Clicks650

Akinek a reggeli harangszó sérti a fülét a müezzin éneke alatt fog nyögni

Betiltották a reggeli harangszót, mert zavarta a nyaralókat

Betiltották a reggeli harangszót Balatonberényben. A helyi templom harangja minden reggel hatkor szólalt meg, amin sok nyaraló felháborodott, mondván, ők pihenni jöttek − derül ki az ATV híradójából.

Az ügyben petíciót is indítottak, melyet benyújtottak a helyi polgármesternek. Végül sikerült megállapodni az ügyben, így már nem szól harang reggelente a községben. Sok ott élőt felháborított a turisták kérése.

Mérges voltam, megmondom őszintén, faluhelyen ez egy ősi tradíció, a reggel ötös harangszót áttették hatra, ez már furcsa volt az embereknek, de hogy a reggel hatos harangszót is megszüntetik egy-két ember kénye-kedve szerint, ezt döbbenetesnek tartom. Ilyen alapon este nyolckor meg délben se harangozzanak

− mondta az egyik helyi lakos.

A probléma ugyan megoldódott, de most már más miatt panaszkodnak a nyaralók. A hivatalba újabb kérés érkezett, melyben az áll: zavarja őket a reggeli kakaskukorékolás.

Most is van egy olyan ügy, ami a kakaskukorékolással kapcsolatban van, de nem tudjuk megtiltani azt, hogy a kakasok kukorékoljanak

− emelte ki Horváth László polgármester.

index.hu
lowoa shares this
6231
Meg is látszott tegnap, mit kapott miatta Balatonberény, csak a hírekben felejtettek el róla beszámolni
lowoa
Abádszalók, Abony, Ábrahámhegy, Ács, Ada, Adács, Adony, Adyváros, Aggtelek, Agostyán, Ajkarendek, Akadémiaújtelep, Akasztó, Alagimajor, Albertfalva, Albertirsa, Alcsisziget, Aldebrő, Algyő, Alsóapsa, Alsóberecki, Alsógöd, Alsójózsa, Alsóörs, Alsórákos, Alsószentmárton, Alsótabán, Általér, Ambrózfalva, Andráshida, Angyalföld(2), Apácadomb, Apácatorna, Apróhomok, Arad, Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy,…More
Abádszalók, Abony, Ábrahámhegy, Ács, Ada, Adács, Adony, Adyváros, Aggtelek, Agostyán, Ajkarendek, Akadémiaújtelep, Akasztó, Alagimajor, Albertfalva, Albertirsa, Alcsisziget, Aldebrő, Algyő, Alsóapsa, Alsóberecki, Alsógöd, Alsójózsa, Alsóörs, Alsórákos, Alsószentmárton, Alsótabán, Általér, Ambrózfalva, Andráshida, Angyalföld(2), Apácadomb, Apácatorna, Apróhomok, Arad, Aranyhegy-Ürömhegy-Péterhegy, Árokszállás, Árpádföld, Árpádváros, Aszód, Avas, Bácsa, Bácsalmás, Baja, Bajánsenye, Bakonybél, Bakta, Balassagyarmat, Balatonakali, Balatonalmádi, Balatonberény, Balatonfűzfő, Balatonőszöd, Balatonszéplak, Balf, Balkány, Balmazújváros, Bálványos, Bárányfok, Barcs, Baross Gábor-telep, Báta, Bátaszék, Batida, Bátonyterenye, Béke-kertek, Békés, Békéscsaba, Belényeshegy, Belső-Ferencváros, Beregszász, Berettyószentmárton, Berettyóújfalu, Berhida, Besenyőtelek, Beszterce, Besztercebánya, Biatorbágy, Bicske, Bogárzó, Bokros, Bóly, Bolyok, Bonyhád, Borbánya, Borbás, Borbély, Boronka, Borsodnádasd, Böhönye, Börgönd, Brassó, Bucsa, Búcsú, Budafok, Budakalász, Budakeszi, Budakeszierdő, Budaörs, Budatétény, Bujtos, Bükkzsérc, Cegléd, Celldömölk, Center, Cinkota, Cirák, Cún, Csabrendek, Csákányospuszta, Csákvár, Csanádapáca, Csány, Csapókert, Csatornakert, Csepel, Csepreg, Csillaghegy, Csillagtelep, Csillebérc, Csomád, Csongrád, Csorna, Csorvás, Csömör, Csúcshegy, Csurgó, Dabolc, Dág, Dáka, Dánfok, Dány, Dávod, Debrőd, Dédestapolcsány, Derecske, Dévaványa, Diósd, Díszel, Doboz, Dobra, Dolina-völgy, Dombóvár, Donner, Dorog, Dunaföldvár, Dunafüred, Dunakeszi, Dunakömlőd, Dunaújváros, Edelény, Eger, Egerszólát, Egyetemváros, Encs, Érdliget, Érdparkváros, Erdőd, Erdőkertes, Erdőszentgyörgy, Érpatak, Érsekkert, Erzsébetfalva, Erzsébetváros(2), Ete, Etyek, Farkaslaka, Fegyvernek, Fehérgyarmat, Feketehegy, Felgyő, Fellegvár, Felnémet, Felsőgöd, Felsőhalom, Felsőjózsa, Felsőőr, Felsőpetény, Felsőrákos, Felsőzsolca, Fenékpuszta, Ferihegy, Fonyód, Forgolány, Fót, Földsziget, Frankhegy, Füle, Füzesabony, Gádoros, Ganznegyed, Gárdony, Garta, Gátér, Gencsapáti, Gerencsérvár, Gerendás, Gloriett-telep, Gödöllő, Gönc, Gönyű, Görömböly, Gubacsipuszta, Gunarasfürdő, Gyál(2), Gyárváros, Gyergyószentmiklós, Gyomaendrőd, Gyón, Gyopárosfürdő, Gyömrő, Gyöngykert, Gyöngyöshermán, Gyöngyöspüspöki, Gyöngyösszentkereszt, Győrszentiván, Györgytarló, Györköny, Győrújbarát, Gyulavári, Gyulafehérvár, Gyulafirátót, Gyulaháza, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúvid, Halásztelek, Halimba, Halmi, Harka, Harkács, Hatvan, Havannatelep, Hegyeshalom, Hejce, Herbolya, Hercegasszony, Herminamező, Hetény, Hetényegyháza, Heves(2), Hidasnémeti, Hímes, Hird, Hódmezővásárhely, Hodolin, Homok, Homokgyőr, Homokmégy, Hopárt, Horvátkút, Horvátnádalja, Ibrány, Ifjúságsziget, Igrici, Iharosberény, Inota, Ipolytarnóc, Ipolytölgyes, Isaszeg, Istvánmező, Istvántelep, Izbég, Izsák, Izsákfa, Jamina, Jánoshalma, Jánoshida, Jánossomorja, Jármi,Jászapáti, Jászárokszállás, Jászfényszaru, Jászkarajenő, Jászladány, Jeruzsálemhegy, Jókút, József Attila lakótelep, Juronovitstelep, Kaba, Kadafalva, Kajánújfalu, Kajárpéc, Kakastelep, Kakucs, Kalocsa, Kaposfüred, Kaposszentjakab, Káposztásmegyer, Karcag, Károlyfalva, Károlyváros, Kartal, Kaszaper, Kaszásdülő, Katholikusváros, Katonatelep, Kazincbarcika, Kecel, Kecskemét, Kelenföld, Kelenhegy, Kenderes, Kenéz, Kerekerdő, Kerekharaszt, Kerepes, Kertekalja, Kertészsziget, Keszthely, Kétpó, Királyegyháza, Királyerdő, Királyháza, Kisbágyon, Kisér, Kisfalud, Kisköre, Kiskőrös, Kiskundorozsma, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunlacháza, Kiskunmajsa, Kismegyer, Kispalád, Kispest (2), Kistarcsa, Kistelek, Kisújszállás, Kisvárda(2), Kiszugló, Klokocsina, Klotild-barlang, Kolozsvár, Komádi, Komárom, Komló, Kondoros, Koroncó, Kozármisleny, Kőbánya-Kertváros, Köbölkút, Kőérberek, Kőkényesd, Kölesd, Körmend, Környe, Környebánya, Kőszeg, Kővágószőlős, Köváralja, Középszentgyörgy, Krisztinamajor, Krisztinaváros, Kunfehértó, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton, Kunszentmiklós, Külső-Ferencváros, Lágymányos, Lajosmizse, Lakárd, Laposikert, Lazarevac, Lázári, Lenti, Létavértes, Letenye, Leventevár, Ligettelek, Lillafüred, Lipótfalva, Lipótmező, Lipótváros, Lődös, Lőkösháza, Lőportárdülő(2), Lyukóbánya, Maconka, Magdolnanegyed, Maglód, Magyarkeszi, Magyarlak, Magyaróvár, Magyarsarlós, Makkoshát, Makó, Mandabokor, Marcalváros, Margit-sziget, Máriabesnyő, Máriafalva, Máriaudvar, Márkó, Martfű. Martonvásár, Mátrafüred, Mátyásföld, Mecsekjánosi, Mecsekoldal, Megyer, Meggyesitelep, Ménfőcsanak, Merenye, Mezőberény, Mezőhegyes, Mezőkövesd, Mezőkovácsháza, Mezőnyárád, Mezőtúr, Mikepércs, Miklósfa, Miklóstelep, Mikola, Milleniumtelep, Mindszent, Miske, Miskolctapolca, Mogyoród, Mohács, Monor, Monorierdő, Mór, Mórahalom, Móraváros, Mórichida, Moson, Munkács, Nádudvar, Nagyatád, Nagybánya, Nagycsere, Nagyecsed, Nagyenyed, Nagyfalva, Nagyhanta, Nagyharsány, Nagykamarás, Nagykálló, Nagykovácsi, Nagykőrös(2), Nagylengyel, Nagymarton, Nagymihály, Nagyolvasztó, Nagyszénás, Nagyszénászug, Nagyszentjános, Nagyszentmihály, Nagyszőlős, Nagytarcsa, Nagytétény, Nagyzugló, Naszály, Németlövő, Népliget, Népsziget, Nógrád, Nyárlőrinc, Nyergesújfalu, Nyíracsád, Nyíradony, Nyírbátor, Nyíregyháza-Kertváros, Nyírjes, Nyírlugos, Nyírmártonfalva, Nyírtelek, Nyitra, Nyúl, Nyulas, Óbudai-sziget, Ócfalva, Ócsa, Olad, Onga, Oros, Orbánhegy, Orczynegyed, Orebic, Orosháza(2), Öcsöd, Őr, Őrbottyán, Őribükkösd, Őriszentmárton, Örkény, Őrmező, Pacsirtatelep, Padragkút, Paks, Palin, Palotás, Palotanegyed, Palotaváros, Pannonhalma, Pannóniatelep, Pápateszér, Pásztó, Patacs, Patak, Páty, Pécel, Pécs-Szentkút, Peresznye, Perint, Perkáta, Pestújhely, Pétfürdő, Petőfiszállás, Petőfiváros, Pilis, Piliscsaba, Pilisszentkereszt, Pilisszentlélek, Pilisvörösvár, Pinkafő, Pinnyéd, Pistály, Pletykafalu, Pogány, Polgár, Polgárdi, Poloszkó, Pomáz(2), Pongrácztelep, Portelek, Pózva, Pozsony-Főrév, Pozsony-Ligetfalu, Pozsony-Óváros, Pozsony-Récse, Pozsony-Újváros, Pozsonypüspöki, Pród, Putnok, Püspökladány(az egyik a jelenési helyen), Ráckeves, Rajka, Rakamaz, Rákóczifalva, Rákócziliget, Rákoscsaba, Rákoscsaba-Újtelep, Rákoshegy, Rákosfalva, Rákoskeresztúr, Rákospalota(2), Rákosszentmihály, Rigyác, Rohonc, Romhány, Rozsály, Röszke, Sajószentpéter, Sándorfalva, Sárberek, Sárbogárd, Sárisáp, Sarkad, Sárhát, Sári, Sárkeresztúr, Sármellék, Sárosd, Sárospatak, Sárvár-Hegyközség, Sashalom, Sashegy, Sasváros, Sátoraljaújhely, Sellye, Seregélyes, Sérsekszőlös, Siklós, Solt, Soltszentimre, Soltvadkert, Solymár, Somogyvámos, Somoskő, Somosmajor, Somsálybánya, Sopron-Citadella, Sopronkőhida, Sopronkövesd, Soroksár, Sóstó, Sóstóhegy, Surjány, Sukoró, Sülysáp, Sümeg, Szabolcs, Szabolcsfalu, Szabótelep, Szada, Szandaszőlős, Szárazvám, Szárföld, Szárítópuszta, Szarvas(2), Szatmárnémeti, Százhalombatta-Óváros, Széchenyiváros, Szécsény, Szeged-Alsóváros, Szeged-Felsőváros, Szeghalom, Szegvár, Székelyudvarhely, Szekszárd-Alsóváros, Szentes, Szentgotthárd, Szentgyörgypuszta, Szentgyörgyvölgy, Szentimreváros, Szentistvántelep, Szentkirály, Szentlélek, Szentlőrinc, Szentpéter, Szenyice, Szerencs, Szigethalom, Szigetszentmárton, Szigetszentmiklós, Szigetvár, Szikszó, Szilágy, Szilágycseh, Szob, Szokolya, Szolnok-Tallinvárosrész, Sződliget, Szőgyén, Szőny, Szőreg, Szulimán, Szürte, Tabán(2), Tabódszerdahely, Tahitótfalu, Takácskert, Taksony, Tápé, Tápiószecső, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tapolcafő, Tar, Taracköz, Tarján, Tárnok, Taszár, Tatatóváros, Técső, Tedej, Téglás, Telekgerendás, Teleki, Temesvár, Templomvölgy, Tenk, Terézváros(2), Terpes, Tihamérszereda, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Tiszakécske, Tiszakeresztúr, Tiszakürt, Tiszalök, Tiszanagyfalu, Tiszaörs, Tiszatüskevár, Tiszaújlak, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Tóalmás, Tokaj, Tolna, Tompa, Tompasziget, Tornalja, Torontáltorda, Torony, Tótkomlós, Tököl, Töltéstava, Törökbálint, Törökszentmiklós, Tura, Túrkeve, Tükörhegy, Újbuda, Újfehértó, Újhegy, Újlak, Újlipótváros(2), Újpalota, Újpest(2), Újpéteritelep, Újsolt, Újszeged, Ungvár, Úrhida, Uránváros, Uzon, Ürmös, Václiget, Vácszentlászló, Vágsellye, Vámosmikola, Varbó, Váralja, Városliget, Várpalota, Vásárosdombó, Vásárosnamény, Végegyháza, Veresegyház, Verőce, Vértesszőlős, Vésztő, Viharbükk, Villány, Viszák, Vizafogó(2), Vizslás, Volóc, Zadar, Zagyvapálfalva, Zagyvaróna, Zalabesenyő, Zalaháshágy, Zalaszentgrót , Zanat, Zánka, Zebegény, Zobordarázs, Zólyomszászfalu, Zomborszentmihály, Zirc, Zugliget, Zugló, Zsarnaitelep, Zsibót, Zsófialiget, Zsombék, Zsóryfürdő s még megannyi, aki küldte az erdélyi helységek listáját (212) azt kérném újra elküldhetné, mivel több, mint 200 hiányzott a levélből
Bazsó-Dombi Attila
Mit kellene érteni a listából?
lowoa
@Bazsó-Dombi Attila mit nem értesz a figyelmeztetésekből, sajnos még nem volt időm a felvidéki, erdélyi, délvidéki valamint őrvidéki településeket betenni. El lett mondva érthetően, a Természet Bűnös természetünk ellen lázad!

Minden természeti csapás, amely a világot sújtja előkészület a teljes megtisztításhoz. (20170514)

A csata elkezdődött, és ennek a kezdő szakasza már számos országban …More
@Bazsó-Dombi Attila mit nem értesz a figyelmeztetésekből, sajnos még nem volt időm a felvidéki, erdélyi, délvidéki valamint őrvidéki településeket betenni. El lett mondva érthetően, a Természet Bűnös természetünk ellen lázad!

Minden természeti csapás, amely a világot sújtja előkészület a teljes megtisztításhoz. (20170514)

A csata elkezdődött, és ennek a kezdő szakasza már számos országban látható.

Ti mindnyájan tanúi lesztek az éghajlat összeomlásának, ami a fájdalomtól nyögő Földre zúdul majd, a bűn lealacsonyítása miatt.
A földrengés erősödni fog, és egyik nemzet a másik után fog szenvedni a bűn foltja szerint, amely csirájában pusztul el.
Azok a vezetők, akik az Antikrisztust fogják követni, nem fognak Atyám szeme elől elmenekülni, ők el lesznek pusztítva.
Bazsó-Dombi Attila
Azt nem értettem amit egyetlen tőmondatban tisztázni lehetett volna, pl. így:
"Az ítéletidő által sújtott települések sora", vagy ha mást kell érteni akkor azt amit...
Beati pauperes spiritu
@lowoa

Atyának igaza van, nem vagyunk gondolatolvasók - sem.
Ezek a települések kaptak jégesőt?
charisma
sajnos @lowoa hozzászólásait sokszor nem lehet érteni, mivel ritkán adja meg a kulcsot az általa feltöltött anyagok értelmezéséhez.
charisma
a polgármestert az ott lakók választották meg, hogy érdekeiket képviselje. Az ideiglenesen ott tartózkodók érdekei (akik számszerűen, talán egy-két hónapig ugyan többen lehetnek) nem írhatják felül az előbbiek érdekeit. Aki vendégségbe megy, fogadja el az ott lakók szabályait.
A migránsokra is ugyanez kellene vonatkozzon.
Akinek meg nem tetszik, álljon tovább egy másik helyre.
Nevetséges, hogy a …More
a polgármestert az ott lakók választották meg, hogy érdekeiket képviselje. Az ideiglenesen ott tartózkodók érdekei (akik számszerűen, talán egy-két hónapig ugyan többen lehetnek) nem írhatják felül az előbbiek érdekeit. Aki vendégségbe megy, fogadja el az ott lakók szabályait.
A migránsokra is ugyanez kellene vonatkozzon.
Akinek meg nem tetszik, álljon tovább egy másik helyre.
Nevetséges, hogy a kakassal "nem lehet mit tenni", az őslakosok (különben keresztények) torkán meg bármit le lehet nyomni.
Az őslakosoknak kellene tiltakozni és elzavarni a polgármestert ilyen esetben...
Beati pauperes spiritu
Istennek legyen hála a kakasokért - is:)