„Dei Filius” kezdetű hittani rendelkezés a katolikus hitről (I. Vatikáni Egyetemes Zsinat, 3000-3045: III. Ülés, 1870. április 24.)

[A zsinati atyák a bemutatott tervezetet elvetették, mert nagyon hosszadalmas és nagyon iskolás volt. Úgy látták jónak, hogy az I. részt (1-4. fejezet) mint külön rendelkezést kell kiadni; ezt általános és részletező vitára bocsátották, majd egy véglegesített szöveget formuláztak, amelyet április 24- én ünnepélyesen felolvastak, és amelyet akkor a pápa meg is erősített.

A tervezet II. részét (5-9. fejezet) a Szentháromságról, az ember teremtéséről, felemeléséről, bukásáról, megváltásáról a programból kivették (és utána sem tértek vissza rá, mivel közben a zsinat nem várt módon feloszlott); ezek helyett minél előbb a pápa tévedhetetlenségéről szóló tanítást akarták megtárgyalni
.]

Előszó
Mi, ennélfogva elődeink nyomdokait követve, soha nem szűntünk legfőbb apostoli kötelmünkhöz híven a katolikus igazságot hirdetni és védeni, s a hamis tanokat elítélni. Most pedig velünk együtt ülvén és ítélvén az egész világnak ezen egyetemes zsinata, a Szentlélekben egybegyűjtött püspökei, tekintélyüknél fogva, támaszkodva Isten írott és hagyományozott igéjére, amint azt a katolikus Egyháztól szentül megőrzötten és tisztán értelmezve átvettük, elhatároztuk, hogy Krisztus üdvhozó tanait Szent Péter ezen tanítói székéről mindenkinek színe előtt megvalljuk és kinyilvánítjuk, az ellenkező eltévelyedéseket pedig Istentől vett hatalmunkkal elvetjük és elítéljük.
{3000} Pius püspök, Isten szolgáinak szolgája, a szent zsinat jóváhagyásával örök emlékül Isten Fia és az emberi nem Megváltója, a mi Urunk, Jézus Krisztus visszatérvén a mennyei Atyához megígérte, hogy a földön harcoló Egyházával marad mindennap a világ végezetéig.Ennek folytán sohasem szűnt meg szeretett jegyesével lenni, azt a tanításban támogatni, működésével áldást adni, a veszélyek közt oltalmazni.
S ezen üdvös gondviselés ugyan más számtalan jóból is folyamatosan kitűnt, mégis legvilágosabban látható azon gyümölcsökből, amelyeket az egyetemes zsinatok, és név szerint a bár kedvezőtlen viszonyok között tartott trienti, oly bő mértékben termettek a keresztény világ számára.
Azóta ugyanis szabatosabb meghatározást és bővebb értelmezést nyertek a vallás legszentebb dogmái, és szilárdabb alapra fektették le az egyházi fegyelmet, továbbá a papság körében előmozdították a tudományt és az áhítatos buzgalmat; az Egyház ifjú leventéi számára nevelő intézeteket alapítottak; s végül mind a hívek szorgalmasabb oktatása, mind a szentségek gyakoribb használata által a keresztény nép erkölcsei tökéletesebbek lettek.
Ugyancsak azóta támadt az a lankadatlan s egészen az önfeláldozásig kitartó elszántság Krisztus országának világszerte való terjesztésében. Mindamellett midőn illő hálával emlékezünk meg ezen és egyéb áldásokról, amelyekben a jóságos Isten főleg a legutóbbi egyetemes zsinat által részesítette az Egyházat; nem fojthatjuk el keserű fájdalmunkat azon fölötte súlyos bajok láttán, amelyek leginkább onnan származtak, hogy ugyanezen szent zsinat tekintélyét sokan megvetették, vagy a legnagyobb bölcsességről tanúskodó rendeleteit elhanyagolták.
Tudott mindenki előtt, hogy midőn az Egyház Tanító Hivatalának isteni tekintélyét elvetették, s a vallási kérdéseket bármilyen magán embernek a belátására bízták, a trienti atyák által kárhoztatott eretnekségek lassanként sokféle felekezetre oszlottak, amelyek egymás közötti egyenetlenkedése és civódása sokakból végül is egészen kiirtotta a Krisztusban való hitet. Még magát a Szentírást is, amelyet azelőtt e keresztény tan egyedüli kútfejének, döntő szabályának tartottak, többé nem tekintették isteni műnek, sőt inkább a mitikus koholmányok közé sorolták. Éppen így keletkezett és terjedt el mindenfelé a világon az ész- vagy természetelvűség tana, amely homlokegyenest ellenkezik a keresztény vallással, mint természetfeletti intézménnyel, mindenáron azon van, hogy Krisztust, aki a mi egyedüli Urunk és Üdvözítőnk, az emberek elméjéből, a népek életéből és erkölcseiből kizárva, az ún. puszta ész vagy természet uralmát állapítsák meg.
Mellőzve és elvetve pedig a keresztény vallást, megtagadva az igaz istent és az ő Fölkentjét; végül is sokan a “mindenistenítés”, anyagelvűség és istentagadás örvényébe merültek el annyira, hogy már magát az ész természetét és a jó és a rossz közötti különbséget tagadva az emberi társadalom legmélyebb alapját is fel akarják forgatni. Midőn továbbá ezen istentelenség mindenfelé dühöngött, bekövetkezett a szerencsétlenség, hogy a katolikus Egyház fiai közül sokan letértek az igazi jámborság ösvényéről, s az igazságok lassanként megfogyván bennük, meggyengült a szívükben a katolikus érzület.
Tapasztaljuk ugyanis, különböző idegen tanok tévútra vezették őket, s a természetet a kegyelemmel, az emberi tudományt az isteni hittel fonákul összekeverve, a dogmák értelmét – amelyeket az Anyaszentegyház vall és tanít – megrontják, s a hit egységét és tisztaságát veszélyeztetik. Mindezek láttára hogy ne indulna meg szíve mélyéből az Egyház?

Mert ti., amint Isten akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson; amint eljött Krisztus, hogy üdvözítse, ami elveszett, és összegyűjtse Istennek szétszórt fiait: úgy az Egyház is, mint a népeknek Istentől rendelt anyja és tanítója, mindenki iránt lekötelezettnek érzi magát, és mindenkor készséggel igyekszik az elesettet fölemelni, az ingadozókat támogatni, a megtérőket átkarolni, a jókat erősíteni s tökéletesíteni. S éppen ezért nem is teheti, hogy a mindeneket gyógyító isteni igazságról ne tanúskodjék, s azt ne hirdesse, tudván, hogy neki mondták: „Az én lelkem, mely bennem van, és igéim, melyeket szádba adtam, ne távozzanak szádból mostantól és mindörökké.”(Iz 59,21)

1. Fejezet. Isten, az összes dolgok teremtője
Az egy, tökéletes, a világtól megkülönböztetett Isten.
{3001} A római, szent, katolikus, apostoli Egyház hiszi és vallja, hogy egy igaz és élő Isten van, aki mennynek és földnek teremtője és ura, mindenható, örökkévaló, mérhetetlen, fölfoghatatlan, értelemre és akaratra és minden tökéletességre nézve végtelen; akit, minthogy egyes egyedül való, egészen egyszerű és változhatatlan szellemi szubsztancia, a világtól tárgyilag és lényegileg különbözőnek, önmagában és önmaga által legboldogabbnak kell mondanunk; és ő mindenek fölött, ami csak kívüle van és elgondolható, kimondhatatlanul fölséges.(1 – 4 Kánon.)
A teremtés cselekménye : tökéletessége, célja és hatása.
{3002} Ezen egyedüli igaz Isten jósága és mindenható ereje által, nem saját boldogságának növelése, sem önnön tökéletességének létrehozása, hanem teremtményekkel közölt jók kézzelfoghatóvá tétele végett, teljesen szabad elhatározása folytán az idők kezdetével együtt a semmiből alkotta mind a kétféle teremtményt, a szellemit és a testit, vagyis az angyalokat és a világot, s azután az embert, mint egy közbülső teremtményt, ki éppen úgy áll szellemből, mint testből.(IV. Lateráni Zsinat, FJ 800; 2. és 5. Kánon.)
Az isteni gondviselés.

{3003} Amit pedig az Isten teremtett, mindazt gondviselése által oltalmazza és kormányozza, „erejét kifejtve elér a (világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja.”(Bölcs 8,1). Mert minden födetlenül és kitárva van szemei előtt (Zsid 4,13), azok is, amik a teremtmények szabad akaratából történni fognak.

2. Fejezet. A kinyilatkoztatás
A természetfeletti kinyilatkoztatás ténye.
{3004} Ugyanezen Anyaszentegyház hiszi és tanítja, hogy Isten minden dolog kezdete és vége, a teremtett dolgokból az emberi ész természetes világosságával biztosan megismerhető, mert ami benne láthatatlan a világ teremtésétől fogva, műveiből megérthető és látható (Róm 1,20); mindazonáltal bölcsességének és jóságának más, éspedig természetfeletti úton tetszett önmagát és akarata örök végzéseit az emberi nemnek kinyilatkoztatni, amint az apostol mondja: „Sok rendben és sokféleképpen szólván hajdan Isten az atyákhoz a próféták által, legutóbb e napokban Fia által szólott hozzánk”. (Zsid 1,1 sk) (1. Kánon.)
Szükségessége.
{3005} Eme isteni kinyilatkoztatásnak tulajdonítható ugyan, hogy ami az isteni dolgokra vonatkozólag az emberi ész számára önmagában nem fölfoghatatlan, azt az emberi nem jelenlegi helyzetében is mindenki könnyen, erős biztonsággal és minden tévelytől mentesen megismerheti. Azonban mégis nem ezen okból mondható a kinyilatkoztatás föltétlenül szükségesnek, hanem azért, mivel Isten a maga végtelen jóságából az ember számára természetfeletti célt tűzött ki, azt ti., hogy részesüljön olyan isteni javakban, amelyek az emberi elme értelmét teljesen fölülmúlják, minthogy valóban: „szem nem látta, fül nem hallotta, sem az ember szívébe föl nem hatott, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik”. (1Kor 2,9; 2. Kánon.)
Forrásai.
{3006} A természetfeletti kinyilatkoztatás pedig, az egyetemes Egyháznak a trienti szent zsinaton kijelentett hite szerint „azon írott könyvekben és azon meg nem írt hagyományokban foglaltatik, amelyeket vagy magának Krisztusnak az ajkairól vettek át az apostolok, vagy a Szentlélek sugalmazása folytán az apostolok által mintegy kézről – kézre adva jutottak hozzánk”. (vö. FJ 1501). Mely Ó- és Újszövetségi könyveket egészen, minden részükkel együtt, ahogyan ugyanennek a zsinatnak a határozatában fel vannak sorolva, és ama régi latin, ún. Vulgata kiadásban a birtokunkban vannak, szentnek és kánoninak kell elfogadnunk. Az Egyház pedig nem azért tartja azokat szentnek és kánoniaknak, mintha pusztán emberi törekvés szerkesztette volna és utólag, saját tekintélye által helyben hagyta volna; és nem csupán azért, mert a kinyilatkoztatást minden tévedéstől mentesen tartalmazzák; hanem azért, mert a Szentlélek sugalmazására írták, Isten a szerzőjük, és mint ilyenek vannak átadva az Egyháznak. (4. Kánon.)
Magyarázója: az Egyház.

{3007} Minthogy azonban a trienti szent zsinat által a Szentírás értelmezéséről arcátlan elmék megfékezése végett kiadott rendeletet némelyek félremagyarázták, mi, megújítván ugyanezen rendeletet, ama zsinattal egybehangzóan kijelentjük, hogy a keresztény tanítás épületéhez tartozó hitbeli és erkölcsi kérdésekben azt kell a Szentírás igaz értelméül venni, amit magáévá tett és tesz az Anyaszentegyház, akinek a joga a Szentírás helyes értelmezésének és a szent könyvek értelmezésének a meghatározása; és ezért senkinek sem szabad a Szentírás ezen értelmezésével vagy a szentatyák egybehangzó felfogásával ellenkezőleg magyarázni.

3. Fejezet. A hit
A hit fogalma.
{3008} Egészen Istentől, mint teremtőjétől és Urától függvén az ember, s a teremtett ész a nem teremtett igazságnak lévén teljesen alárendelve, a kinyilatkoztató Istennek elménk és akaratunk föltétlen hívő hódolatával tartozunk. A katolikus Egyház pedig e hitet, mely az ember üdvének kezdete, (vö. FJ 1532) természetfeletti erénynek vallja, melynél fogva mi, az Isten ihlető és segítő kegyelmével igaznak tartjuk mindazt, amit ő kinyilatkoztatott, nem azért, mivel a dolgok benső, igaz-voltát természetes eszünk világánál átlátjuk, hanem magának a kinyilatkoztató Istennek a tekintélyéért, aki sem nem csalhat, sem nem csalatkozhatik (2. kánon). A hit ugyanis az apostol szerint „a reménylendő dolgok alapja, meggyőződés arról, amit nem látunk”. (Zsid 11,1)
A hit az ésszel megegyezik.
{3009} Hogy mindamellett hívő „hódolatunk ésszerű legyen” (Róm 12,1) Isten a Szentlélek benső segítségéhez kinyilatkoztatásának külső bizonyítékait is csatolni akarta, isteni tényeket ti., éspedig főleg a csodákat és jövendöléseket; s mivel ezek világosan megmutatják Isten mindenhatóságát és végtelen tudását, ezért az isteni kinyilatkoztatásnak minden kétséget kizáró és mindenkinek a felfogásához mért jelei (3. és 4. Kánon). Miért is mind Mózes meg a próféták, mind pedig legfőképpen Krisztus Urunk sok és egészen nyilvánvaló csodával és jövendöléssel lépett fel; és az apostolokról olvassuk: „Azok pedig elmentek, mindenütt hirdették az evangéliumot, az Úr velük volt munkájukban, és tanításukat csodákkal kísérte és igazolta” (Mk 16,20). És ismét írva van: „A prófétai jövendöléseket még jobban hisszük. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásokra.”
A hit az Isten ajándéka.
{3010} Noha pedig a hívő hódolat egyáltalán nem vak működése a léleknek, mindazonáltal senki sem fogadhatja el az evangélium hirdetését úgy, amint az üdvösség elnyerésére szükséges, „hacsak meg nem világosítja és nem indítja erre a Szentlélek, Aki mindenkinek édessé teszi az igazság elfogadását és elhívését.”
Ennélfogva a hit önmagában, még ha a szeretet által nem is tevékeny (Gal 5,6), Isten adománya, és gyakorlása az üdvösségre szolgáló cselekedet, amellyel az ember szabadon engedelmeskedik Istennek, kegyelmével – melynek ellenállhatna – egyetértve és azzal közreműködve. (vö. FJ 1525sk.; 5. Kánon.)
A hit tárgya.
{3011} Továbbá az isteni és katolikus hit követelménye, hogy higgyük mindazt, amit Isten írott vagy hagyományozott igéje tartalmaz, és az Egyház által akár ünnepélyes határozat, akár az ő rendes és egyetemes Tanítóhivatala útján Istentől kinyilatkoztatott hitigazság gyanánt elénk van adva.
A hit szükségessége.
{3012} Mivel pedig „hit nélkül lehetetlen kedvesnek lenni Istennél” (Zsid 11,6), sem pedig az ő fiainak társaságába eljutni nem lehet, ennél az oknál fogva hit nélkül soha senki sem igazult meg, és senki sem hacsak abban „mindvégig állhatatos nem maradt” (Mt 10,22; 24,13), az örök életet el nem nyeri. Hogy tehát kötelességünknek, az igaz hit elfogadásának, és az abban való állhatatos megmaradás által eleget tehessünk, Isten az ő egyszülött Fia által Egyházat alapított, s azt mint önnön intézményét világos jelekkel megjelölte, hogy az mint a kinyilatkoztatott Ige őre és tanítója, mindenki által felismerhető legyen.
Az Isten külső és belső segítsége a hit magatartásához.
{3013} Ugyanis csakis a katolikus Egyházra vonatkozik mindaz, amit a keresztény hit szembeszökő hihetőségének előmozdítására Isten oly nagy mértékben és oly csodálatosan létrehozott. Sőt az Egyház a maga csodálatos elterjedése, kiváló szentsége és minden jóban való kifogyhatatlan termékenysége, katolikus egysége és rendületlen maradandósága által magában is egy nagy és örökös indíték a hívésre, és megdönthetetlen bizonyítéka isteni küldetésének.
{3014} Ekként történik, hogy az Egyház , mintegy a nemzetek közt felemelt jel, (vö. Iz 11,12) azokat, akik még nem hisznek, magához hívja, fiait pedig biztosítja afelől, hogy a hit melyet vallanak, szilárd alapokon nyugszik.
Ehhez az önmaga melletti tanúskodáshoz a felülről jövő erő hathatós támogatása is hozzájárul. Legkegyelmesebb Urunk ugyanis egyrészt a tévelygőket kegyelmével felserkenti és segíti, hogy „az igazság ismeretére eljussanak” (1Tim 2,4), másrészt azokat, akiket a „sötétségből csodálatos világosságába áthozott” (1Pét 2,9), kegyelmével megerősíti, hogy abban a fényben állhatatosan megmaradjanak, senkit el nem hagyván, hacsak őt előbb el nem hagyják (vö. FJ 1537).

Ezért korántsem egyenlő azok helyzete, akik a hit mennyei ajándéka által a katolikus igazsághoz ragaszkodnak, azokéval, akik emberi vélemények által vezettetve hamis vallást követnek; azoknak ugyanis, akik hitüket az Egyházi Tanítóhivatalnak köszönik, soha semmi okuk nem lehet ezt a hitet megváltoztatni vagy kétségbe vonni. S minthogy ez így van, „hálát adva az Atyaistennek, aki minket a szentek osztályrészére méltatott a világosságban” (Kol 1,12), becsüljük meg az ily nagy üdvösséget, és „emeljük tekintetünket a hit szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid 12,2), és „tartsunk ki rendíthetetlenül reménységünk megvallásában” (Zsid 10,23).

4. Fejezet. A hit és az ész
A megismerés kettős rendje.
{3015} Azt is tartja és tartotta a katolikus Egyház megszakíthatatlan egyetértésben, hogy az ismeretnek nemcsak elvre, hanem tárgyra nézve is két különböző rendje van: elvre nézve éppen, mert az egyik ismeretelv természetes észen, a másik pedig isteni hiten alapszik. Tárgyra nézve pedig, mert azok mellett, amire a természetes ész ki tud terjedni, a hit tárgyaként elénk vannak állítva az Istenben elrejtett misztériumok is, melyek egyedül isteni kinyilatkoztatás révén jöhetnek tudomásunkra (1. Kánon). Miért is az apostol, kinek tanítása szerint a pogányok Istent „az ő műveiből megismerték” (Róm 1,20), ama kegyelmet és igazságot fejtegetve, amely „Jézus Krisztus által lett” (Jn 1,17), mégis így ítél: „Hirdetjük az Isten titokzatos, elrejtett bölcsességét, melyet Isten a világ kezdete óta elrendelt a mi megdicsőülésünkre, és melyet senki, e világ fejedelmei közül nem ismert fel…, nekünk pedig kijelentette Isten az ő lelke által; mert a Lélek ugyanis mindent átlát , még az Isten mélységeit is” (1 Kor 2,7 – 10). És maga az Egyszülött elismeréssel szól Atyjáról, mivel elrejtette ezeket a bölcsek és okosaktól, és kijelentette a kisdedeknek (vö. Mt 11,25).
Az ész részesedése a természetfölötti igazság kidolgozásában.
{3016} S a hit által megvilágosított ész pedig, midőn gondosan, jámborul és józanul kutat, Isten segítségével, mind a természetes ismeretek analógiájából, mind maguknak a hittitkoknak egymás közti és az ember végcéljával való összefüggése alapján a hittitkok némi, éspedig nem kis mértékben gyümölcsöző megértésére jut; mindamellett sohasem lesz alkalmas azokat annyira átlátni, mint azon igazságokat, amelyek az ő saját tárgyát képezik. Az isteni titkok ugyanis már természetüknél fogva annyira fölülmúlják a teremtett értelmet, hogy még a kinyilatkoztatás és a hit elnyerése mellett is magának a hitnek a fátylával leplezve s mintegy némi homályba burkolva maradnak mindaddig, amíg ebben a halandó életben „távol járunk az Úrtól; mert a hit által élünk, a színelátás még nem osztályrészünk” (2 Kor 5,6 sk).
Semmi ellentét nincs a hit és az ész között.
{3017} Ámde ha a hit fölötte is van az észnek, a hit és az ész közötti ellentét mégsem létezhetik soha; mivel ugyanazon Isten adta az ész világosságát az embernek aki a titkokat kinyilatkoztatja és a hitet szívünkbe önti; Isten azonban önmagát meg nem tagadhatja, sem az igazság az igazsággal soha nem ellenkezhetik. Ennek az ellenkezésnek azonban a hiábavaló látszata főképp onnan származik, hogy vagy a hit dogmáit nem az Egyház felfogása szerint értelmezték és adták elő, vagy a vélemények koholmányait az ész nyilatkozatai gyanánt tekintik. Ennélfogva „minden olyan állítást, amely a megvilágított hit igazságával ellentétes, teljesen hamisnak nyilvánítjuk”. (V. Lateráni Zsinat, vö. az 1441. ponttal).
{3018} Az Egyháznak továbbá, mely a tanítás apostoli tisztével együtt parancsul kapta, hogy a hitletéteményt őrizze, Istentől kapott joga és kötelessége az áltudományt (vö. 1 Tim 6,20) kárhoztatni, nehogy bárki is megcsalatkozzék a világi bölcsesség és hiú ámítás által (vö. Kol 2,8; 2. Kánon). Ennélfogva minden keresztény hívőnek ilyetén, a hit tanával ellenkezőnek megismert véleményeket, főleg ha azokat az Egyház már elvetette, nemcsak hogy tilos a tudomány valódi vívmányaiként védelmezni, sőt inkább szoros kötelességük azokat az igazság hamis színezetével bíró tévedéseknek tartani.
A hit és az ész kölcsönös segítségnyújtása.
{3019} De nemcsak, hogy az ész és a hit egymással soha nem ellenkezhetnek, hanem még inkább kölcsönösen segítik is egymást olyképpen, hogy a józan ész bebizonyítja a hit alapjait, s a hit fényétől megvilágosítva az isteni dolgok tudományának művelését előmozdítja; a hit pedig az észt megszabadítja s védi a tévedésektől, és sokféle ismerettel gazdagítja. S ezért az Egyház távol áll attól, hogy az emberi művészetek és tudományok művelését gátolná, azt inkább többféle módon pártolja és elősegíti. Mert ti. azoknak az emberek életére kifolyó előnyeit ismeri és méltányolja; sőt nyíltan vallja, hogy azok, aminthogy „Istentől, a tudomány Urától” erednek (1Kir 2,3), úgy , ha helyesen kezelik, kegyelme segítségével Hozzá is vezetnek.
A teológiai tudomány előhaladásának sajátossága.

{3020} Az Istentől kinyilatkoztatott hit tanítása ugyanis nincsen valamilyen bölcseleti szülemény gyanánt előadva azért, hogy az emberi elme azt tökéletesítse, hanem át van adva Krisztus Jegyesének abból a célból, hogy azt isteni letéteményként híven őrizze és csalhatatlanul értelmezze. S ekként a szent dogmáknak ahhoz az értelméhez is kell állandóan ragaszkodni, amelyet az Anyaszentegyház egyszer meghatározott, s ettől bármily tökéletesebbnek nevezett értelmezés címén eltérni nem szabad. Hadd növekedjék tehát, és gyors léptekkel haladjon előre a kor és évszázadok fokozata szerint az egyeseknek úgy, mint minden embernek, egynek-egynek úgy, mint az egész Egyháznak az értelme, tudománya és bölcsessége; de csak saját nemében, ti. ugyanaz maradván a dogma, az értelme és az értelmezése.[Vincentius Lerinensis Common, n.23]

Kánonok
1. Isten, az összes dolgok teremtője
{3021} 1. Kánon: A teremtő Isten létezésére vonatkozó összes tévedések ellen: Ha valaki az egy igaz Istent, a láthatót és láthatatlanok teremtőjét és Urát tagadja, legyen kiközösítve. (vö. a 3001. ponttal)
{3022} 2. Kánon: A materializmus ellen: Aki nem szégyelli azt állítani, hogy az anyagon kívül semmi más nem létezik, legyen kiközösítve. (vö. a 3002. ponttal)
{3023} 3. Kánon: A pantheizmus és annak különleges formái ellen: Ha valaki azt mondja, hogy Isten és más dolog szubsztanciája vagy lényege egy és ugyanaz, legyen kiközösítve.(vö. a 3001. ponttal)
{3024} 5. Kánon: (a) A pantheisták és materialisták ellen; (b) a güntheriánusok ellen; (c) a güntheriánusok és hermesziánusok ellen: Ha valaki azt mondja, hogy a véges dolgok, mind a testi, mind a szellemi vagy legalább a szellemi lények az isteni szubsztanciából áradnak ki, avagy, hogy az isteni lényeg önnön megnyilvánulása vagy kifejlődése által lesz mindenné, avagy végül, hogy az Isten nem egyéb, mint valami egyetemes vagy meghatározatlan lét, mely önmaga meghatározása által hozza létre nemekre és fajokra, és az egyedekre elkülönülő világegyetemet, legyen kiközösítve.
{3025} Ha valaki nem vallja, hogy a világot és minden dolgot, amit az magába foglal, szellemieket és anyagiakat teljes szubsztanciájukra nézve Isten a semmiből hozta létre; avagy azt mondja, hogy Isten nem minden kényszertől mentes szabad akarattal, hanem oly szükségképpen teremtett, mint amilyen szükségképpen szereti önmagát; avagy tagadja, hogy a világ Isten dicsőségére van teremtve, legyen kiközösítve.
2. A kinyilatkoztatás
{3026} 1. Kánon: A természetes teológia tagadói ellen: Aki azt állítja, hogy az egy, igaz Istent, a mi teremtőnket és Urunkat az emberi ész természetes világával az ő műveiből bizonyossággal felismerni nem lehet, legyen kiközösítve. (vö. a 3004. ponttal)
{3027} 2. Kánon: A deizmus ellen: Aki lehetetlennek vagy feleslegesnek mondja, hogy az ember az Istenről és az őt megillető tiszteletről az isteni kinyilatkoztatás révén tanítást nyerjen, legyen kiközösítve.
{3028} 3. Kánon: Az abszolút racionalizmus ellen: Aki azt mondja, hogy az ember olyan ismeretre és tökéletességre, amely meghaladja a természetet, Isten által fel nem emelkedhetik, hanem folytonos haladás útján csakis önmagából kell és lehet is eljutnia minden igaz és jó birtokába, legyen kiközösítve.
{3029} 4. Kánon: A racionalisták bibliakritikája ellen: Aki a Szentírás minden könyvét, minden részükkel együtt úgy amint azokat a trienti zsinat felsorolta [l. az 1501 skk. pontokat], szentnek és kánoninak el nem fogadja, vagy azok isteni sugalmazását tagadja, legyen kiközösítve.
3. A hit
{3031} 1.-2. Kánonok: Az ész öntörvényűsége ellen: 1. Aki az emberi észt annyira függetlennek mondja, hogy attól Isten hitet nem követelhet, legyen kiközösítve. (vö. a 3008. ponttal).
{3032} 2. Aki azt állítja, hogy az isteni hit nem különbözik az Istenre és az erkölcsre vonatkozó természetes tudástól, s azért az isteni hithez nem szükséges, hogy a kinyilatkoztatott igazságot a kinyilatkoztató Isten tekintélyéért higgyük, legyen kiközösítve. (vö. a 3008 ponttal)
{3033} 3. Kánon: A fideizmus ellen: Aki azt mondja, hogy az isteni kinyilatkoztatás külső jelek által hihetővé nem válhatik, s ennélfogva az embereknek csak kinek-kinek a saját belső tapasztalata vagy magán sugalmazása által kell hitre indíttatniuk, legyen kiközösítve. (vö. a 3009. ponttal).
{3034} 4. Kánon: Az agnoszticizmus és a mitologizmus ellen: Aki azt mondja, hogy csodák nem történhetnek, s ezért minden róluk szóló elbeszélés, ha a Szentírásban található is, a mesék vagy mítoszok közé sorolandók, vagy hogy a csodákat soha bizonyossággal felismerni nem lehet, s azok a keresztény vallás isteni eredetét nem bizonyítják megfelelően, legyen kiközösítve (vö. a 3009. ponttal).
{3035} 5.-6. Kánonok: A hermesziánusok ellen: Aki azt mondja, hogy a keresztény hit elfogadása nem szabad cselekvés, hanem szükségképpen az emberi észérvek hozzák létre, vagy hogy az Isten kegyelme csak a szeretet által tevékeny, élő hithez szükséges, legyen kiközösítve. (vö. Gal 5,6; a 3010. ponttal).
{3036} Aki azt mondja, hogy a hívők helyzete és azoké, akik az egyedül igaz hitre még nem jutottak el, egyenlő; úgy hogy a katolikusoknak igazi okuk lehet, hogy hitüket, melyet az Egyházi Tanítóhivatal kebelén már elfogadtak, beleegyezésük felfüggesztése mellett kétségbe vonják mindaddig, míg hitük hihetőségét és igazságát tudományos érvelés útján be nem bizonyítják, legyen kiközösítve (vö. a 3014. ponttal).
4. A hit és az ész
Szabadelvű filozófiai és teológiai iskolák ellen
{3041} 1. Aki azt mondja, hogy az isteni kinyilatkoztatásban nincsenek valódi és sajátos értelemben vett minisztériumok, hanem a hit összes dogmáit a kellően művelt ész pusztán természeti alapelvek fonalán megértheti és bebizonyíthatja, legyen kiközösítve (vö. a 3015.sk. pontokkal).
{3042} 2. Aki azt mondja, hogy az emberi tudományok oly szabadon tárgyalandók, hogy azok állításai, ha mindjárt a kinyilatkoztatott tanítással ellenkeznének is, igaznak tarthatók, s az Egyház által sem kárhoztathatók, legyen kiközösítve (vö. a 3017. ponttal).
{3043} 3. Aki lehetségesnek mondja, hogy az Egyház által előadott dogmák majd a tudomány előrehaladtával attól eltérő értelmet nyerhetnek, mint amilyet az Egyház azoknak tulajdonított és tulajdonít, legyen kiközösítve (vö. a 3020. ponttal).
Zárószó
{3044} Mi tehát híven főpásztori kötelességünkhöz, Krisztus minden hívét, főleg pedig az elöljárókat, vagy akik tanítói hivatalt viselnek, Krisztus szerelmére kérjük, s egyszersmind ugyanazon Istenünk és Üdvözítőnk tekintélyével parancsoljuk nekik, hogy törekedjenek és fáradozzanak ezen tévedéseket az Anyaszentegyháztól távol tartani és eltávolítani, s a legtisztább hit világosságát feltárni
{3045} Minthogy pedig nem elég az eretnekség gonoszságát kikerülni, hacsak azon tévelyektől is gondosan nem óvakodunk, melyek többé-kevésbé azzal összefüggésben vannak; ezért mindenkit figyelmeztetünk feladatára, melyek által a Szentszék ilyesfajta visszás véleményeket, melyek itt tüzetesen nincsenek elősorolva, elvetett és eltiltott.

Forrás:
wordpress.com/magyar-denzinger/dok-3000/