„Pastor aeternus” kezdetű I. Hittani rendelkezés Krisztus Egyházáról (I. Vatikáni Egyetemes Zsinat, 3050-3075: IV. Ülés, 1870. július 18.)

[A teológusok előkészítették a „Supremi Pastoris” kezdetű, az Egyházról szóló rendelkezés tervezetét, amely 15 fejezetet és 21 kánont ölel fel, és amely tartalmazta ugyan a primátusról szóló tanítást a 11. fejezetben, azonban nem szól a pápa tévedhetetlenségéről.
Sokak kérésének az lett a hatása, hogy IX. Pius a tévedhetetlenség témáját 1870 márciusában a Zsinatnak utasításba adta. A kiinduló szöveg viták, átalakítások és javítások után, ill. egy újabb tervezet elkészítésével és újabb javítások után jutott el a jelen döntésig. A tévedhetetlenségről szóló döntés, már közvetlenül a kihirdetése előtt is, vihart kavart. Ebben része volt a tévedhetetlenség valódi értelmezése körüli bizonytalanságoknak is.
]
Előszó az Egyház alapításáról és alapjáról
{3050} Lelkünk örök pásztora és felügyelője [vö. 1 Pét 2,25], hogy a megváltás üdvöt hozó művét örökössé tegye, úgy határozott, hogy szent Egyházat épít, amelyben mintegy az élő Isten házában az összes hívők az egy hitnek és a szeretetnek a kötelékével vannak összetartva. Ezért mielőtt megdicsőült volna, kérte az Atyát, nemcsak az apostolokért, hanem azokért is, akik majd az apostolok szavára hinni fognak benne, hogy mindnyájan egyek legyenek, amiként maga a Fiú és az Atya egy [vö. Jn 17,20 sk]. Amiként tehát az apostolokat küldte, akiket a maga számára a világból kiválasztott, amint őt küldte az Atya [vö. Jn 20,21]: ugyanígy azt akarta, hogy Egyházában pásztorok és tanítók legyenek, egészen a világ végezetéig[vö. Mt 28,20].
{3051} Hogy pedig a püspöki hivatal maga egy és oszthatatlan legyen, és hogy az egymással szoros egységben lévő papok révén a hívők egész sokasága a hit és az áldozati közösség egységében megőrződjék, Szent Pétert a többi apostolok fölé helyezte, és benne megalapította a kettős egység folytonosságában megmaradó kezdetét, és látható alapot rakott le, hogy annak a szilárd tartóssága fölé egy örök templom épüljön fel, és az Egyháznak az égig emelkedő magasztos nagysága ebből a hitbeli szilárdságából emelkedjék ki.
{3052} És mivel a pokol kapui az Egyház ledöntése végett, ha ez lehetséges lenne, Istentől lerakott alapja ellen mindenfelől napról-napra nagyobb gyűlölettel támadnak, mi, a katolikus nyáj őrzése, biztonsága, szaporodása érdekében szükségesnek ítéljük, hogy a szent Zsinat helyeslésével előterjesszük a szent apostoli primátus megalapításáról, folytonosságáról és természetéről való tanítást; a primátusban van az egész Egyház ereje és szilárdsága; a róla szóló tanítást az összes hívőknek hinniük és tartaniuk kell az egyetemes Egyház ősi és állandó hite szerint; és szükségesnek ítéljük az ellenkező, az Úr nyája számára annyira veszedelmes tévedések nyilvánosság elé tárását és elítélését.
1. Fejezet. Az apostoli primátus megalapítása Szent Péterben
{3053} Tanítjuk tehát és kinyilvánítjuk, hogy az evangélium tanúságtétele szerint Isten egész Egyházára kiterjedően a joghatósági primátust Krisztus Urunk közvetlenül és egyenesen Szent Péter apostolnak ígérte és adta meg. Ugyanis az egy Simonhoz, akinek már előbb azt mondta: „Téged Cephasnak (sziklának, Péternek) fognak nevezni” (Jn 1,42), miután az hitvallást tett, s így szólt: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia”, ezekkel az ünnepélyes szavakkal szólt az Úr: „Boldog vagy Simon, Jónás fia, mert nem a test és a vér nyilvánította ezt ki neked, hanem mennyei Atyám. Én is mondom neked, te Péter vagy, és e sziklán fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom majd a mennyek országa kulcsait, és amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben is” (Mt 16,16 skk). És az egy Simonnak adta Jézus feltámadása után a legfőbb pásztor és helytartó joghatóságát az egész akolra, amikor így szólt: „Legeltesd bárányaimat”, „Legeltesd juhaimat” (Jn 21,15 skk).
{3054} Ezzel az annyira világos szentírási tanítással úgy, ahogyan a katolikus Egyház mindig felfogta, nyíltan szembehelyezkednek azoknak a helytelen vélekedései, akik a Krisztus Urunktól az ő Egyházában meghatározott kormányzati formát kiforgatva tagadják, hogy egyedül Pétert ruházta fel Krisztus elsőségben a többi apostolokkal szemben, azokat akár külön-külön egyenként, akár mindnyájukat együttvéve, valódi és sajátos értelmű joghatósági primátussal: vagy akik azt állítják, hogy ez a primátus nem közvetlenül és egyenesen magára Szent Péterre, hanem az Egyházra lett ruházva, és az Egyházon keresztül rá, mint ennek az Egyháznak a szolgájára.
{3055} (Kánon) Ha tehát valaki azt mondja, hogy Szent Péter apostolt Krisztus Urunk nem tette meg az összes apostolok fejedelmévé és az egész Egyház látható fejévé; vagy hogy ő a mi Urunk Jézus Krisztustól csak tiszteleti elsőséget, nem pedig valódi és sajátos joghatósági primátust kapott egyenesen és közvetlenül: az olyan legyen kiközösítve.
2. Fejezet. Szent Péter primátusának szakadatlan folytonossága a római püspökökben
{3056} Amit pedig Szent Péter apostolban a pásztorok fejedelme és a juhok nagy pásztora, az Úr Krisztus az Egyház folyton tartó üdvösségére és örök javára intézményesített, annak ugyancsak az ő indítására az Egyházban, amely sziklára alapozva egészen az idők végezetéig szilárdan fog állni, szükségszerűen állandóan meg kell maradnia. Nyilván „senkinek sem kétséges, sőt az összes századokban ismert volt, hogy a szent és boldogságos Péter, az apostolok fejedelme és feje, és a hit oszlopa és a katolikus Egyház alapja, Urunk Jézus Krisztustól, az emberi nem Üdvözítőjétől és Megváltójától megkapta az ország kulcsait: ő egészen eddig az időig és utódaiban mindig, az általa alapított és vérével megszentelt szent Római Szék püspökeiben „él” és elöljáró és „ítéletet hoz” (Philippus pápai követ az Efezusi Egyetemes Zsinaton, 431. júliusában).
{3057} Ezért aki csak ebben a püspöki székben Péter örökébe lép, az birtokolja magának Krisztusnak a rendelése szerint Péternek az egész Egyházra kiterjedő primátusát. „Megmarad tehát az igazságnak megfelelő elrendezés, és Szent Péter, aki a szikla erősségét kapta, abban megmarad, és az Egyház kormányzását, amelyet magára vett, el nem hagyja” (Nagy I. Leó). Ebből az okból mindig „szükséges volt a nagyobb hatalmú elsőség miatt”, hogy a Római Egyházhoz „egybegyülekezzék minden Egyház, vagyis mindenfelől azok, akik hívők” (Lyoni Irenaeus), hogy abban a székben, ahonnan „a tisztelendő közösség jogai” (Milánói Ambrosius) mindenkire kiáradnak, mintegy a főben szövetségre lépő tagok egy szervezetté olvadjanak össze.
{3058} (Kánon) Ha tehát valaki azt mondja, hogy nem magának Krisztus Urunknak az intézkedéseiből eredően vagyis isteni jogon van az, hogy Szent Péternek az egész Egyházra kiterjedő primátusa folytonosságában mindig vannak utódai: vagy azt mondja, hogy a római pápa nem utódja Szent Péternek ugyanabban a primátusban: legyen kiközösítve
3. Fejezet. A római püspök primátusának hatálya és lényege
A primátus leírása.
{3059} Ezért támaszkodunk a szent Írások világosan érthető tanúságtételeire, és ragaszkodva mind elődeinknek, a római pápáknak, mind az egyetemes Zsinatoknak érthető és áttekinthető rendeleteihez, megújítjuk a Firenzei Egyetemes Zsinat döntését, mely szerint az összes krisztushívőknek hinniük kell, hogy „a szent Apostoli Szék és a római pápa az egész világra kiterjedően birtokában van a primátusnak, és maga a római pápa Szent Péternek, az apostolok fejedelmének az utódja, és Krisztus valódi helytartója, és az egész Egyház feje, és az összes keresztények atyja és tanítója; és neki Szent Péter személyében Urunk Jézus Krisztus átadta az egyetemes Egyház lelki táplálásának, igazgatásának és kormányzásának tejhatalmát; aminthogy ezt az egyetemes zsinatok eseményei és szent kánonok is tartalmazzák” (l. az 1307. pontot)
A római pápa általános joghatósága.
{3060} Ezért tanítjuk és jelentjük ki, hogy a Római Egyház, az Úr rendelkezése folytán, minden más rendes hatalmú Egyház fölött elsőséggel rendelkezik, és a római pápának ez joghatósági hatalma, amely valódi püspöki hatalom: közvetlen; ennek bármilyen szertartású és méltóságú lelkipásztorok és hívők, akár egyenként külön, akár együtt mindnyájan, a papi alárendeltségi fokozatok valamint az igaz engedelmesség szolgálatkészségét feltételezve el vannak kötelezve, nemcsak azokban a dolgokban, amelyek a hitet és az erkölcsöket, hanem azokban is, amelyek az egész földön elterjedt Egyház fegyelmét és kormányzását érintik; úgy hogy, megőrizve a római pápával mind a szentségi közösségnek, mind az ugyanazon hit megvallásának az egységét, Krisztus Egyháza legyen egy főpásztor felügyelete alatt lévő nyáj. Ez a katolikus tanítás igazsága; ettől senki sem térhet el úgy, hogy hitét és üdvösségét el ne vesztené.
A püspökök joghatósága a kész gyülekezetekre kiterjedően.
{3061} Annyira távol van azonban, hogy a Legfőbb Pap fentiekben leírt hatalma sértse a püspöki joghatóságnak azt a rendes és közvetlen hatalmát, amellyel a püspök, – akiket a Szentlélek az apostolok helyére utódként helyezett (vö. ApCsel 20,28) –, mint igazi pásztorok a nekik kijelölt nyájakat, mindegyik a magáét, lelkileg táplálják és igazgatják, hogy ugyanazt a hatalmat a legfőbb és általános pásztor rangjának megfelelően méltatja, erősíti és oltalmazza, Nagy Szent Gergely mondása szerint: „Az engem ért tisztelet az egyetemes Egyházat ért tisztelet. Az engem ért tisztelet testvéreim szilárd életereje. Akkor tisztelnek engem igazán, amikor az egyesektől, senkitől a köteles tiszteletet nem tagadják meg”.
A római pápa szabad érintkezése az összes hívőkkel.
{3062} Továbbá a római pápának az egyetemes Egyházat érintő legfőbb kormányzó hatalmából következik, hogy neki joga van eme tiszte gyakorlása során szabadon kapcsolatot tartani az egész Egyház pásztoraival és nyájaival, hogy azokat ő az üdvösség útján taníthassa és irányíthassa. Ezért elítéljük és elvetjük azoknak a véleményét akik azt mondják, hogy a kiemelkedő főnek ezt a pásztorokkal és nyájjal való kapcsolattartást szabadon meg lehet akadályozni, vagy azt martalékául adják a világi hatalomnak, úgy hogy azon erősködnek, hogy amit az Apostoli Szék részéről vagy annak tekintélyével az egyházkormányzat érdekében elhatároznak, annak nincs hatálya és érvénye, hacsak a világi hatóságnak nem tetszik azt megerősíteni.
A pápa mint legfelsőbb bíró.
{3063} És mivel az apostoli primátus Istentől eredő jogán a római pápa az egyetemes Egyház élén áll, azt is tanítjuk és kinyilvánítjuk, hogy ő a hívők legfőbb bírája, és az összes egyházi vizsgálatot kívánó ügyben az ő ítéletéhez lehet folyamodni (vö. a 861. ponttal); az Apostoli Szék ítéletét pedig senkinek sem szabad újratárgyalni, mivel az Apostoli Szék illetékességénél nagyobb nincs, és senkinek sem szabad az ő ítéletéről ítélkezni (vö. a 638. skk. pontokkal). Ezért az igazság helyes ösvényéről eltévelyednek, akik azt állítják, hogy szabad a római pápák ítéletei ellen az egyetemes zsinathoz fellebbezni, mint a római pápánál felsőbb tekintélyhez.
Büntető záradék.
{3064} (Kánon) Ha tehát valaki azt mondja, hogy a római pápának csak felügyelői vagy eligazítói hivatala van, nem pedig az egyetemes Egyházra kiterjedő teljes és legfőbb joghatósági hatalma, nemcsak azokban a dolgokban, amelyek a hitet és az erkölcsöket, hanem azokban is, amelyek az egész világon az Egyház fegyelmét és kormányzását érintik; vagy hogy ő csak a fontosabb részeit, nem pedig az egész teljességét bírja ennek a legfelsőbb hatalomnak; vagy hogy ez az ő hatalma nem rendes hatalom és közvetlen akár az összes és az egyenkénti egyházak, akár az összes, és egyenkénti pásztorok és hívők tekintetében: legyen kiközösítve.
4. Fejezet. A római püspökök tévedhetetlen tanítói hivatala
Az egyetemes Zsinatok tanúságtételei.
{3065} A Szentszék mindig így tartotta, az Egyház folytonos gyakorlata igazolja, és maguk az egyetemes Zsinatok, elsősorban azok, amelyeken a Kelet a Nyugattal a hit és a szeretet egységében egyetértett, kinyilvánították, hogy magában az apostoli primátusban, amelyet a római pápa mint Péternek, az apostolok fejedelmének az utóda az egyetemes Egyházra kiterjedőleg birtokol, a legfőbb tanítói hivatali hatalom is benne foglaltatik.
{3066} A IV. Konstantinápolyi Zsinat atyái ugyanis, elődeik nyomdokát követve, ezt az ünnepélyes hitvallást bocsátották ki: „Az üdvösség kezdete: az igaz hit szabályát megtartani… És mivel nem lehet a mi Urunk Jézus Krisztus kijelentését mellőzni, aki azt mondta: „Te Péter vagy, és ezen a sziklán fogom felépíteni Egyházamat” (Mt 16,18), ezeket, amelyeket mondott, a dolgok foganatja igazolja, mivel az Apostoli Szék által a katolikus vallás mindig meg lett őrizve szeplőtelenül, és mindig szent volt a tanítás gyakorlata. Tehát hitétől és tanításától a legkevésbé sem kívánunk elszakadni,… hanem reménykedünk abban, hogy érdemesek vagyunk egy közösségben lenni, amelyet az Apostoli Szék hirdet, amelyben épségben van és valódi a keresztény vallás osztatlan egésze” (vö. a 363. sk. pontokkal).
{3067} A II. Lyoni Zsinat jóváhagyásával pedig a görögök ezt a hitvallást tették: „Őszintén és alázatosan újból felismeri, hogy a szent Római Egyház van a birtokában a fő és teljes primátusnak és uralkodásnak az egyetemes katolikus Egyház felett, ő a primátust magától az Úrtól kapta a hatalom teljességével együtt Szent Péterben, az apostolok fejedelmében és fejében, akinek a római püspök az utódja; és amiként a többieknél inkább tartozik a hit igazságát megvédeni, úgy, ha a hit körül észrevétlenül kérdések ütik fel a fejüket, azokat is az ő ítélete szerint kell megszabni” (l. a 861. pontot).
{3068} Végül a Firenzei Zsinat a következőt szögezte le: „A Római püspök Krisztus valódi helytartója és az egész Egyház feje, és az összes keresztények atyja és tanítója; és neki Szent Péter személyében Urunk Jézus Krisztus átadta az egyetemes Egyház lelki táplálásának, igazgatásának és kormányzásának tejhatalmát” (l. a 1307. pontot).
A Tanítóhivatal gyakorlatilag elismert tévedhetetlensége.
{3069} Hogy ennek a lelkipásztori feladatnak eleget tegyenek, elődeink mindig fáradhatatlanul munkálkodtak, hogy Krisztus üdvöthozó tanítását a Föld minden népére kiterjesszék, és ugyanolyan gonddal őrködtek azon, hogy ahol befogadták, hamisítatlanul és tisztán megőrizzék. Ezért az egész világ püspökei, hol egyenként, hol egy zsinaton összegyűlve, a régóta meglévő egyházi szokást és az ősi szabály példáját követve, főként azokat a veszélyeket, amelyek a hit nehézségeiben felmerültek, jelentették ennek az Apostoli Széknek, hogy főként ott állítsák helyre a hitet ért károkat, ahol a hit nem tudja érzékelni a hiányt (Szent Bernát). A római püspökök pedig, aszerint, amint az idők állása és a dolgok állapota ezt sugallta, hol az egyetemes Zsinatok egybehívása révén, vagy kipuhatolva az egész világon szétszéledt Egyház véleményét, hol részleges helyi zsinatok révén, hol más segítség felhasználásával, melyet az isteni gondviselés nyújtott, határozták meg, hogy azok a dolgok köteleznek, amelyeket Isten segítségével úgy ismertek meg, mint a szent Írásokkal és az apostoli hagyományokkal megegyezőeket.
A római pápa tévedhetetlenségének jellege, tárgya, célja.
{3070} Ugyanis Péter utódainak nem avégett lett megígérve Szentlélek, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem hogy miközben ő mellettük áll, az apostolok révén átadott kinyilatkoztatást vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék és helyesen magyarázzák. Az ő apostoli tanításukat pedig az összes tiszteletreméltó Atyák megbecsülték, és az igazhitű szent Tanítók tisztelték és követték; teljes mértékben tudva, hogy Szent Péternek ez a Széke mindig minden tévedéstől mentes marad, Urunk Üdvözítőnk isteni ígérete szerint, amelyet tanítványai legjelesebbjének tett: „Én imádkoztam érted, nehogy meginogj hitedben. S amikor majd megtérsz, te erősítsd meg testvéreidet” (Lk 22,32).
{3071} Tehát a sohasem fogyatkozó igazságnak és hitnek ezt a kegyelmét az Isten adta meg Péternek és utódainak ebben a püspöki székben, hogy magasztos feladatukat mindenki üdvösségére teljesítsék, hogy ők elfordítsák Krisztus egész nyáját a tévedés mérgező ételétől, és az égi tanítás eledelével táplálják, hogy eltávolítva a szakadás alkalmait, az egész Egyházat egynek őrizzék meg, és az Egyház alapjára támaszkodva erősen helytálljon a pokol kapui ellen.
A tan meghatározása.
{3072} Ám minthogy ebben a korban, amelyben a legnagyobb mértékben szükség van az apostoli hivatal üdvöthozó hatékonyságára, nem keveset találni, akik az apostoli hivatal fontosságát kisebbítik, mindenképpen szükségesnek tartjuk, hogy azt az előjogot, amelyet az Isten egyszülött Fia méltóztatott összekapcsolni a legfőbb pásztori hivatallal, ünnepélyesen kinyilvánítsuk.
{3073} Tehát mi híven ragaszkodva a keresztény hit kezdetétől kapott hagyományhoz, Üdvözítő Istenünk dicsőségére, a katolikus vallás felmagasztalására és a keresztény népek üdvösségére, a szent Zsinat helyeslésével tanítjuk, és mint Istentől kinyilatkoztatott hitigazságot határozzuk meg:
{3074} A római pápa, amikor tanítói székéről beszél, azaz, amikor az összes keresztények pásztorának és tanítójának a feladatát teljesítve legfelsőbb apostoli akaratának nyilvánításával meghatározza, hogy egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást az egyetemes Egyháznak tartania kell, minthogy Isten mellette áll, amint ezt neki Szent Péter személyén át megígérte, azzal a tévedhetetlenséggel bír, amellyel az isteni Megváltó a hitre vagy az erkölcsökre vonatkozó tanítás meghatározására nézve Egyházát felkészültté akarta tenni; ezért a római pápa ilyen határozatai nem az Egyház beleegyezése miatt, hanem önmagukban megmásíthatatlanok.
Büntető záradék.
{3075} (Kánon) Ha pedig valaki ezen határozatunknak ellentmondani mer, amit Isten ne engedjen: az legyen kiközösítve.

Forrás:
wordpress.com/magyar-denzinger/dok-3000/