Szabadkőműves páholyt avat fel a Novus Ordo püspök

A szabadkőművesség teljes mértékben összeegyeztethetetlen a katolicizmussal, mert egy olyan istenséget követ, akit "a világegyetem legfőbb építészének" neveznek, és aki el van választva a Földtől. Ezért a szabadkőművesek tagadják a kinyilatkoztatást, a megtestesülést és az Isteni gondviselést.
A GrandeOriente.it nyilvánosságra hozta a beiktatás képeit. Soddu az egyházmegye honlapján a kritikusai támadásával próbálta megvédi magát, valamint állítása szerint a fényképes bizonyítékokat "félreértették" és "félreértelmezték".
Szerinte figyelmen kívül hagyták a szavait, mert nem a kereszténységtől eltérő világnézettel azonosult, hanem "az evangéliumról akart tanúságot tenni" a zsinat idejében.
Őszintébb megjegyzéseket Stefano Bisi nagymestertől lehetett hallani. Az egyház és a szabadkőműves szekta kapcsolatára utalva a LaNuovaBq.it-nek október 4-én azt mondta, hogy a "keresztes háborúknak vége" [bármit is jelentsen ez], és idézte Ferenc pápa Fratelli tutti című képmutató pápai körlevelét, valamint az ő "legfelsőbb lényre" való hivatkozását.
Soddu nem a legélesebb kés a fiókban. "Pasztorális teológiából" szerzett diplomát.
#newsUyusmjapqk

