3
4
1
2
Véghelyi Péter: Gondolatok a magyar gondolat szóról Az első esemény, amely megtörte az üdvösség állapotát, a Sátán lázadása volt Isten ellen, mely következtében az angyalok harmadát magával …More
Véghelyi Péter: Gondolatok a magyar gondolat szóról

Az első esemény, amely megtörte az üdvösség állapotát, a Sátán lázadása volt Isten ellen, mely következtében az angyalok harmadát magával rántotta a pokolba. A Bibliában a Jelenések könyvében olvasható János apostol hogyan látta mindezt.
„Aztán egy másik jel tűnt fel az égen: íme, egy nagy, tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét királyi korona. A farka lesöpörte az ég csillagainak harmadrészét, és a földre sodorta őket.” (Jel 12,3-4) „Ekkor harc támadt az égben: Mihály és angyalai harcoltak a sárkánnyal. A sárkány és angyalai harcoltak, de nem diadalmaskodtak, sem helyük nem volt többé az égben. Ekkor letaszították a nagy sárkányt, az őskígyót, akit ördögnek és sátánnak hívnak, aki elcsábítja az egész világot. Letaszították a földre, és vele együtt angyalait is letaszították.” (Jel 12,7-9)
Az Isten elleni bűn úgy is megfogalmazható, hogy az valaki elhajlása az igazságtól, esetleg hajlik a rosszra, másként hajlama van rá*. A gonosz utat az Isten egyenes útjától való hajlottsággal szokás jellemezni. A hajlottság, görbeség, íveltség, hangja a k, és a g. Akkor viszont bátran föltehető a kérdés, hogy magában a hajlás szóban hol van a k vagy a g hang? Mit ír a CzF a haj gyökről:
haj (CzF): „elvont gyök, s azonos gaj kaj törzsökökkel, melyekből gajmó, kajmó, kajla, kajsza, kajcsos stb. szók származnak, s mindnyájan görbülést, kanyarodást, meghajlást jelentenek. A haj gyökből eredt hajlik, hajol, hajt, hajlít, hajigál, hajít.” (Czuczor és Fogarasi: A magyar nyelv szótára, 1864, E-H: 1292 / HAJ (1))**
A haj tehát a gaj, kaj gyökök módosulata, így már meg is találtatott a g vagy a k hang, legalábbis azok módosult változata. Fellelhető-e olyan magyar szó a héber eredetű vádlót jelentő Sátánra, amely g-vel kezdődik? Igen, ez a Gonosz. Látható, hogy az ördögre van elhajlást jelentő g hanggal kezdődő szavunk. A gonosz szavunk gon gyökének második n mássalhangzója pedig az Istennel való szembenállást kifejező tagadás, azaz az én-nek, nok-nak (szubjektumnak) önállóságát jelentő hang. Így tehát a gonosz gon gyöke annyit tesz, mint az Istentől való teljesen elhajló (g) tagadás (n), vagy teljesen elhajló (g), tagadó (n) személy, én (n). E megoldás leellenőrizhető a CzF segítségével.
gon (CzF): „elvont gyök, mely fen van a gond és gonosz szókban és ezek származékaiban. A go gyökelemből eredt többi szókkal, némi átvitt ért. van rokonságban, mennyiben a gond mintegy öszveszorítja, gyötri az elmét és meggörnyeszti az embert továbbá aki gondol, gondolkodik, egy részről az elmét megfeszíti, más részről a tárgyat minden oldalról meghányja, fürkészi, forgatja; és a gonosz elcsavarodik, elhajlik, elfordúl az erkölcsiség, törvények és becsülettől.” (Czuczor és Fogarasi: A magyar nyelv szótára, 1864, E-H: 1084 / GON)***
Ezek szerint a gond és a gonosz egy tőről fakadnak, ám a tárgyilagosság kedvéért fürkésztessék ki ugyanez a finnugrista TESz-ben is:
gond (TESz): „J: […] 2. 1474: 'gondoskodás; Fürsorge | törődés valamivel; Kümmernum etwas' # (BirkK. 8); 3. 1525: 'gondolat; Gedanke' (VitkK. 59); […] Ismeretlen eredetű. Származékai alapján a 3., esetleg a 2. jelentés látszik eredetinek; a többi jelentésszűküléssel jöhetett létre. – Képzőjét vesztett igenévként való magyarázata, finnugor egyeztetése, iráni, mongol és török származtatása téves.” (Benkő: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1967, A-Gy: 1074-1075 / gond)
A TESz összekapcsolja a gondolkodást a gondoskodással, ebben a tekintetben jobb tájékoztatást kapunk belőle mint a CzF-ből, ám hogy nem tudja megnevezni milyen eredetű a szó, az kissé elszomorító. Ám vizsgáltassék meg a gonosz szó is:
gonosz (TESz): „J: […] B) fn. 1. 1372 u./1448 k.: 'baj; Übel | kár; Schaden' (JókK. 31: gonoʒokott); 2. 1416 u./1466: 'rossz cselekedet; Schandtat | bűn; Sünde' (MünchK. 85: gonoʒ́oc); […] Szláv eredetű; vö.: óe. szl. gnusьnъnъ sz. mn. 'utálatos'; blg. ƨнуснус 'undor, utálat'; szb.-hv. gnûs 'mocsok, undokság'; szln. gnûs 'undor, utálat; N. rondaság, szennyfolt; férgek, kártékony rovarok; undok alak, ronda fráter' (Pleteršnik 1:223); szlk. hnus 'undor, utálat'; or.-e. szl. ƨнуснусьnъ 'mocsok, undokság, förtelem', or. ƨнуснус 'kártékony rovar (bögöly, szúnyog stb.), féreg'; megfelelő szó más szláv nyelvekben is. Az óe. szl. Gnьnъsьnъ 'mocsok, szenny', or.-e. szl. ƨнусньnъсьnъ, ƨнуснeсьnъ 'bűn, gonoszság' idekapcsolása hangtani nehézségekbe ütközik. A rom. R. gunosí 'megundorodik' (DAcR. 2/1:326) az egyházi szlávból való. – A magyarba egy közelebbről meg nem határozható szláv nyelv R. gnusъ 'undokság, undor' főneve kerülhetett át. Az eredeti jelentéshez a B) 2. áll legközelebb. A többi jelentés kialakulásának, a főnév → melléknév szófajváltásnak részletei nincsenek kielégítően tisztázva; a melléknévi jelentést esetleg a gonoszság származék alapján következtethették ki.” (Benkő: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára, 1967, A-Gy: 1075-1076 / gonosz)
A gonoszt a TESz teljesen elszakítja a gondtól, és ezáltal a gon gyöktől, felszabdalva ezzel a szerves magyar gyökrendszert, amire még rátesz egy lapáttal az is, hogy azt szláv szónak tekinti, ám hogy milyen szláv szó azt nem tudja megfejteni. Azonban ha a CzF 3. lábjegyzetben felsorolt gon gyökéhez tartozó szórokonításokat végignézzük, láthatjuk, hogy nemcsak szláv nyelvekkel rokonítható e gyök.
A gonosz szó elemzését áttekintve az eddigieknél több megállapítás is tehető. Az sz mennyiségi hang hosszan tartó kiejtése következtében tartós munkavégzést jelez, így gonosz az, aki tartósan gon-ként, vagyis teljesen (g) elhajló (g) tagadó (n) énként (n) tartósan (sz) tevékenykedik (sz).
Mint az látható, a gond, illetve a gonosz között tényleges kapcsolat van, ezért most a gon gyök gond ágát érdemes megvizsgálni. A d mint az önható munkásság hangja annyit jelent, hogy a gon, vagyis az elhajló/elhajlott tagadás visszahat az azt elkövető személyre, és ezáltal keletkezik annak gondja. Ezzel a megállapítással megtaláltatott a gondolat gyökere, és a további okfejtés a TESz-ben leírtak alapján építtetik fel. Minthogy az l létezésen alapuló munkásság, a gondol szó ebből következően a gonddal való folytonos foglalatoskodást jelenti. Továbbá a más gondjával való foglalkozás az átható munkásságot kifejező z igeképzővel képzett gondoz szó.
Az iméntiek felismerhetővé teszik az egyoldalú nyugati filozófiai szemlélet legfőbb hiányosságát, miszerint az csupán az ész igazságaival törődik, a szív szeretetét teljesen mellőzi tudománytalanság címén. A magyar nyelvben azonban a gondol, gondoz szópáros gondosan kifejezi e kettőnek – mármint az igazságnak és a szeretetnek – az elválaszthatatlanságát. Másik nagy fogyatékossága a nyugati filozófiának, hogy mivel csak az ésszel, a rációval foglalkozik, a gondolkodást minden fölé emeli, az emberi teljesítmény csúcsának tartva azt. Az élet csúcsa azonban nem a gondolkodás, hanem a tett, melyet az észnek kiszolgálnia kell, hogy helyes úton tartsa az emberi cselekedeteket. Az Isten igazságos ítélete is majd a tettben megmutatkozó igaz szeretet, vagyis irgalom mentén nyilvánul meg „s ő majd megfizet mindenkinek tettei szerint: örök élettel azoknak, akik a jócselekedetben való kitartásukkal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, haraggal és dühvel azoknak, akik szembeszállnak vele, és nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a gonoszságnak hisznek.” (Róm 2,6-8).
Arisztotelész szintén tesz arra vonatkozó utalást, hogy az alkotás a gondolkodás következménye. Ám a gondolkodás önmagában öncélú és terméketlen dolog, mindenképpen valamiféle tettben kell megnyilvánulnia.
„A keletkezések és mozgások közül egy részt gondolkodásnak, a másik részt pedig alkotásnak nevezzük, az a rész, amelyik a kezdetből és a formából indul ki, gondolkodás, az a rész pedig, melyik a gondolkodás végső tagjából ‹lépéséből› indul ki, alkotás.” (Aristotelés: Metaphysica, köt. I, szak. Ζ (VII) / 7.1032b)
Arisztotelész tudtán kívül a hasonulók (fraktálok) létrehozásának folyamatát írja le, hiszen beszél kezdetről, a számtani kiindulási értékről vagy a filozófiában a potenciáról, beszél formáról, ez a számtani képlet, a filozófiai létesítő elv, és végcélként megemlíti az alkotást, ami pedig a számtani művelet, azaz a képlet alkalmazása, amit a filozófiában aktusnak, vagy létesítő erőnek neveznek.
Ha áttekintetnek a gondol szó l-jének jelentései, láthatóvá válik, hogy e hang önmagában is egyszerre jelent folytonos létet, valamint igeképzőként a létből fakadó folytonos cselekvést, mivel a lét (forma, idom) szükséges velejárója a cselekvés (aktus, létesítő erő), de fordítva is igaz; a lét csak a folytonos cselekvés által értelmes, sőt lehetséges.
Korunk filozófiája tétlen elvont fogalmakba rekeszti bele a valóságot és azt mondja: íme ez, vagy az a világ! Prohászka Ottokár, a nagy hatású fehérvári püspök csodálatosan fogalmazta meg e gondolatok kártékonyságát:
„mi magunk, mi érthetetlen értelmiségek, nem azért állunk szemben a világgal, hogy a valóságot, mely némileg érthető, kész, véglegesített, változatlan, merev formákba szorítsuk, s azt gondoljuk, hogy kimerítettük; hanem azért, hogy általános, értelmi meghatározások által a lét fölött eligazodjunk. Az értelmi elemek, az általános fogalmak egymásba kapcsolva, hidat képeznek a valóság fölött el; de valamint a folyam a híd alatt iramlik, úgy a csendes, sztereotip, megmerevült fogalmak alatt rejlik a valóság; valamint a híd a folyam fölött vezet el, úgy az egész értés és tudás nem a valóságot, hanem csak a valóságtól elvont, immanens [világban maradó] alakítást adja. Van azonban egy nagy különbség a híd s a fogalmi világ közt, s ez az, hogy míg a híd arra való, hogy a folyam fölött elvezessen, addig a fogalmi világ, az ismeret arra való, hogy a valóságba bevezessen. Nem maradhatunk az elvont létidealizációban; nem maradhatunk a való világnak valamiféle tükrözésében; hanem le kell szállnunk, a valóságba kell merülnünk; tenni, cselekedni, érezni, akarni, élni kell. Az elvont ismereti világban nincs benn a konkrét valóság, sőt ott valamiképpen kivetkőződünk belőle; ellenben a cselekvésben, érzésben s akaratban konkrét tartalommal töltjük ki az absztrakt ismeretet!” (Prohászka: „Az intellektualizmus túlhajtásai”, 34-35 / II. fejezet)
Nagyon veszélyes lehet az a nézet is, amikor az ész teljesen mellőztetik, mondván, hogy nincs szükség a fölösleges okoskodásra, a tett ugyanis átgondolás nélkül is megállja a helyét. Ez épp olyan szélsőséges álláspont mint az előző. Erre nagyon jó példát ad Madách Imre Az ember tragédiája, mikor a második színben a Sátán meggondolatlan tettel sarkallja bűnbeesésre az embert. Ugyanezt a módszert alkalmazzák azok az ügynökök is, akik valamit rá akarnak sózni az emberre, ezért a lehető leggyorsabban mondják a mondókájukat, és látványosan mutogatnak közben, így nem lesz elég ideje a lehetséges vásárlónak arra, hogy átgondolja a mondottakat, ezért nagy eséllyel meggondolatlanul költekezend majd. Ám a bevásárlóközpontokban folytonosan és kényszeresen szóló zene is a cél szolgálja, hogy az ember a zajtól ne legyen képes gondolkodni. Hogy lesz ebből tudatos fogyasztás?
Ádám Megmondta Isten, hogy büntetni fog,
Ha más utat választunk, mint kitűzött.
Éva Miért büntetne? – Hisz, ha az utat
Kitűzte, melyen hogy menjünk, kivánja,
Egyúttal ollyanná is alkotott,
Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.
Vagy mért állított mély örvény fölé,
Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. –
Ha meg a bűn szintén tervében áll,
Mint a vihar verőfényes napok közt,
Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong,
Mint ezt, mivel éltetve melegít?
Lucifer Lám, megjelent az első bölcselő!
Nagy sor jövend utánad, szép hugom,
Mely milljó úton ezt vitatja újra;
A tébolydába téved sok közűlök,
Sok visszaretten, révbe egy sem ér.
Hát hagyjatok fel az okoskodással,
Minden dolognak oly sok színe van,
Hogy aki mindazt végigészleli,
Kevesbet tud, mint első pillanatra,
S határozatra jőni rá nem ér.
A tett halála az okoskodás. –
Éva Én hát szakítok egyet a gyümölcsből.
Ádám Megátkozá az Úr.
(Lucifer kacag.)
De csak szakíts.
Jőjön reánk, minek ránk jőni kell,
Legyünk tudók, mint Isten.
(A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli.)
(Madách: Az ember tragédiája, s. 2. szín 304-330 / 21-22 oldal)
A politikában a túlhajszolt, nem kell annyit gondolkodni, csak szeressük egymást gyerekek eszmét a liberalizmus valósítja meg a maga bárgyú, bugyuta majomszeretetével. A ne háborúzz, szeretkezz jelszó már önmagában elmebaj, mert ha én fűt, fát szeretek****, akkor mi más idézi elő a háborúságot, ha nem pont a bujálkodás következtében fellépő féltékenység. A francia forradalom szabadság, egyenlőség, testvériség jelszava szintén az eltorzult értékrend képe, melyben a szabadság hibás felfogása tükröződik. Mennyire más a szabadság magyar értelmezése. A magyar szabadság szó gyöke ugyanis az a szab, ami a szab-ás vagyis a vágás következtében lehatárolást jelent, ahogy a szab-ó is teszi ezt a szabásminta alapján, s e lehatárolásból fakadó szab-ályok adnak keretet a szab-adságnak. Ha úgy tetszik, magyarul akkor van szabadság, akkor vagyunk szabadok, ha csak annyit teszünk amennyit szabad. A szabályok védik az emberek közösségi szabadságát, védenek minket egymástól.
Korunk filozófusai Isten nélkül egyáltalán nem találják meg a helyes középutat. Filozófiára szükség van, bár megjegyzendő, aki magyarul gondolkozik – és nemcsak beszéli e nyelvet – annak a magyar népdalok, vagy a költészet sokkal többet tudnak adni bármilyen filozófiánál, mert sokkal mélyebb összefüggéseket képesek feltárni, a gondolkodás mellett a szív szeretetének is helyet adva. Ami értékes, az akkor is érték, ha nem magyar, és ami rossz, az magyar létére is lehet rossz. De ma az a széles körben elfogadott nézet, hogy a külföldit fogadjuk csak be, a hazait pedig megvetjük. Ebből a szélsőséges szemszögből a magyar kultúra szeretete tényleg mindenféle izmusnak, nacionalizmusnak, hungarizmusnak, akármizmuznak, és ezáltal üldözendőnek tűnhet. Csak a határozott, valós értékekre támaszkodó, s ahhoz ragaszkodó, a mások gyűlöletétől mentes, kiegyensúlyozott véleményalkotás hozhat megnyugtató és termékeny eredményeket, mert „Amint akarjátok, hogy cselekedjenek veletek az emberek, ti is hasonlóképpen cselekedjetek velük. Ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. És ha azokkal tesztek jót, akik veletek jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. És ha azoknak adtok kölcsön, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, milyen jutalmat érdemeltek? Hiszen a bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.” (Lk 6,31-34)
Látható tehát, hogy a magyar nyelv mennyire terel, vezet minket magyarokat a helyes irányba; csak figyelni kell rá – bár ehhez szükséges –, hogy értessék is a kimondott szó. A magyar nyelv elmélyült ismerete erősebben segít az erényesebb életet kialakításában, mint bármilyen filozófiai alapokon nyugvó etikai tudás, mint pl. a ma annyira divatos kanti kategorikus imperatívusz, mely leginkább csak e legfőbb morális törvény ismerőinek kiválasztottság-tudatát, felsőbbrendűségét erősíti.
A gondol szó már megértetett, így már csak az at rag tisztázandó, mely a tárgyiasult állapot eszményét adja az alapszóhoz. A gondolat a gondolás következtében előállt következmény, vagy úgy is mondható, annak tárgya, terméke.
GoN
Teljesen (g) elhajló (g) tagadó (n) én (n)
GoN-oSZ
Amikor valaki vagy valami tartósan teszi (sz) az elhajló tagadást. (A Sátán e tekintetben meglehetősen állhatatos.)
GoN-D
Valakire visszaható, bennmaradó, azaz önható (d), elhajló tagadás
GoN-D-oL
A gondokkal való folytonos foglalatoskodás (l), annak megoldásáért, az ész alapján.
GoN-D-oL-áS
A gondol folyó cselekvése (s).
GoN-D-oL-aT
A gondolás eredménye (t).
GoN-D-oZ
Valaki más gondjaival való foglalatoskodás (z), a szív alapján.

* Hajlani a felé is lehet, minthogy maga a jó szó is ezt jelenti: ami/aki (ó) kellemes, lágy hajlandóságú (j). Nyelvünk kettős jellege által egy kifejezés magában hordozhatja a két ellentétest jelentést is.
** Szórokonítás: A török gyök: ej, innen ej-mek (hajtani), ej-il-mek (haj-ul-ni), kaj-mak (sikámlani). Ide sorolható a hellén κλί-ν-ω, melyből κλί-νη, κλί-να, κλί-τός, latin clinare (inclinare, declinare).
*** Lásd még: kon, kondor, konok. Szórokonítás: latin: cura (gond), curo (gondoz), curvo (görbe), hangcserével angor (aggódás), angustus (korlátolt); német: Angst (félelem), eng (szoros, szűk); szanszkrit: dshna (pedig, mely szinte hangban is megegyezik a magyar gon gyökkel vagy gond szóval, mivel mindkét értelmet magában foglalja, 1; görbít, tör, 2; ismer, tud.); hellén: γινώσκωγτώσις, γνώμη (gondolat); német: kennen (ismer), können (tud, képes valamire) kundig (jártas, hozzáértő), Kunst (tudás), kühn (merész), gegen (ellen); latin: conor (megkísért), contra (ellen); svéd, izlandi: ond (rossz, gonosz); svéd: ande (elme, gondolat); izlandi: önd, andi, (elme, gondolat).
**** A fűvel, fával összebújni kifejezés jó példa a magyar csavaros észjárásra. Mivel a füvek és fák, vagyis a növények a földből bújnak ki, s a bujaságnak is mint bűnnek a bújás, az összebújás a lényege, ezért köti össze a magyar ész e kettőt.

A teljes tanulmány a feltöltött .pdf-ben

Forrás:
A gondoló tehetség