charisma
1391

Az utolsó pápa

A pokol hatalmai támadást fognak intézni a Péter által alapított Egyház ellen, hogy megsemmisítsék – ezt mondta Jézus Péternek, amikor őt Egyháza sziklájául választotta. Pál is előre megjövendölte …több
A pokol hatalmai támadást fognak intézni a Péter által alapított Egyház ellen, hogy megsemmisítsék – ezt mondta Jézus Péternek, amikor őt Egyháza sziklájául választotta. Pál is előre megjövendölte, amikor az efezusi egyházközség véneivel (püspökök) közölte: „Tudom, hogy távozásom után ragadozó farkasok törnek rátok és nem kegyelmeznek a nyájnak (az Egyháznak). Sőt még köztetek (megj. az Egyház közösségéből) is támadnak olyanok, akik csalárd beszéddel magukhoz akarják csábítani a tanítványokat (hívőket).” (ApCsel 20,28-29)
Teljes cikk
Gratia copiosa
Malachi Martinrol keveset tudnak es azt is kevesen. Nehez olvasni, mert az ember szivenek sok. A kep, mintha egy permanens kritikus es csak rosszat lato lenne nem igaz es nem igazsagos. Jezsuita volt, Bea biboros szemelyi titkara Romaban. Tudos volt, tobbek kozott a Qumrani tekercsek elismert kutatoja. Bestseller iro es exorcista aki talan tobbezer kis es nagy exorcismusban asszisztalt es vezetett …több
Malachi Martinrol keveset tudnak es azt is kevesen. Nehez olvasni, mert az ember szivenek sok. A kep, mintha egy permanens kritikus es csak rosszat lato lenne nem igaz es nem igazsagos. Jezsuita volt, Bea biboros szemelyi titkara Romaban. Tudos volt, tobbek kozott a Qumrani tekercsek elismert kutatoja. Bestseller iro es exorcista aki talan tobbezer kis es nagy exorcismusban asszisztalt es vezetett sikeresen. Elhagyta a rendet, de nem hagyta el a tisztasagi fogadalmat, sem a papsagot. A lathatatlan szellemi harcot es Krisztus titokzatos testenek, az Udvosseg szakramentumanak gyilkos ellensegeit kepes volt megkulonboztetni. 1999-ben halt meg. Ha belegondolunk Janos Pal es Benedek papa is ismerte, tudtak rola. Szoltak egy szot is rola konkretan eliteloen? Eltiltottak? Nem. Ratzinger bibiros a Quirinale szinhazban egy ateista professzorral folytatott nyilvanos vitaban azt mondta, hogy az egyhaz legnagyobb ptoblemaja a szabadkomuvesseg. Europanak benne nekunk is nem ugyanez? Amerikanak es most egetoen Australianak nem ugyanez? Az oroknek vilagosan kell szolniuk.