Orbán László: A FÉRFI ÉS NŐ KÜLÖNBÖZŐSÉGÉNEK ANTROPOLÓGIAI JELENTŐSÉGE (1)

Orbán László: A FÉRFI ÉS NŐ KÜLÖNBÖZŐSÉGÉNEK ANTROPOLÓGIAI JELENTŐSÉGE (1)

Egyre inkább virtuális világban élünk. Elődeinkkel ellentétben környezetünket nem a teremtett világ alkotja, hanem egy kitalált, pusztán számokban, kódokban létező rendszer, amely szüntelenül bombáz sürgető információval, legújabb híreivel, de nem beszél Istenről, Istennek a teremtett világról alkotott terveiről. „Vajon a mi Európánk miért adott életet az elmúlt évszázadokban egy olyan kultúrának (és miért exportálta azt), amely Istent többé már nem misztériumnak, hanem problémának tekinti? [...] Feje tetejére állítva a dolgokat az emberből nagy problémát kreált, olyanná alakította, aki erősen elbonyolítja a kapcsolatot önmagával, a világgal, az Abszolútummal?"1 Tudunk navigálni az információ globális birodalmában, be tudjuk programozni technikai környezetünk működését, globális helymeghatározó rendszerünk segítségével méteres pontossággal meg tudjuk állapítani (földrajzi) helyünket a világban. De nem ismerjük az emberhez mellékelt „használati utasítást", nem igazán ismerjük az ember működési elveit, és sokszor fogalmunk sincs arról, hogy valójában hol van a helyünk a világban. Pedig fel vagyunk vértezve a tájékozódás eszközeivel, van útmutatónk az élet útvesztőihez.
A legkézzelfoghatóbb hétköznapi valóság mutatja az utat. Szava az a legegyszerűbb tény, hogy az ember férfiként és nőként jelenik meg.2 „Újratervezés!" - mondja akkor, amikor elhagytuk a valóság útját, és visszavezet a „kezdetekhez", ahol még Isten terve szerint alakult az életünk. Emberi természetünk kettőssége, kettős egysége a „technikai leírás", amelyből megtudjuk, hogy az ember esetleges, kontingens létező, ahhoz, hogy „használni tudjuk", szükség van egy másik „alkatrészre", egy másik félre. Az ember úgy van megalkotva, hogy strukturálisan nyitott a másikra, csak a másikkal való találkozásban lesz teljessé és csak így valósítja meg célját, az istenképiséget.3
A teológiában Isten titkát mindent magába foglaló valóságnak tekintik, olyan valóságnak, amely képes megmagyarázni a létet a kezdetektől a beteljesedésig, a részlegestől az egyetemesig. Ez a tény felveti a teológia számára a kérdést, hogyan tudja az ember a maga végességében befogadni az isteni titok végtelenségét? Aválaszt az integrális teológiai antropológia adhatja meg, amely képes az embert létének összetettségében szemlélni, ugyanakkor szem előtt tartani az élet értelmére való alapvető rákérdezését, amely összefüggésben van természetfeletti céljával. Korunk teológiájának jól meghatározott iránya ez (Prziwara, Guardini, De Lubac), amely támaszra és megerősítésre talált a perszonalisztikus filozófia képviselőinek tanításában (Gilson, Maritain, Mounier) és kifejezést nyert II. János Pál és XVI. Benedek pápák tanításában.
Egészen az utóbbi évtizedekig az egyházi tanítóhivatal nem foglalkozott közvetlenül és kifejezetten a férfi-nő kettősségének teológiai értékével. II. János Pál pápa megnyilatkozásaival nemcsak a tanítóhivatal tekintélyével alátámasztott tanítást kaptunk e témában, de jó néhány, a módszerre és tartalomra vonatkozó alapvető kérdés is tisztázó-dott.4 A férfi és nő kérdésének teológiai alapjait kutató reflexió jelentős gyakorisággal visszatérő témája II. János Pál pápa tanításának. Fontos dokumentumok mellett (Mulieris dignitatem, 1988. augusztus 25.; Levél a nőkhöz, 1995. június 30.) számos katekézis, beszéd, üzenet, homília foglalkozik tudományos alapossággal e témával. Leginkább a nők méltósága és hivatása kapcsán foglalkozik a kérdéssel, jelentős mennyiségi és minőségi növekedést hozva ezzel e témában elődeihez képest. II. János Pál pápa érdeme, hogy bevezette a házassági, menyegzős nyelvezetet (linguaggio nuziale) a köztudatba.5
Az emberi személynek ez a kettős létmódja, ha teológiai szempontból kutatjuk, hatékony és megfelelő módszernek mutatkozik a hitigazságok megismerésében. A keresztény kinyilatkoztatásban az emberi lény mint a teremtő képére és hasonlatosságára alkotott teremtmény alapvető teológiai helyként jelenik meg. Segít megérteni Isten szentháromságos mivoltát, teremtő és megváltó akaratát. Ugyanakkor a szentháromsági relációk fényében (a processziók és missziók dinamikájában) egyre jobban megvilágosodik az emberi lény nemi és érzelmi felépítésének nem kevésbé érdekfeszítő titka.
A II. vatikáni zsinatnak köszönhető (különös tekintettel a Gaudium et spes lelkipásztori konstitúcióra)6 az antropológiai jellegű házassági témák elmélyítése. A zsinat ily módon hozzájárult ezeknek a témáknak az előtérbe helyezéséhez, amelyeket korábban többnyire a kánonjog (konszenzus, szerződés), az erkölcsteológia (6. és 9. parancsolat), a lelkiségi irodalom és a lelkipásztori teológia tárgyalt. A házasság szentségéről szóló teológiai reflexió is talán csak ma lép ki abból a megrekedt állapotból, amelyben hosszú ideig volt a szentségek teológiájának fejletlensége miatt.
A nemi polaritás antropológiai értéke
Napjaink antropológiai reflexiójának összetettsége az emberi lét alapfogalmainak újraértelmezését igényli a valóság tapasztalatából kiindulva. Az emberi személy által átélt tapasztalatokban fontos utalásokat találhatunk az emberi identitásról, ha a maguk közvetlenségében szemléljük őket, még mielőtt a mai kultúra kétértelműségei elhomályosítanák őket. Ez azt jelenti, hogy az ember megértésének kiindulópontja nem a létének elméleti boncolgatása, hanem lét-aktusának benső ta-pasztalata.7 Az a tény, hogy az ember mindig és kizárólag csak mint férfi és mint nő létezik, alapvető fontosságú a teológiai antropológia számára. Ez az aspektus, amely nem vezethető vissza kulturális vagy biológiai tényezőkre, olyan jelképekben gazdag, amelyek rávilágítanak teremtményi mivoltára és döntő módon hozzájárulnak az emberi létezés értelmének és lényegének megértéséhez. Hozzájárulnak egy olyan antropológia kifejlődéséhez, amelyet jegyesinek vagy menyegzőinek nevezhetünk (sponsale).
Közösségi antropológia
Az antropológia újraértelmezési törekvéseiben azt látjuk, hogy nehézségekbe ütközik a metafizikai háttérrel rendelkező klasszikus rendszerek és az egzisztenciális alapokon nyugvó teóriák összeegyeztetése.8 A jegyesi vagy házassági dimenzió segíthet a túlságosan zárt vagy formális antropológiák korlátainak leküzdésében, mivel előtérbe helyezi a kapcsolatiság kategóriáját, teoló-giaibb értelemben az interperszonális kommunió alapvető fontosságát. Az emberi személy úgy jelenik meg, mint személyes kettőség, amelyben a női rész a másság ajándékának elfogadását jeleníti meg, míg a férfi rész magának a dialógusnak az eredetét és kifejlődését. Az emberi természet létéhez tartozik ez a két elem, mert részei az isten-képiségnek és az Istenhez való hasonlóságnak.
Az emberi létnek ez a felépítése kinyilvánítja nekünk az első lényeges antropológiai jellemzőt, amelyet közösségi dimenziónak lehet nevezni. Az ember mint kapcsolatok kifejeződése létezik és emberi kapcsolatok közegében fejlődik. Minden egyes személy úgy jut el az öntudatra, hogy számos, őt körülvevő mássággal szembesül és párbeszédet folytat velük. Olyan antropológia ez tehát, amely számot vet a nemi interszubjektivitással, és így dialogikus antropológiaként határozható meg. Ez a dialógus a természetazonosság keretein belül jön létre, itt jelentkezik a férfi és a nő közötti különbözőség. Éppen e különbözőségnek köszönhetően tudja az egyes emberi létező önmagát közösségből származónak és közösségre irányulónak meghatározni.
A különbözőség nem csökkenti az ember értékét, sőt, ez képezi léte megértésének kulcsát is. Ha az ember a másság erejében létezik, ez lesz életének központja is. „Az ember a másik ember szabad önmegnyilvánulására támaszkodik azért, hogy önmaga lehessen."9 A másságnak ez a közvetlen tapasztalata az ember eredetének lényegéhez
tartozik, és ezt mi leginkább a nemi felépítés terén érzékeljük. A nemi kettősségben rejlő distinkció kinyilatkoztatja az ember eredetét és sorsát. Interperszonális kapcsolatokból ered, amelyeket felülmúl, ezáltal kinyilvánítva természetének transzcendenciára való képességét. Komolyan figyelembe véve az ember kettős összetettségét, ez azt jelenti, hogy elismerjük az ember mástól (rajta kívül/felül állótól) való eredetét, alapvető esetlegességét.
Az ember csak annyiban abszolút, amennyiben az abszolút létet tükrözi, és nem önmaga miatt. Ha így lenne, a másik, aki vele szemben áll, nem lehetne más, mint az ő riválisa, ahogy azt Sartre jól megértette, nem pedig egy szövetség alanya, a kölcsönös önfelülmúlás reményében, Isten abszolút másságának fényében.
Az állandó nemi feszültség nyíltan mutatja az emberi lét másodlagos természetét, amely nem tudja önmagát meghatározni, hanem szüksége van egy emberi paraméterre, amely visszatükrözi az ő másságát az Istenével szemben: „ez végre test az én testemből". Ádám, minden ember előképe, amint önmagát megtalálja Évában, olyan fényspirált nyit meg, amely felemeli őt mélységes magányából.10 A férfi és nő közötti találkozás nem szünteti meg az individuális magányt, de bejárhatóvá tesz az abszolútumhoz, minden létezés egyetlen és igaz céljához vezető útként.
Hans Urs von Balthasar antropológiája, miután az embert mint Isten teremtményének szépségét szemlélte, a harc drámai hangvételébe vált: igényli az ember szabadságát az Istennel való közösség legfőbb java és a bűn által okozott elszigetelődés nyomorúságos állapota között. A bűn a kapcsolatra való képesség elveszítése, a magány mélységes monológjába való beleveszés, amelyben nem létezik többé másság.
A személyek közösségének (communio personarum) szolgálatában
Tudni és megtapasztalni, hogy a szexualitás mindenek előtt a communio personarum, a személyek közötti közösség építésére szolgál, nemcsak felszabadító hatással jár, hanem a teljesség érzését is adja földi létezésének. Sajnos a szexualitás témáján belül sok téves eszme is terjeng. A témában létező ellentmondásos elméletek egyik végletből a másikba esnek. Hosszú az út addig, amíg megértjük, hogy ennek célja a lét teljes megvalósítása. M. Pochet írja: „A megváltás nem változtatja egyik pillanatról a másikra az embert nem nélküli angyalok kórusává, hanem olyan emberekké, férfiakká és nőkké, akik arra vannak hivatva, hogy felismerjék nemiségükben - mint minden más képességükben - Isten szeretetének éltető jelét és nemiségüket, mint minden más képességüket, a jóra tudják irányítani. A szexualitás - amelyet túl gyakran a rosszal és a bűnnel azonosítottak - is meg van híva az életszentségre."11 Mindazt, amivel a természet felruházta a embert, a férfit és a nőt, hogy tudjanak egymással találkozni, egymást megismerni, egymással kapcsolatban lenni, túl gyakran használta mindegyikük önös célokra. Amint a gyermek lépésről lépésre, ahogy növekszik, képes nagylelkűségre, hasonlóképpen egy másfajta növekedés által a személy bejárhatja az önajándékozás lépcsőfokait, ahogy bensőleg és pszichológiailag egyre érettebbé válik.
C. Caffarra II. János Pál pápa gondolatait kommentálva így ír: „A testiség férfiasság-nőiesség, úgy jelenik meg, mint a menyegzői jelentés hordozója, amely nemcsak mint a testiségbe mint olyanban van beleírva, hanem magába az emberi személybe [...] A férfi-nő lét az ajándék lét."12 Majd gondolatait így fejezi be: „Az ember már az időben éli ezt a valóságot [.] de a valóság az idők végén fog beteljesedni, amikor a test menyegzős jellege a feltámadásban [...] meg fog felelni annak a ténynek, hogy az ember Isten képére lett teremtve, valamint annak a ténynek, hogy ez az istenképiség személyek között valósul meg."13
Az Evangelium vitae kezdetű enciklikában II. János Pál kiemeli a férfi és nő közti interperszonális dialógus mély tartalmát: „Milyen ékesszólóan bizonyítja ezt az az elégedetlenség, mely az Éden paradicsomában zavarja az ember életét mindaddig, amíg egyedül van a növény- és állatvilágban! Csak az asszony megjelenése - tudniillik a teremtményé, aki hús a férfi húsából és csont az ő csontjaiból, s akiben ugyanúgy él a Teremtő Isten lelke - képes kielégíteni a személyes dialógus igényét, mely életfeltétele az embernek. A másikban, férfiban vagy nőben, maga Isten tükröződik, aki minden személy végső és megnyugtató kikötője."14

Jegyzetek:
1 G. M. Zanghí, Notte della cultura europea, 2Cittá Nuova Editrice, Roma 2007, 13.
2 Vö. A. Scola, Lesperienza elementare, Marietti 1820, Milano 2003, 143.
3 Vö. S. Grygiel, Extra communionem nulla philosophia, Lateran University Press, Roma 2002. 74.
4 Vö. C. Giuliodori, Intelligenza teologica del maschile e del femminile, Roma 2001, 75.
5 Magyarra általában házasság misztériumának fordítják (vö. Angelo Scola, Férfi + Nő, SzIT 2006), a Mulieris dignitatem magyar fordí-t6ásában a jegyesi kifejezést találjuk.
6 Vö. Gaudium et spes, 47-52.
7 Vö. H. U. von Balthasar, Teodrammatica II. Jaca Book, Milano 1982, 19.
8 A már klasszikusnak számító Maurizio Flick -Alszeghy Zoltán, A teológiai antropológia alapjai c. könyvben nem találunk egyetlen utalást sem az ember kettős természetére mint teológiai tényezőre. Ezt az aspektust a későbbiekben kiadott művek is szinte teljesen elhanyagolják.
9 H. U. von Balthasar, Teodrammatica IV. 132.
10 Evdokimov nagyon jól kihangsúlyozza ennek a biblikus kinyilatkoztatásnak a lényegét: „A férfi és a nő közötti mai különbségtétel, mely két, egymástól elszigetelt individuumként kezeli őket, a kezdeti igazságtól nagyon távol áll. A kiegészítő részétől elszigetelt létezőben az embernek úgymond csak fele van meg. Éva születése kinyilatkoztatja tehát, hogy a kiegészítő elvek egylényegűségének nagy mítosza a férfi és nő, minden emberi létező eredeti archetípusa." P. Evdokimov, La donna e la sal-vezza del mondo. Jaca Book, Milano 1980, 142.
11 M. Pochet, Sessualita in positivo, Roma 1996, 43.
12 In Giovanni Paolo II. Uomo e donna lo creó, Roma 2003, 22.
13 uo. 23.
14 Giovanni Paolo II., Evangelium Vitae, 1995, 35.


Forrás:
Keresztény Szó