3
4
1
2
Bazsó-Dombi Attila
1191
Véghelyi Péterné, Viktória: Aki az út az igazság és az élet (Egy szentségfelkészítő tábor lelki alakformálása Szent Ágoston beavatása alapján) A tanulmány a Legati Caritatis katolikus ifjúsági …több
Véghelyi Péterné, Viktória: Aki az út az igazság és az élet

(Egy szentségfelkészítő tábor lelki alakformálása Szent Ágoston beavatása alapján)

A tanulmány a Legati Caritatis katolikus ifjúsági egyesület közösségének kialakulását mutatja be. A beavató katekumenátusi pedagógiai felkészítés propedeutikai jellegű előzetes értékfelmérésekkel kezdődött. A lelki alakformálást célzó katekézist Szent Ágostonnak a tekintélyértelmezést középpontba helyező beavatásai alapján végeztük a 6 napos imatáborban 18 kamasszal. A kutatás célja a beavató szentségekre való felkészítés során a hittanulók érzékelésének, és gondolkodásának átalakítása az önreflektivitás gondolkodó képességének praxisával, és ennek eredményeképpen egy tudatos keresztény katolikus gondolatközösség létrehozása. A miért legyek katolikus? és a Mi szükségem van nekem Istenre? kérdések a mai fiatalok körében megfelelő válaszra várnak. A tábori katekézis során a digitális platformokon ismereteket szerző gyerekek mai világképéről és gondolkodásmódjáról kaphattunk képet. A kutatás a tanulás és tekintély kapcsolatát vizsgálta, a Szent Ágoston-i Belső Tanító személyének középpontba állításával. A katekézishez felhasználtuk az előzetes két mélyinterjús kutatás eredményeit, melyet célcsoport körében végeztem a pandémiák időszakában. A katekézis a hittel, szentségekkel kapcsolatos kifejezések, tartalmak értékközpontú elsajátítását kívánta előmozdítani, és a fiatalok gondolkodását a krisztusi igazságra, a Szentírás értésére megnyitni. A táborban a résztvevők kateketikai, és liturgikus felkészítést kaptak, valamint megélték a közösség erejének kegyelmét. Hit és értelem, önismeret és Istenismeret került a beavató megismerés középpontjába. A tábor eredményeképpen a résztvevők köréből egy állandó közösség alakult ki Legati Caritatis néven, melynek tagjai lakóhelyükön is önálló csoportokat működtetnek.

======================================

Részletek a tanulmányból:

(...)

Mivel Isten előre elgondol minket öröktől, így ha mi ezen a képzésen, a beavatáson végigmegyünk, mint egy úton, az önismereten keresztül eljuthatunk az Istenismerethez. Szent Ágoston hivatkozik először a megismerés bizonyossága kérdésében az öntudat tényére (Kecskés, Pál: A bölcselet története főbb vonásaiban. Második, Átdolgozott. Budapest: Szent István Társulat, 1943., 196), és felteszi azt a kérdést, hogy az értelem miként is ismerhetne fel valamilyen értelmet, ha önmagát nem ismeri? (Augustinus, Aurelius: Vallomások. Budapest: Gondolat Kiadó, 1982., Fej. IX.3.3.) Minden lélekismeret kulcsa az önismeret. Az ismerd meg önmagadat az egyetlen olyan parancs, melyet mihelyst tudomásul vettünk, azt máris teljesítettük. (Augustinus, Aurelius: Vallomások. Budapest: Gondolat Kiadó, 1982., Fej. X.9.12.)
Az önismeretről szóló, gyakorlati tanításban mutattuk be az értelem fénye, az akarat szabadsága, és az érzelmek kapcsolatát, és szerepét a megismerésben, abban a megismerésben, amiben az Isten a teljességre akar minket elvezetni. Ezen az úton a kételkedés természetes velejárója a megismerő folyamatnak. Azt érzékeltettük, hogy nincsen addig bizonyosság, amíg nincsen megértés, ez a kételkedés vége. Krisztus mondatát írtuk fel: „Legyen a ti beszédetek: úgy úgy [igen értelemben]; nem, nem; ami pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.” Az egyértelmű állásfoglaláshoz ugyanis szükséges az igazság ismerete, aki Krisztus. (vö.: Mt 5,37) Ő az az örök van, maga Krisztus, akiben nem volt igen és nem, csak van volt. (Heidl, György: Érintés: Szó és kép a korai keresztény misztikában. Budapest: Kairosz Kiadó, 2011., 90–91) A gyerekek a döntéseik helyességét csak úgy tudják érteni, ha tudják, hogy minek a vonatkozásában kell azokat meghozni. Ez az imitatio Christi, a valódi Krisztus követés lényege, amit a felebarátunkhoz való viszonyulásunkkal tudunk tettekre váltani. Különösen a szentségek előtt álló katekumeneknek kell ezt életük középpontjává tenniük. A beavató szentségek előtt a hittanulóknak át kell alakulnia az érzékelésüknek, mert a beavatás célja Jézus Krisztussal egyesülni, aminek a didaktikai előkészítése az a tanulás, ami egy belső felemelkedés Istenhez. (Augustinus, Aurelius: „A tanítóról (De magistro)”. In Fiatalkori párbeszédek, fordította László Vanyó, 265–316. Ókeresztény írók XI. Budapest: Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1986., Fej. 11.38.)

Az elménket felügyelő igazsággal tanácskozunk ugyan, de mégis az tanít, akivel beszélünk, ez az illuminatiónak – Szent Ágostonnál – az etikai dimenziója a megértésben. Szerepemet a hitre nevelésben a Mennyei Tanító munkatársaként értelmezve, magam is nyitott voltam a Belső tanító hangjára, amit gyakran a gyerekeken keresztül hallottam meg. (Augustinus, Aurelius: „A tanítóról (De magistro)”. In Fiatalkori párbeszédek, fordította László Vanyó, 265–316. Ókeresztény írók XI. Budapest: Szent István Társulat az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1986., Fej. 12.46.) A felebarátot szeretetcselekedetekkel szolgáljuk ugyan, ám nem helyezzük az igazság fölé, de vele egy szintre sem – hangsúlyozza Szent Ágoston, aki rámutatott arra, hogy ha az igazságot megtalálja valaki, akkor az lesz minden cselekedetének fokmérője, és nem a másik embernek való tetszeni vágyás, és akkor is kitart az igazság mellett, ha emiatt kellemetlenségeket kell elviselnie, vagy kapcsolatai szűnnek meg. (Szent Ágoston: A keresztény tanításról. Budapest: Kairosz Kiadó, 2012., 91) Ezt a tanítást a digitális – gyakran személyes ismeretséget is nélkülöző – gondolatközösségek farkastörvényeiről, megfelelési kényszereiről meghallgatott beszámolók után a gyerekek számára a keresztény életvezetés alapszabályaként adtuk. A foglalkozás végén az egyik 15 éves leány az alábbi, iskolai hittanórán megismert ábrát rajzolta fel a táblára:

nyelvmegorzes.hu/uploads/site5640/1631373407613cc85fa044e_772x.png
2. ábra: A hívő kapcsolatrendszere

Az Istentől távol lévő barátok választása magától Istentől is eltávolít bennünket, és eltorzítja a szabályos háromszöget, ami a stabilitást jelenti az Istenben való életünkben. A tábori közösség körében felmerült közösségalapítási szándék alapja éppen abból forrásozott, hogy felismerték, hogy Isten személy, és megértették, hogy „Isten a szeretet, és aki e szeretetben marad, az Istenben marad.” (1Ján 4,16) Ennek a szeretetnek a metafizikai jellege (mint ontológiai létalap) a gyerekek számára bizonyára nehezen volna átadható, csak egzakt fogalmakkal lehetett volna körülírni, amit ők nem értettek volna, azonban számukra e tartalom mégis manifesztálódott a közösségben megélt szeretetben; Isten így mutatta meg magát, és ezért akarnak ebben a szeretetben megmaradni úgy, hogy közösségként meghatározzák magukat, egy olyan közösségként, akik a táboron kívül is szeretnének együtt maradni. Ebben a szándékban mindenképpen az Isten szeretetében való megmaradás vágya jelent meg, amit azokkal érezhettek, akik hasonlóan Isten felé tartanak a hitük tudatos mélyítésével, ami miatt ezt a tábort mi, szervezők is életre hívtuk.
Kerestük azt, hogy honnan ered a személyességünk? Az ember keresi a saját létforrását, ami a személyességben rejtőzik. Önmagunk számára is szerethetővé válunk, ha felismerjük, hogy a legnagyobb ajándék Istentől a saját életünk.

(...)

Összegzés, kitekintés
A fiatalok hitre nevelése során – különösen a beavató szentségekre való felkészítés folyamatában – a propedeutikai feladatot jelenti a hit nyelvezetét alkotó szavak, kifejezések, és jelentéstartalmak megismertetése, és a hitben való gondolkodásra való képesség pallérozása. Ez a tevékenység az elme (ész, gondoló képesség) meglétét, és Istenre irányultságát jelenti, mely a katekumen, és minden hívő ember értékpreferenciájának alapját képezi, és ezen képesség alatt szó szerint azt kell érteni, hogy valóban képekben való gondolkodásra kell serkentenünk a fiatalokat, akik egy túlvizualizált, és túlvizionalizált világban nevelkednek életük minden területén, mert ismereteik jelentős részét a digitális platformokon szerzik, ami azonban személytelen, mert mögötte nem áll élő tekintély, aki az értékek változatlan forrása lehetne.
A tábori beszélgetésekben – mint spontán kateketikai helyzetekben – a folyamatos visszautalás, és a támogatott önreflexió, a gyakori visszakérdezések (a gyerekek szókészletéből kiindulva), majd a csoportos megosztások azt a célt szolgálták, hogy megismerjük azt, hogy a fiatalok mit gondolnak az egyes kifejezésekről, melyeket a hitükkel, a liturgiával, a szentségi életükkel, és magával a beavatási felkészüléssel kapcsolatosan használnak. A táblán folyamatosan rögzítettük az egyes szavakat, és azok magyarázata során az egyes kifejezéseket a saját élethelyzeteiken keresztül értettük meg velük, feltárva azt a kapcsolatot, ami e kifejezések között felismerhető, és logikai keretként biztonságosan bővíthető. Ezekben a személyes igazságfelismerésekben a tanító-diák, vagy a diák-diák közötti disputák során maga Krisztus ismerte fel bennük az igazságot. Enélkül a személyes élmény nélkül ugyanis nem beszélhetünk konverzióról, azaz olyan megtérésről, mely az egész gondolkodást krisztusivá alakítja át. A homília áldásait ezekben a spontán tanítási helyzetekben sokszorosan megtapasztalhattuk. Itt a beszélő, a tanító ugyanis egész lényével jelen van, és hat. Ennek a felelőssége éberségre kötelezett bennünket, tanítókat. Megtapasztalhattam, hogy tanítóként egész lényemmel, a hanghordozásommal, hangerőmmel, a szavaimat kísérő gesztusaimmal, arcjátékommal, – ami különösen a fogyatékkal élők közötti éneklés, és mozgás során serkentette, bátorította a gyerekeket az utánzásra, a szeretetből fakadó szabad önkifejezésre – együttesen hatok rájuk. Megtapasztalhattam azt is, hogy az élő beszéd az párbeszéd, és hogy a gondolataink is beszélnek, és e homília ereje igen gazdag katekézist eredményezett, melyben szinte kézzel foghatóvá lett a gyerekek hitének épülése, melynek mélyüléséről, és önreflektivitásáról mindig visszajelzést kaptunk az esti megosztások során. (Heidl, György: Lelki alakformálás: Szent Ágoston beavató beszédei. Pécs – Budapest: Keresztény Örökség Kutatóintézet – Kairosz Kiadó, 2015., 17) Akinek a szeretet nyitja meg a fülét, az hisz nekem, és ez a tanítói küldetésünk mozgatórugója.
Miért ne kellene a szeretet témájának szembetűnőnek lennie? – veti fel Szent Ágoston a katekézis kapcsán – Az ok, Ágoston, és kortársai szerint az volt, hogy a szónoklat műalkotás volt; hogy a pedagógia részben esztétikai kritériumokat követett. Az ő esztétikájuk a finomság mértékét diktálta. Addig ugyanis nem jön létre megértés, amíg rá nem nyílunk a másikra, mert az emberi bizalom a szeretetre épül. (Harmless, William: Augustine and the Catechumenate. Collegeville, Minn: Liturgical Press, 1995., 123–131) A bennük lévő szeretet hisz ugyanis nekem. (Augustinus, Aurelius: Vallomások. Budapest: Gondolat Kiadó, 1982., Fej. 10.3.3–4.), ez, ami összeköt minket, ez nem én vagyok, hanem az igazság tekintélye.
A hitoktatás mai fehér foltja abból adódik, hogy a fogalmak szolgai, üres módon történő átadásával valójában a megismerő hittanuló lelke, és gondolkodása érintetlen marad, és ennek tudomásulvétele mellőzésével éppen azt a területet zárjuk el a hittanulótól, ahol a Szentléleknek kell beteljesítenie a kegyelmi munkát, mely katolikus gondolkodásúvá teszi az igazságra éhező fiatalt. Ez a feladat voltaképpen a hívőben élő sensus fidei, hitérzék* gyakorlatoztatására irányul.
A teológia nyelvezete tudományosságra törekszik, holott a megismerési területe – más tudományoktól eltérően – nem az anyag, hanem az Isten, aki nem azért misztérium, mert nem mondja ki magát, hanem mert pusztán csak az ésszel képtelenek vagyunk felfogni őt. Isten megismerése és megértése személyes, az énünk legmélyén történik meg, hiszen Isten személy, Valaki, aki a másik személlyel akar kapcsolatba kerülni. Az Istenről való beszéd a gyakorlatban is eltér lényegesen a hétköznap használt nyelvezettől, ezért nem lehet megérteni kizárólag az információkat befogadó értelemmel, és mivel tárgya anyag feletti, a többi tudomány szókészletével való operálás sem vezethet megértéshez. Amennyiben erre törekszünk a hitoktatásban, Isten antropomorfista megjelenítését erőltetjük, ami egy torz Istenképet eredményez, aminek a következménye maga a napjainkban tapasztalható hitetlenség lesz. Ám nem csak hitetlenségre hajló fiatalok vannak. Olyan világban katolikusnak maradni, amikor a relativista szemlélet tagadni igyekszik a végső igazság létét, különösen fontos a néplélek hitének csorbítatlan megőrzése, és tovább hagyományozása még akkor is, ha sokak szerint ez régimódi, és divatjamúlt. A fiatalok világának, fogalomkészletének megismerése jelenti azt a kaput, ahol a lelkivilágukba be lehet lépni. Ezt kutatni kell, és meg kell érteni ahhoz, hogy taníthassuk őket. Hitem szerint a nemzeti imádságaink, a népénekek gazdag hitvilágának terjesztése tudja csak megmenteni az Egyháztól, és a katolikus hittől eltávolodó fiataljaink hitét, és tudja megalapozni az ő buzgóságukat, mert ők az igaz hit jövőbeni imádkozóit jelentik.
Mi most 16 kamasszal próbáltuk meg ezt, és az ő válaszukban valódi, igent hallhattunk. A fiatalokban megfogalmazódott az az igény, hogy közösségként együtt maradhassanak, és katolikus hitüket mélyíthessék. Nevet is választottak maguknak: a Szeretet Nagykövetei. E katolikus fiatalok közösségének tagjai megértették ugyanis azt, hogy Krisztusból annyit tudnak megmutatni a körülöttük lévőknek, amennyi az életükből Krisztus lelkületéből meglátszik. Az értékrend, az Isten személye az, aki rendet tud tartani. A mai világ rendetlen, zavaros, a káosz, és az anarchia felé tart, hiányzik belőle a rend, mert kidobta onnan az Istent, ezzel pedig elveszítette a miheztartást. Megállapítottam, hogy gyermekeink lelkében még rendben van minden, és pontosan tudják, hogy mi a helyes és helytelen közötti különbség, mi neveljük beléjük a világnak való megfelelés kényszerét, ami beletaszítja őket a helytelenségekbe. A nagyoknak a házasság előtti tisztaságról tartottunk hittanórát, a szüzesség értékéről, a szemérem ékességéről, és volt rá igényük és figyelmük is. Az őszinte beszélgetésben kiderült, hogy minden leány keresi a férjét, és minden fiú keresi a feleségét, aki tiszta, erényes és széplelkű. A széplelkű fiatalok tiszta életéért való munkálkodásra adjuk oda az életünket, mert másnak nem nagyon van értelme. Minden erőnkkel támogatjuk, neveljük és oltalmazzuk a Szeretet Nagykövetei katolikus fiatalok közösségét, és segítjük őket egy tisztább, katolikusabb, és magyarabb jövő felépítésében. Hogyan tegyük mindezt? Ahogyan Krisztus az Út megmutatta, nem kell új út, csak a változhatatlan: „Ezért hát az, aki tudni és tanítani akar, tanuljon meg mindent, amit tanítani kell, és sajátítsa el a szónoklás képességét is, amint az egyházi emberhez illik; amikor azonban elérkezik a beszéd órája, jusson eszébe, hogy a jó lelkületű emberhez inkább az Úr mondása illik. Ne aggódjatok előre, hogy hogyan vagy mit beszéljetek. Mert megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem Atyátok Lelke az, aki beszél belőletek. (Mt 10,19-20) Ha tehát a Szentlélek szól azokból, akiket Krisztusért átadtak ellenségeiknek, akkor miért ne szólhatna azokból is, akik Krisztust adják át a tanulni vágyóknak?” (Szent Ágoston: A keresztény tanításról. Budapest: Kairosz Kiadó, 2012., 247–248)

(...)

* hitérzék (lat. sensus fidei): a keresztény ember adottsága, mellyel a hit dolgaiban képes megkülönböztetni az igazat a hamistól a →Tanítóhivatallal egységben (vö. 1Kor 2,16; 1Jn 5,20). – A Krisztus-hívőket a Szentlélek tanítja és vezeti be a „teljes igazságba” (Jn 16,13), azaz részesednek a kinyilatkoztatott igazság megértésében és továbbadásában. (Magyar Katolikus Lexikon)

======================================

A teljes tanulmány a feltöltött .pdf-ben

Forrás:
Aki az út az igazság és az élet