Clicks23
Ralfi
RORÁTE SZENTMISE nézd lámpással jött el s a lámpás szép fénye úgy fénylett az éjben, hogy aprókat lépve lám ideért szépen s a lábát nem törte hát örült az idős,hogy itt van már végre s e rorátés …More
RORÁTE SZENTMISE
nézd lámpással jött el s a lámpás szép fénye
úgy fénylett az éjben, hogy aprókat lépve
lám ideért szépen s a lábát nem törte
hát örült az idős,hogy itt van már végre
s e rorátés reggel ő nem lépett jégre
és boldogan lépett a templom lépcsőre
a csengő csengetett a tömjén lebegett
a mise kezdődött a papunk fertőzött
így másik pap jött el az első misére
úgy kezdte a misét, hogy adott egy áldást
és rorátét mondtunk és csordult az áldás
már mondtuk az imát s a bűnbánat után
a Lélek betöltött a könnyem is ömlött
és boldogan sírtam halld amíg csak bírtam
hát erre nem vártam ám boldogan áztam
e könnyes mámorban és Jézust csodáltam
mi mindent tud rólam már oly rég nem sírtam
ezt kértem hajnalban ezt kértem sóhajtva
a felhő felettem szép csendben érkezett
jobb keze megáldott a hangja remegett
az angyal sietett föld felett lebegett
a hangja égetett a földre fektetett
én Lélekkel telve a földön nyugodtam
a testem laza lett a LELKE égetett
és rögtön megtudtam ott helyben gyógyultam
magamban azt mondtam dicsőség az Úrnak!