Clicks569
Johannes Eck
2

Elszakadás

Az alábbi írás Chad Ripperger atya 1999-ben, Lincolnban tartott konferencia-beszédének fordítása (szigorúan kép nélkül, Lajos D-nek szeretettel - Johannes Eck)

Amikor Luther Márton elindította a protestáns lázadást, a lelki vigasztalások utáni fékezhetetlen vágytól vezérelt ember volt. A lelki vigasztalást összetévesztette Isten tetszésével, és mivel nem sok lelki vigasztalást kapott, végül megváltoztatta teológiáját, hogy lelki önkínzásához és szárazságához igazodjon.
Ugyanebben az időben, amikor Luther Márton a lelki vigasztalás minden formáját kereste, Isten egy olyan lelki mozgalmat támasztott Spanyolországban, amely elutasította a vigasztalásokat, mint az ember lelki életének értékmérőjét, és amely teljesen elutasította a vigasztalás minden formáját, mint a lelki élet normatíváját. Ez a volt a karmelita lelkiség, és ez Krisztusnak azt a tanítását hangsúlyozza, amelyre szükség van a modern korban, amelyre jellemző, hogy a teológiai és lelki dolgokat szubjektív vallási szintre redukálja. Ez a karmelita tanítás az elszakadásról szóló tanítás, amelyet az Egyház minden nemzedéknek tanít és amelyre buzdít minden szent.

Az elszakadás, amelyet néha szent közömbösségnek is neveznek, a ragaszkodás visszavonása a teremtményektől, hogy egyedül Isten felé irányuljon. Ez azt jelenti, hogy az ember semmit sem kíván, semmit sem keres, semmit sem akar... semmit, csak Istent egyedül. A szent közömbösség azt jelenti, hogy amikor a teremtett dolgok rendjéről van szó, akkor mi teljesen közömbösek vagyunk, hogy mi történik azzal és velünk. Nem vagyunk közömbösek vagy távolságtartóbbak más okból, mint egyedül Isten miatt. Nem azért vagyunk közömbösek, mert ezek a dolgok rosszak; azért vagyunk határolódunk el, mert jók, és mivel jók, közénk és Isten közé állhatnak. Ennek az elszakadásnak teljesnek kell lennie.

Tovább
Bazsó-Dombi Attila
Isten jutalmazza meg a fordítást és a közreadást!
Lajos D
Köszönöm!