Dr. Pirigyi István: A szabolcsi zsinat (Szent László Király, 1092.)

Az első szent király halálát követő évtizedek során országunk súlyos megrázkódtatásokon ment keresztül. A trónöröklés körüli viszályok, a lázadások, a háborúk az ország létét veszélyeztették. A tragikus események az ország lakosságát valósággal megtizedelték, a mezőgazdaságot tönkretették, a nép nagy része teljesen elszegényedett. A közbiztonság megrendült, elterjedt a lopás, a rablás és az útonállás; előfordult, hogy egész községek megélhetését a bűnözés biztosította. Bizonytalanná vált a termelés, a társadalmi rend és a kereskedelem.
Géza utóda, Szent László (1077—1095) trónra lépése után legelső feladatának a belső rend helyreállítását tekintette s ezt elsősorban a magántulajdon védelme által akarta biztosítani. A hagyomány három, törvénykönyv összeállítását tulajdonítja Szent Lászlónak. Ezek közül a második és a harmadik szinte kizárólag a magántulajdon védelmével foglalkozik. A királynak viszonylag rövid idő alatt sikerült az országban rendet és biztonságot teremtenie.
Az első törvénykönyv — a keletkezés sorrendjében az utolsó, vagyis a harmadik — az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat határozatainak gyűjteménye. E nevezetes zsinat 1092. május 20-án, pünkösd ünnepén nyílt meg a király, valamint az ország egyházi és világi vezetőinek jelenlétében Szabolcs várában. Feladata az egyházi élet rendezése volt. A zsinati határozatok szabályozták a papok nősülését, jövedelmük felhasználását, a vagyonuk feletti rendelkezést, tiltják a vasárnapi vásárt és vadászatot, megállapítják a kötelező ünnepek számát és sorát, a böjt rendjét stb.
Figyelemre méltó, hogy a zsinat, mely döntéseiben a király elgondolásait valósította meg, a papi nősülés és a nagyböjt kezdetének kérdésében a bizánci egyház előírásait fogadta el. Hazánkban, éppen úgy, mint külföldön, nagyon sok latin szertartású pap a cölibátusra vonatkozó rendelkezések megszegésével házasságot kötött.
VII. Gergely pápa (1073—1085) 1074-ben a nős papokat eltiltotta az egyházi szolgálattól. László király e tilalmat nem vette figyelembe s a zsinat a papok nősülését a bizánci császári palota kupolatermében, a Trullion-ban (Trullosz, Trulla) 691—692-ben tartott zsinat határozatainak megfelelően szabályozta. E zsinati határozat nemcsak azért szembetűnő mert a cölibátusra vonatkozóan másképp intézkedik, mint VII. Gergely pápa, hanem azért is, mert Róma a trullioni zsinatot nem ismerte el egyetemesnek és az ott hozott határozatokat nem is volt hajlandó megerősíteni, mert azok közül néhány a nyugati egyház gyakorlatával szemben foglal állást. A trullioni zsinat elítéli a papi nőtlenséget, a szombati böjtöt, a fojtott állatok fogyasztását, Krisztusnak bárány képében való ábrázolását. Mindez viszont a nyugati egyház gyakorlata volt.
II. Jusztiniánosz császár (685—695, majd 705—711) kérésére Konstantin pápa (708—715) 710-ben Bizáncba látogatott, ö volt korunkig az utolsó pápa, aki Bizáncban járt. Több, mint 1250 év múltán, 1967 június 25-én VI. Pál pápa utazott Bizáncba, ill. jelenlegi nevén: Isztambulba. Konstantin pápa a trullioni határozatokat jóváhagyta ugyan, de azzal a kikötéssel, „amennyiben azok Róma törvényeivel nem ellenkeznek".
A nagyböjt kezdetével kapcsolatban a zsinat így intézkedik: „A latinok, akik a magyarok törvényes szokásaihoz alkalmazkodni
nem akarnak, tudniillik, midőn a magyarok a húsevést elhagyják, ők viszont a hétnek még a második és a harmadik napján húst esznek, s ha azt mondják, hogy a mi jobb szokásainkkal nem értenek egyet, menjenek, ahová akarnak. De a pénzt, amit itt szereztek, hagyják itt, ha csak jobb belátásra nem térnek és a húsevést velünk együtt nem hagyják abba."
Az egyházban a húsvét előtti negyvennapos böjt már a 4. században elterjedt, de a kezdete nem volt egységes. Bizáncban pl. egv ideig a húshagyó vasárnap után, tehát 56 nappal húsvét előtt már megkezdődött, de ebből levonták a közbeeső szombatot és vasárnapot, amikor is a keleti egyházban nincs böjt. Később Jóannész Damaszkénosz és Theodorosz Sztuditész úgy vélte, hogy a nagyböjtöt a vajhagyó vasárnapot követő hétfőn kell kezdeni. Ez 49 napot jelent, de a nagyhetet nem számították bele a nagyböjtbe, ezen kívül levonták a Lázár szombatját és a virágvasárnapot, mint nem böjtös napokat.
A nagyböjtnek a húsvét előtti negyvenkilencedik napon való kezdete keleten és nyugaton egyaránt elterjedt Nyugaton azonban a VIII—IX. századtól szokásba jött, hogy a nagyböjtöt hamvazószerdán, tehát a húsvét előtti negyvenhatodik napon kezdték. A negyvennapos böjt így is megmaradt, mert a nagyböjthöz kapcsolták a nagyhetet, viszont a közbeeső hat vasárnap nem számított böjti napnak. E hagyomány megtartását II. Orbán pápa (1083—1090) 1091-ben a beneventoi zsinaton kötelezővé tette.7 Érthető tehát, hogy a Magyarországon letelepedett „latinok" (valószínűleg olaszok vagy franciák) a nagyböjtöt hamvazószerdán kezdték.
A szabolcsi zsinatnak a papok házasságára és a nagyböjt kezdetére vonatkozó határozatát történészeink — kevés kivétellel — a bizánci egyház hatására vezeti vissza. Sőt Budai Ésaiás szerint: „Szent László törvényeiből világos, hogy még akkor a magyarok nagyobb részint a görög vallásbéli szokásokat követték."
A zsinat határozatai azonban nem azt bizonyítják, hogy Szent László uralkodása idején az országban a keleti szertartásiak számbéli fölényben lettek volna a nyugati szertartásúakkal szemben. Valószínűnek látszik, hogy a nyugati hittérítők a már meggyökeresedett vallási szokásokon, így a böjti előírásokon, nem változtattak, és ezért a latin szertartású hívek is a böjti fegyelem kérdésében sokáig a keleti egyház gyakorlatát követték.
A szabolcsi zsinat tehát csak megerősítette azokat az egyházi szokásokat, melyeket népünk régtől fogva ismert és gyakorolt. Ezzel a zsinat — a maga korában — az ország belső egységének megszilárdítását szolgálta.

Forrás:
byzantinohungarica.com/images/0_pdf/pdf/pirigyi_mo_gk_1.pdf