Clicks310
hu.news
1

Stockholm-szindróma? A Ferenc pápa által kirúgott bíboros a pápát dicséri

Angelo Scola aggódik "az egyre durvuló, szemtelen támadások miatt", melyek Ferenc pápát érik.

Az életrajzának második kiadásában új előszót írt, melyben gyermekkorára emlékszik vissza: "Már gyerekkoromban megtanultam, hogy a pápa a pápa". Ekkor azonban a pápa még katolikus volt.

Scola, a volt milánói érsek második lett a 2013-as konklávében, mint "konzervatív" jelölt - ami nem egyenlő a "katolikus jelölttel". Azóta Ferenc pápa mindenhonnan megpróbálja eltávolítani.

Scola még azt is bevallja, hogy "bizonyos marginalizáció áldozata voltam", de ezért a médiát hibáztatja, amiért az "Ferenc pápa riválisának" állította be. Pedig Ferenc pápa volt az, aki 2019-ben szétverte a II. János Pál intézményt, melyet Scola alapított.

Ettől független Scola Ferenc pápáról azt mondja, hogy "rendkívüli képessége van arra, hogy közel kerüljön bárkihez" - kivétel persze Scola és azok, akiket Ferenc pápa katolikusnak gondol.

Scola azt a pártszöveget hozza, hogy a katolikusok "szeretettel, tisztelettel és engedelmességgel" tartoznak Ferenc pápához, mintha "Róma püspöke" - a pápa kedvenc leírása - fontosabb lenne, mint maga az egyház.

Sőt, még "Szent Péter utódjának" is hívja, pedig Ferenc pápa feladta ezt a titulust.

Meglepődünk ezután azon, hogy Scola az abu-dzabi dokumentumit is dicséri?

#newsCquevvuzqk

Atosz80
konklávéban, dokumentumait vagy dokumentumát