FATIMA SZÁZ
121 E

A Gyertyaszentelő Boldogasszony és a tisztulás várható nagy eseménye

„Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación” -A név eredeti jelentése:
Ha valaki már járt valaha a La Salette-i Miasszonyunk szentélyében Franciaországban, akkor tudja, hogy Miasszonyunk ottani figyelmeztetéseit egyesek elfedték a „szeretet” és a „megbocsátás” eltúlzott hangsúlyozásával.
Ugyanígy van ez Fatimával is. Miközben XXIII. János pápa a három látnok gyermeket „a végítélet prófétáinak” nevezte, mások pedig a harmadik titok elhomályosításán dolgoztak, aközben a Fatima-i Szűzanya valódi üzenetét bizonyos emberek és embercsoportok gondosan kontrollálták és a Szűzanya szavait saját céljaikra akarták felhasználni és nem Isten céljaira, nem a mennyei célokra.
Ugyanígy történt ez a Quitói Miasszonyunk - eredeti teljes spanyol nevén „Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación”- üzeneteivel, akinek neve valójában ez takarja "Miasszonyunk a tisztulás nagy eseményének asszonya".
Ez a név el lett rejtve és össze lett zavarva, részben azoknak köszönhetően, akik semmiképp nem engedték az egyházat rossz fényben feltüntetni, részben pedig fordítási hibák miatt.
A „Nuestra Señora del Buen Suceso” címet így fordították angolra: „Miasszonyunk a kedvező siker anyja” (Our Lady of Good Success), de ez valójában téves. A „suceso” szó ugyanis nem fordítható közvetlenül angolra „success” (siker)-ként, jelentése közelebb áll az „event” (esemény) szóhoz. Így viszont a „Jó esemény anyja” titulus újabb kérdést vet fel: vajon milyen eseményről lehet szó? És ebben rejlik a Szűzanya üzenetének valódi jelentése.
Ld. a Szentírásban „Jézus bemutatása a templomban”:
Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, ahogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik; s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát” (Lk 2, 22-24)
A megtisztulás után jött el az a pillanat, amikor a Szűzanya bemutatta Isteni Fiát, akinek az lett a földi küldetése, hogy feláldozták az emberiség bűneiért, ezáltal megtisztítva bennünket az Ő Szent Vérével. A mi Urunk Vére megszabadít bennünket bűneinktől a Keresztség és más Szentségek révén, hogy kiszabaduljunk a bűn rabságából. Attól a perctől kezdve elkezdődött a Szűzanya szenvedése, elővételezte Szent Fia szenvedésének és keresztre feszítésének sebeit, ez a tőr mélyen a szívébe fúródott, amelyet mennybevétele napjáig magában hordozott.
A Quitóban „Buen Suceso de la Purificación” néven bemutatkozott Szűzanya megújíthatja az Istennek szentelt élethivatásokat. Azon férfiak és nőket hívja, akik lelküket és életüket Isten szolgálatába adják, akik imádkozni, szenvedni és dolgozni szeretnének Isten akaratának teljesítéséért. Mivel a „Novus Ordo” egyháza főként a békéről, a szeretetről és az örömről szól, a hosszú szenvedés, a bűnbánat és az Isten akaratának való engedelmesség erényei elvesznek, helyüket eredménytelen közhelyek váltják fel és téves szemlélet alakul ki arról, hogy egyáltalán miért létezik az emberiség.
A Quitói Szűzanya meg akarja újítani ezeket az igazságokat és meg akarja tisztítani Isten Szent Egyházát a szentmise igazi áldozatával és az egyén önmagáról lemondó áldozatával a vallási életen keresztül. Ez különösen akkor vált egyértelművé, amikor a Szűzanya azt mondta Mariana anyának, a quitói látnoknak, hogy Ő maga lesz a Szeplőtelen Fogantatás kolostorának apátnője, aki a „Miasszonyunk a tisztulás nagy eseményének asszonya” nevet viseli.
Ez nem teljesen olyan cím, mint a „Fatima-i Miasszonyunk” vagy a „La Salette-i Miasszonyunk”, mivel a „Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación” lényegében azt fejezi ki, hogy a vallási életnek és az imának szentelt lelkek nélkül az egyház helyreállítása (a megtisztulás nagy eseménye) soha nem fog megtörténni. (Készült Adam Purdy atya írása alapján, forrás: voxcatholica.com/feed/tag/Fr. Adam Purdy
), Bővebben a Quitói Miasszonyunk üzeneteiről: Fatima 100-Quitói Miasszonyunk negyedik előadás
FATIMA SZÁZ megosztja ezt
282
Bazsó-Dombi Attila
A "suceso" pontos értelme a latin "successus" alapján érthető meg:
en.wiktionary.org/wiki/successus
Bazsó-Dombi Attila
Mivel a „Novus Ordo” egyháza főként a békéről, a szeretetről és az örömről szól, a hosszú szenvedés, a bűnbánat és az Isten akaratának való engedelmesség erényei elvesznek, helyüket eredménytelen közhelyek váltják fel és téves szemlélet alakul ki arról, hogy egyáltalán miért létezik az emberiség.
„Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación” lényegében azt fejezi ki, hogy a …több
Mivel a „Novus Ordo” egyháza főként a békéről, a szeretetről és az örömről szól, a hosszú szenvedés, a bűnbánat és az Isten akaratának való engedelmesség erényei elvesznek, helyüket eredménytelen közhelyek váltják fel és téves szemlélet alakul ki arról, hogy egyáltalán miért létezik az emberiség.
„Nuestra Señora del Buen Suceso de la Purificación” lényegében azt fejezi ki, hogy a vallási életnek és az imának szentelt lelkek nélkül az egyház helyreállítása (a megtisztulás nagy eseménye) soha nem fog megtörténni.
AMEN!