Clicks689

A liberális egyházfő: Ferenc pápa szerepe és küldetése

A múlt héten Budapesten megrendezett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus vendége volt Ferenc pápa, aki a rendezvény záró szentmiséjét celebrálta.

A rendezvény előtt hónapokkal felmerült a kérdés, hogy Őszentsége egyáltalán tiszteletét teszi-e Magyarországon, vagy pedig tüntetőleg távol marad, így demonstrálva, hogy nem ért egyet Magyarország Kormányának a politikájával több területen. A látogatás körüli hercehurca felszínre hozta Ferenc pápa eddigi egyházfői tevékenységének egyfajta minősítését. Azonban a látogatás kérdésétől eltekintve is időszerű lehet az értékelés, hiszen a pápa nyolc és fél éve vezeti a katolikus egyházat.

Jorge Mario Bergoglio-t 2013. március 13-án választotta meg a bíborosi testület Róma püspökévé, vagyis pápává. Hivatalba lépésének körülményei nem mindennapiak voltak. Megválasztását ugyanis nem elődje – XVI. Bendek pápa – halála, hanem annak a pápai trónról való lemondása tette szükségessé. Egy pápa ritkán mond le, a katolikus egyház történetében 2000 év alatt XVI. Benedek volt a harmadik. Mindkét korábbi esetben komoly zűrzavarok voltak az egyházban és mindkét lemondásnál felmerült, hogy azok mennyiben voltak tekinthetők önkéntes lemondásnak vagy mennyiben voltak inkább lemondatások. És az újonnan megválasztott pápa mindkét esetben új irányt szabott a katolikus egyháznak.
XVI. Benedek pápa ugyan önként mondott le – legalábbis a nyilvános kommunikációból a hívek ezt tudhatták meg – azonban az a tény, hogy az új pápa radikálisan új irányt szabott az egyháznak, és hogy a korábbi pápa még több, mint nyolc évvel a lemondása után is él, és a hírek szerint szellemileg friss, némi teret ad a gyanakvásnak. Különösen nálunk, magyaroknál, akik honfitársai vagyunk annak közelmúltban elhunyt Jálics Ferencnek, akit 1976-ban csaknem fél évre börtönbe zárt és megkínzott az argentin katonai rezsim, mivel egy jezsuita rendtársával, Orlando Yorio-val együtt megvádolták, hogy kommunista ügynök, orosz kém, baloldali gerilla.

Az elterjedt hírek szerint a bebörtönzésben jelentős szerepe volt Bergoglionak, aki a jezsuita rend argentin tartományfőnökeként Jálics és Yorio elöljárója volt, és a két áldozat tudása szerint ő adta azt a – teljességgel alaptalan – információt az argentin hatóságoknak, miszerint a két alárendeltje kommunista lenne. 5 hónapnyi embertelen kínzás és kínvallatás után engedték őket szabadon.

Yorio 2000-ben meghalt, Jálics Ferenc viszont – akit a fogság és a kínvallatások hitében és szerzetesi hivatásában megerősítettek – megérte Bergoglio pápává választását. Az ügyet a Ferenc néven a pápai trónra lépett Bergoglionak így csak az életben maradt Jáliccsal kellett tisztáznia. Több olyan nyilvános eseményre is sor került, amik azt voltak hivatottak demonstrálni, hogy Bergoglio és Jálics elrendezték egymás között a dolgot. Akiknek azonban volt alkalma a történetet magától Jálics Ferenctől meghallgatni, azok tudják, hogy keresztényi megbocsájtásra kerülhetett sor Jálics részéről, de az ügyet elrendezettnek nem lehetett tekinteni, mivel a nyilvános események minden alkalommal Bergoglio/Ferenc által céltudatosan megrendezett olyan események voltak, amelyek Jálics Ferencet teljességgel meglepték, az ő megkérdezése nélkül történtek, amikhez neki illet jó képet vágni.

Mindez azonban valószínűleg csak nekünk, magyaroknak fontos. Ahogyan arra is csak mi szisszentünk fel, amikor II. János Pál Pápa az egyházmegyék határait hozzáigazította a trianoni határokhoz, vagy az is csak nekünk fáj, ahogyan a római katolikus egyház aktív közreműködésével tüntetik el a csángókat Moldvából. Valószínűleg minden nemzetnek megvannak azok a fájó pontjai, amelyek éppen a római katolikus egyháznak köszönhetőek. Ettől mi még római katolikusok vagyunk, ha néha ezt ilyen ügyek miatt nehéz is megélni.
A Ferenc pápa által hozott új irány azonban nem a magyar mivoltunknak fájó pont. Az új irányzat a római katolikus egyház, és az általunk, római katolikus hívek által vallott általános értékekhez, a római katolikus vallás és egyház egyetemes mivoltához kapcsolódik, abban hoz újat. Röviden és egyszerűen fogalmazva, arról van szó, hogy társadalompolitikai kérdésekben a korábbi, konzervatív irányt egyre inkább liberális irányzat váltja fel Ferenc pápa vezetése alatt.

Mi, egyszerű hívek legelőször akkor döbbentünk meg, amikor az olasz-argentin pápa nyilvánosan a migráció mellett foglalt állást, és ezt 2015 óta többször megismételte. Majd jött a homoszexualitással kapcsolatban megengedő álláspont.

Mindezt basic propaganda szinten tolta az arcunkba a Két pápa című – XVI. Benedek pápát kifejezetten negatív, Ferenc pápát pedig pozitív színben feltüntető – alkotás, amit nagy jóindulattal is legfeljebb Ferenc pápa PR filmjének lehet nevezni – hogy erősebb minősítést ne alkalmazzunk. A sorozatban van minden, amit a liberális világ elvár: pozitív színben feltűnő migránsok, a migrációt megállítani hivatott falak és kerítések burkolt kritikája, szivárványszínű zászló a pápát ünneplő tömegben. És habár időnként működik a fékek és ellensúlyok rendszere, mint a közelmúltban, amikor a Hittani Kongregáció olyan értelemben foglalt állást, hogy az azonos nemű párok nem részesülhetnek egyházi áldásban, a liberális irányvonal erősödése látványos az egyházon belül.

Mit jelent ez? A liberalizmus születésekor – és azóta is – a katolikus egyházzal és a keresztény tanításon alapuló társadalmi renddel szemben fogalmazta meg magát. A liberalizmusnak a politikai gyakorlatba történő első nagy horderejű átültetési kísérlete a francia forradalom volt, amely radikális kísérletet tett az egyház megsemmisítésére. A 230 évvel ezelőtti francia forradalmat azóta újabb és újabb forradalmi kísérletek követték. Ezek a forradalmi kísérletek nem pusztán az egyház, mint intézmény, hanem egyben a keresztény valláson alapuló tradicionális értékek ellen intézett támadások is voltak. Olyan értékek elleni támadások, amely értékek alapján Európa népei mintegy másfél ezer éven keresztül élték az életüket, és amely értékek mentén szervezték társadalmaikat. A forradalom időről időre új címkével (liberális, szocialista, kommunista, anarchista, feminista, zöld, emberjogi, etc.), de a lényeget tekintve azonos tartalommal jelentkezik. A tartalom minden esetben a tradicionális világ és a tradicionális értékek gyűlölete, az ezek elpusztítására való törekvés. Ilyen forradalmi kísérlet, a tradicionális rend, illetve annak maradékai elleni támadás volt a tehát a marxizmus, majd az ebből kinövő kommunizmus, az 1968-as diáklázadás és szexuális forradalom, a feminista mozgalom, vagy éppen napjaink LMBTQ forradalma is.

Az egyház ezeknek a kísérleteknek minden esetben ellenállt. Mondhatni, mintegy két és fél évszázad óta két világ áll szemben – sőt: harcol – egymással, a konzervatív világ és a forradalmi világ, és ebben a harcban az egyház a konzervatív világ megtestesítője és egyben védelmezője volt.

Azoknak, akik a kommunizmus alatt éltek, személyes élményük és világnézeti otthonuk volt a kommunizmusnak ellenálló római katolikus egyház, élén a lengyel pápával – akinek szülőhazája szintén a kommunizmus alatt nyögött. A katolikus egyház történelmi múltjának, szervezettségének, anyagi erejének, papjai intellektuális erejének, és hívei tömegének köszönhetően kemény és egyenrangú ellenfele volt a hol liberális, hol kommunista-szocialista mezben támadó forradalmi világnak. Nem véletlenül volt ezen törekvéseknek mindig elsődleges célpontja a keresztény vallás, és annak legerősebb intézménye: a római katolikus egyház.
Ez volt a helyzet Ferenc pápa színrelépése előtt.

Majd egyszer csak arra ébredtünk, hogy egyházunk feje a két világ között zajló harc két fontos – sőt: legfontosabb – frontján arra biztat bennünket, hogy tegyük le a fegyvert, és hódoljunk be: tegyük magunkévá a forradalmi álláspontot. Abban a két legfontosabb, szimbolikus kérdésben, amelyben a két világ ma legerősebben összecsap: a migráció és a homoszexualitás – a gender ideológia előszobája – kérdésében.

Vagyis a katolikus egyház a forradalmi – most éppen liberális – világ ellenpólusából az új pápa alatt a forradalmi, liberális világ részévé kezd válni. Míg korábban az egyház és a kommunista-liberális gyökerű forradalmi rendszerek egymással szemben álltak, addig ma úgy tűnik, hogy egyre inkább egy oldalra kerülnek. Ami azt vetíti előre, hogy a liberális terjeszkedés és társadalom-átalakítási kísérlet útjából elhárul az eddigi legkomolyabb intézményi akadály: a római katolikus egyház. Ennek következtében a liberalizmus a továbbiakban még az eddigieknél is szabadabban, akadályok nélkül rombolhat és alakíthatja át a világunkat. Ebben pedig komoly szerepe és felelőssége van Ferenc pápának.
Úgy tűnik, hogy Ferenc pápa szerepe és küldetése nem más, mint a liberalizmus útjában álló nagy intézményi akadály – a római katolikus egyház – átalakítása oly módon, hogy az ne többé ne tornyosuljon akadályként a liberalizmus előtt.

Mi, konzervatívok, pedig csak állunk, és nézünk, mert nem értjük, hogy akkor most ki kivel is van.

Forrás:
erdely.ma/…detese-felfoldi-zoltan-irasa-az-erdelyma-portalnak
Bazsó-Dombi Attila
@Kapisztrán és @Beati pauperes spiritu!
Ez egy átvett írás, a közzétevő honlap üzenőfelületén lehet írni a szerzőnek.
Kapisztrán
Tulajdonképen egyértelműbben kellene már végre kifejteni az igazságot, legalább az Egyház vezérkarához tartozóknak, mivel az Egyházban nincs konzervatív és liberális, vagyis kétféle keskeny ösvény amely az üdvösségre vezet, csak egyik, amely hiteles és Urunk nyomdokain vezeti követőit! Mert a másik ösvényen, a liberális zászló alatt a mindenkori Júdások vezetik az őket követő birkákat, persze …More
Tulajdonképen egyértelműbben kellene már végre kifejteni az igazságot, legalább az Egyház vezérkarához tartozóknak, mivel az Egyházban nincs konzervatív és liberális, vagyis kétféle keskeny ösvény amely az üdvösségre vezet, csak egyik, amely hiteles és Urunk nyomdokain vezeti követőit! Mert a másik ösvényen, a liberális zászló alatt a mindenkori Júdások vezetik az őket követő birkákat, persze báránybőrbe bújt farkasokként!
Az ő pápájuk "Ferencként" Bergoglio, akit "elvbarátai" juttattak nyeregbe beteljesítve a Jelenések 13, 11 jövendölését, amely konkrétan az egyházi szabadkőművesség végső időkre megjövendölt eseményeként jelzi, hogy az emberiség elérkezett történelmének egy döntő idejéhez, amely a vízözönhöz hasonlóan, most már tűz-általi megtisztítás közeliségét jelzi, 2 Pét 3, 1-13! Azzal a lényeges különbséggel, hogy a vízözönt követően a pokol erői továbbra is tevékenykedtek, beavatkoztak az emberiség életében megrontó hatalmukkal, és földi ügynökeik révén, de a tűzözön után már vissza lesznek zárva birodalmukba a pokolba ezer évre, és az "új ég és új föld" már Krisztus Urunk dicsőséges Eucharisztikus uralmának teljes ragyogásában fog kibontakozni!
Persze ez csak a "mi", vagyis hithű keresztények számára érthető, hihető és várjuk békében, türelemmel és alázatban, benső örömben, mivel ezen kiváltságos nemzedék tagjaiként szemünk előtt játszódik le az "ígéretek beteljesülése"! Az utolsó mondat azt tükrözi, hogy a magukat "konzervatívokként" értelmezők szeme még nem eléggé tiszta és emiatt nem ismerik fel egyértelműen, hogy tulajdonképpen kit kell követni, most és MA! De ez a dilemma nemsokára egyértelművé válik a második pünkösd hatására!
Beati pauperes spiritu
Pontosítanék: a Vatikán a II. zsinatig volt katolikus, mielőtt a szabadkőműveseknek sikerült protestantizálni a rítust és a híveket, felvizezni a tanítást és ahogyan II. János Pál pápa fogalmazott eljött az új advent...