, hogy amint a szent keresztség krizmája eltörli a keresztelés előtti bűnöket, akármilyen és akármennyi lett légyen, az uralkodás (koronázás) krizmája is eltörölte Tzimiszkész gyilkosságát (gyilkosságának a bűnét).” – Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona erdete, II. fejezet 2.32 lábjegyzet.
50Quintum (sacramentum) est inunctio regis, Damjáni Szent Péter LXIX (=69). beszéde. S Petri Damiani opera omnia, Tomus Prior, J. P. Migne, Patrologia Latina, 144. (=CXLIV). kötet, 899. oszlop. Reges enim et sacerdotes licet nonnulli eorum reprobi sint per notabilis vitae meritum, dii tamen et christi dici reperiuntur acceptis ministerii sacramentum (Petrus Damianus: Liber Gratissimus, Caput X, ibidem, 113. oszlop. Damjáni Szent Péter azonban ott ószövetségi papokról és királyokról beszél.) Cf.: Tóth: A Hartvik-legenda, 33. oldal,67. lábjegyzet; 72. oldal, 147. lábjegyzet
51„dilectus Deo Stephanus rex appellatur et unctione chrismali perunctus, diademate regalis feliciter coronatur.” – Szent István nagyobb legendája, in: Szentpétery, Emericus: Scriptores rerum Hungaricarum, II. Budapest 1938., 384.
52Váralljai Csocsán Jenő: Idézett mű, III. Fejezet
53Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona eredete – kiadatlan kézirat, II. Fejezet, Függelék

Szűz Mária Kegyelmi Uralma II.
(részlet)

Mindkét gyimesi Szent Liturgia főcelebránsa és szónoka az I. részben bemutatott Váralljai Csocsán Jenő pap-professzor volt, aki talán egyedüli ma élő magyar papként kapcsolódik visszavezethető családfával a Gyula-nemzetséghez, és így Sarolt fejedelemasszony révén Szent István Apostol-királyhoz, Zombor Gyula révén pedig Szent Hierotheosz első missziós püspökhöz. A gyimesi ezeréves határon végzett Szent Liturgiák a Legfőbb Főpap kegyelmei és Isten Anyja, Nagyasszonyunk, Egység Királynője minőségében kifejtett közbenjárása által a néhai ősök és a ma élő leszármazottak között tehát különösen mélyre nyúló gyökérág életnedveit keringette. Váralljai Csocsán Jenő az I. részben már idézett kézirat-könyvében26 a Szent Korona, illetve a Koronázási Palást eredet-vizsgálatához, valamint a Szent Korona-misztériumhoz rendkívül gazdag forrásanyag és több „novum” közlésével hatékony segítséget nyújt Mária Országa adottságainak, valamint égi és földi rendeltetésének feltérképezéséhez, noha sajátos „kétkorona” elmélete27 bökkenő mind az „akadémikus” környezetből erőltetett
„kétkorona” elmélet, mind a Csomor Lajos nevével fémjelzett „egykorona” elmélet körül csoportosulók számára. Az I. részben megállapítottuk, hogy a Szent Korona és a Koronázó Palást következetesen egymásra irányulnak, mind a koronázási szertartásban betöltött szerepük, mind a biblikus-apokaliptikus-ikonteológiai programjuk szerint, amelyekkel a földi uralkodónak az égi uralkodó nevében kell szolgálnia az őskígyó-sárkány letiprását a Napbaöltözött Asszony lábai alá. Azt is megállapítottuk, hogy a Mennyei Udvartartásban megkoronázott Szűzanya Égi Koronájának földi mása annyiban teljesedhet be, amennyiben az illetékes egyházi és világi felelősségviselők egyéni és közösségi élete és szolgálata megfelel Isten akaratának. Mi a teendő azonban, ha a hitelesnek nyilvánított égi kéréseknek a hatalommal rendelkezők ellenszegülnek, miközben könnyedén hajlanak istentelen érdekkörök elvárásai iránti konformizmusra, mintha az ószövetségi hűtlenségek ismétlődnének?
A Gyula-nemzetség ma élő papjának személyéhez kapcsolódóan meg kell említeni Uhrmann Iván28, az Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem történész docensének „A két Szent István és a középkori zsidó misztika” című tanulmányában közölt meglepő felvetését. Uhrmann az Árpád-kori Magyar Egyházban Protomártír Szent István, Fődiakónusról fennmaradt levita-hagyományt a Gyula-méltóság feltételezett kazár-kabar előzményeiből eredezteti. Ennek alapján arra a következtetésre jut, hogy a Magyar Szakrális Királyság-hagyomány részben magyarázatra lelhet „a középkori kabbalista zsidók egyik sajátos betűmisztikai eljárásában, a temúráhban (...) melynek lényege, hogy az egyes szavakból, nevekből létrehozható anagrammák jelentései között mélyebb, misztikus összefüggések mutathatók ki [...] a lévita és a lévita nő, valamint az ősmagyar gyula méltóság, a korona, továbbá ennek görög megnevezéseként a Stevfanos személynév között.”29 Uhrmann gondolatmenetében több tévedés van, amelyekre rá kellene mutatni, továbbá a papkirályság mibenlétét is ki kellene fejteni a Melkizedek-i „Magasságbeli”, illetve a hasmoneusi evilági síkokon, a misztérium Krisztus-Antikrisztus kibékíthetetlen végleteinek ütköztetéséig. Itt azonban be kell érnünk a ténymegállapítással, hogy míg a Magyar Szakrális Királyság témája iránt a zsidó misztika irányából is érdeklődés tapasztalható, addig az elsődlegesen illetékes katolikus magyar egyháziak a globális liberáldiktatúra „politikai korrektség” elvárása mögé rejtőzve jobb esetben közömbösek. Ezzel szemben az Orosz Szakrális Monarchia – meglévő hiányosságai, és a bolsevizmus közel évszázadnyi Isten-, Egyház- és emberellenes bűnei dacára – ma is éppúgy meghatározó az orosz ortodoxia számára, amint a Cárság alatt végig. A Magyar Királyság fő sajátosságai közismertek voltak a múlt évezred jelentős részében, mára azonban némelyek feledésbe hullottak, másokat a történelem-politikai diskurzusok meghamisították vagy hiteltelenítették. Az Orosz Cárság sajátosságai viszont magyar környezetben a múlthoz hasonlóan manapság sem közismertek.
Váralljai Csocsán Jenő kézirat-könyvében és Lepahin Valerij30, Szegeden élő orosz ortodox professzor munkáiban tükröződő magyar és orosz monarchiamodellek figyelemre méltó hasonlóságai és különbözőségei, valamint a természetüknek megfelelően fejlődő, illetve a természetükkel ellentétesen torzuló jegyeik megrendítően árulkodnak a Szűzanya Oroszország felajánlására és a Magyar Engesztelő Kápolna felépítésére vonatkozó kéréseinek indítékairól. A Világegyházban Oroszországnak a Szűzanya Szeplőtelen Szíve iránti felajánlása Oroszország megnevezésének kerülése miatt máig sem történt meg érvényesen. A Magyar Egyházban a Világ Győzelmes Királynője Engesztelő Kápolna felépítését sürgető kérését súlyosan megkésve, a II. világháború végén próbálták teljesíteni, de az előbb Budapest bombázása és ostroma, majd a kommunizmus miatt meghiúsult, az új egyházi engedélyek megadását pedig mindmáig érthetetlenül elutasítják. Mindkét kérés forrását képező magán-kinyilatkoztatást a legmagasabb egyházi illetékesek hitelesítették, és a Szűzanya mindkét esetben kéréseinek teljesítéséhez az ősellenség végleges legyőzetését ígéri. Figyelemre méltó tény, hogy a lényegében egyszerre születő 2 szakrális monarchia fejlődési íveit úgy befolyásolta az 1054-es kelet-nyugati nagy egyházszakadás, hogy pozitívumaikat szintézisbe állítva, negatívumaikat pedig figyelmen kívül hagyva, eredményként Isten akaratának földi körülmények között lehető legtökéletesebben megfelelő ország képét, azaz ikonját kapjuk, ami egyszerre szent országkép és „Szentország” képe. A Magyar Királyság – bár hordoz olyan egyedi szakrális jegyeket, amelyeket az Orosz Cárság kevésbé, vagy egyáltalán nem – sajnos elesett a közgondolkodás és az élettér ikonszerű berendezkedésének magától értetődő szakralitásától. Bizánc hanyatlásával a szakrális monarchia társadalmi síkon megélhető jegyeit mégis a Magyar Királyság vitte tovább – Szent István Intelmeinek köszönhetően minőségileg összehasonlíthatatlanul magasabb síkon –, noha a Szent Rusz önmeghatározása egyházilag Bizánc-utód, az Orosz Cárság birodalmi szempontból pedig „Harmadik Róma”.

26Váralljai Csocsán Jenő: A Szent korona eredete – kiadatlan kézirat
27Röviden: a „latin korona” Szent István koronázási diadémja, a „görög korona” Szent László hercegi stemmája, amelyeket III. Béla király az általa Bizáncban megismert császári kamelaukion módján egységesített.
28Oktatói, illetve kutatói területei: ókori görög történelem, zsidó-pogány-keresztény összehasonlító kultúr- és vallástörténet, a magyar történelem zsidó vonatkozásai. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Milleniumi Bizottságának megbízásából a Szent Korona, a Koronázó Palást és Szent István király Intelmei informatikai feldolgozását végző csoport szakértője.
29Uhrmann Iván: A két Szent István és a középkori zsidó misztika In: Hacofe – az OR-ZSE elektronikus tudományos folyóirata, MMX, Vol. I., 2010., Nr. 1., 1-11.
30Dr. Lepahin Valerij egyetemi tanár, az MTA doktora. 1945. március 15-én született Oroszországban (Vipovo). A Vlagyimiri Főiskolán 1972-ben francia–német szakos diplomát szerzett, majd 1977-ben családi okok miatt Magyarországra telepedett, ahol a JATE (SZTE) Szláv Intézetében dolgozik. Orosz szakos tanári diplomát szerzett 1981-ben az ELTE-n, 1984-ben megvédett doktori értekezésének címe: „Keresztény motívumok Dosztojevszkij Félkegyelmű c. regényében”. A párizsi Szent Szergij Teológiai Intézet levelező tagozatán teológiát, egyházi művészetet, főleg az ikonfestészet történetét, valamint az ógörög és héber nyelvet tanulmányozza, és 1993-ban „licence de théologie” fokozatot kapott. 1992-ben védte meg kandidátusi disszertációját, melynek címe: „Az ikon-kép mint az orosz irodalom és kultúra világnézeti és formaalkotó elve”, amely „Az óorosz kultúra ikonarcúsága” címmel háromszor jelent meg (magyar nyelven) nyomtatásban. Akadémiai doktori értekezését 2006-ban védte meg, melynek címe: „Az ikon jelentése és küldetése. Az ikon az egyházban, az állami, társadalmi és egyéni életben – teológiai, művészettörténeti, történelmi, néprajzi és szépirodalmi források alapján” és elnyerte a MTA doktora címet. (szlav.u-szeged.hu nyomán)