Clicks380
hu.news

Újabb Viganó kinyilatkoztatás: Ferenc pápa személyesen védi a "homoszexuális hálózatokat"

Az oligarcha Washington Post által kiadott és cenzúrázott június 10-ei interjút július 3-án publikálta a LifeSiteNews.com.

A cenzúrázott részeknél Viganó azzal vádolja Ferenc pápát, hogy személyesen is eltusolt két bántalmazási ügyet.

Az első ügy a Szent Péter-bazilika ministránsaival van kapcsolatban. Ezek a fiúk a vatkáni Szent X. Piusz felkészítő szeminárium (középiskola) tanulói voltak. Az iskolát az olasz Como egyházmegye vezette. Három szeminarista, köztük Kamil Jarzembowski, az egyik állítólagos áldozat szobatársa, több szexuális agresszió szemtanúja volt.

Viganó tudja, hogy a nyomozást megakadályozta Como püspöke, Diego Coletti és Comastri, valamint Coccopalmerio bíboros. Jarzembowski eltanácsolásra került, a két szemtanú pedig egyedül maradt.

Az állítólagos bántalmazó, Gabriele Martinelli, 2017 júliusában lett pappá szentelve a vádak ellenére, amelyek után nyomozás soha sem indult.

Viganó második ügye azzal kapcsolatos, hogy Ferenc pápa Edgar Peña Parra érseket tette meg az államtitkár-helyettessé, pedig részletes dossziét vezettek róla, ami azzal vádolta, hogy elcsábított két szeminaristát 1990 szeptemberében.

Viganó látta a dokumentumot, ahol az akkori Maracaibo szeminárium rektora, a venezuelai Enrique Pérez megerősítette az incidenst, miután kikérdezte a vatikáni államtitkár.

Peña Parra továbbá belebonyolódott egy 1992 augusztusi ügybe is, ahol két fiatal férfi titokzatos halálát vizsgálták, mivel állítólag Maracaibo taván áramütés érte őket. Mindkét vádat jelentették az államtitkárságnak 2002-ben, amikor II. János Pál vezette az egyházat.

Ettől független Parolin államtitkár nem ellenezte, hogy Peña Parra lett a helyettese.

Már 2011-ben, amikor XVI. Benedek volt a pápa, Parolin, az akkori caracasi apostoli nuncius nem ellenezte Peña Parra érsekké és pakisztáni apostoli nunciussá való kinevezését.

Viganó továbbá tanúskodott arról, hogy Parolin tudja több Kúria pap kilétét is, akik szexuális paráználkodásban vesznek részt.

Viganó szerint Peña Parra közel áll Ferenc pápa jobbkezéhez, a melegpárti Maradiaga bíboroshoz és a kegyvesztett homoszexuális segédpüspökéhez, Juan José Pinedához.

Viganó szerint Ferenc pápa irányelvei "a homoszexuális hálózatok védelme".

#newsLendbapdtz