Nem készültem írni ezekről a zarándokutakról, mert úgy éreztem, hogy személyes a meghívás, és személyes az a sok kegyelem is, amellyel a zarándokokat az Égiek elhalmozzák. Mégis, az idei húsvéti út arra késztet, hogy beszámoljak mindarról, ami történt.
Mielőtt belefognék, néhány gondolatot meg kívánok osztani a korábbi zarándokutakról is. Először két fiam, István és László járt ezen a szent helyen Majnek Antal atyával még a kezdet kezdetén, 1986-ban. A két fiú akkor még csak tizennyolc, illetve tizenhat éves volt. Mikor hazatértek az útról, megkérdeztem tőlük, milyen volt az út? Ha lehetne, visszamennétek-e? A válasz a következő volt: „Miért, vissza lehet menni? Akkor ki sem csomagolunk! Ott minden olyan egyszerű és minden olyan más!” Azt válaszoltam, hogy akkor haza kell hozni onnan mindazt, ami ott annyira tetszett. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel a mondattal köteleztem el magam, hogy Mária küldötte és apostola legyek.