hu.news
1,1 E

A Vatikán az újságírót hibáztatja, amiért Ferenc pápa tagadja Krisztus isteni eredetét

Matteo Bruni, az Apostoli Szentszék sajtóirodájának igazgatója október 9-én nem volt hajlandó tagadni vagy javítani Ferenc pápa azon állításán, miszerint Jézus “egyáltalán nem Isten”. Ferenc …több
Matteo Bruni, az Apostoli Szentszék sajtóirodájának igazgatója október 9-én nem volt hajlandó tagadni vagy javítani Ferenc pápa azon állításán, miszerint Jézus “egyáltalán nem Isten”.
Ferenc pápa ezt barátjának, Eugenio Scalfari újságírónak mondta (a cikk a képen látható).
Bruni a következőt mondta: "Mint többször mondtuk, Dr. Eugenio Scalfari idézőjeles részleteit nem lehet hitelesen Ferenc pápa mondanivalójának venni, inkább egy személyes, szabad értelmezésnek a hallottak alapján, ez evidens abból, amit ma írt Jézus Krisztus isteni eredetéről".
Bruni magyarázatának nincs értelme. Miért adna interjút Ferenc pápa Scalfarinak, ha teljesen mást írna le az újságíró?
Ez volt Ferenc pápa hatodik interjúja Scalfarival. 2018 márciusában Scalfari felfedte, hogy Ferenc pápa azt mondta neki, "nincs pokol". Már ekkor is azzal próbálta a Vatikán menten iaz egészet, hogy Scalfarit hibáztatták a nyilatkozat miatt.
#newsNsubvqluww